A gyermekjóga kezdetei Magyarországon

2014. 11. 27. | Érdekesség

Szerző: Mezei Katalin
 

A gyermekek jógaoktatásának első lépéseiről

Ezidáig senki sem írt a magyarországi gyermekek jógaoktatásának első lépéseiről. A jóga szellemében a nevelés-oktatás fontosságának felismeréséről, illetve ebben az életkorban való alkalmazásáról és azokról a komoly kezdeményezésekről, amelyek egyedülállóak voltak az országban.

Két éves kutatómunkám eredménye az 1970-től 1995-ig tartó időszakot öleli fel. Az azt követő évek gyermekek jógaoktatásának eseményeivel kapcsolatos információk érintőlegesen vannak megemlítve. Ezzel a rövid történeti áttekintéssel közzé kívánom tenni azoknak az embereknek a munkásságát, akik a gyermekek jógaoktatásának területén az első fecskék voltak.
Elöljáróban meg kell említeni azt a tényt, hogy az 1900-as évek elejétől Magyarországon már volt szó a jógáról és annak bizonyos fokú tanításáról. A teljesség igénye nélkül felsorolható: az indiai Krishnamurti, Selva Raja Yesudian, a Magyar Buddhista Misszió, Kaczvinszky József, Tamkó-Sirató Károly, Dr. Weninger Antal. 1945 után politikai okok miatt nem volt igazán lehetséges a jógával való nyílt foglalkozás, kb. az 1970-es évekig. A jógaoktatás Magyarországon az 1970-es évektől kezdett el egyre jobban elterjedni és a köztudatba kerülni. Ekkor még csak a felnőttek jógaoktatásáról beszélhetünk. Zoltai Miklós már a 70’-es évektől felismerte, hogy a gyermekek testi-lelki-szellemi-szociális fejlődésében milyen óriási segítséget ad a jóga. Ugyanis ők a jövő letéteményesei és nem mindegy, hogy milyen lesz a jövő generációja. A gyermekek jógaoktatásának területén az első lépést a szegedi Móra Ferenc 600-as Ipari Szakmunkás és Szakközépiskolában ő indította el, aki az intézet tanáraként a középiskolás fiataloknak tartott jógafoglalkozásokat 1970-től.
Ez a munka Apró Aranka vezető óvónő által folytatódott 1982-től, aki több éve Zoltai Miklós jógatanfolyamain vett részt. Az ő javaslatára a forráskúti óvodában alkalmazta a jógát az óvodai nevelés-oktatás minden területén. Majd 1986-ban alapította meg hivatalosan az első jógaóvodát (Reform Életmód Óvoda) Szegeden, ahová vegetáriánus és különböző ételallergiában szenvedő gyermekek is járhattak. Munkája kiemelkedően egyedülálló volt. 1992-ben ezt vitte tovább debrecenbe, ahol reforméletmód csoportot hozott létre, majd 1993-94-ben megvalósított a reforméletmód csoport és jógaoktatást a debreceni Kemény Zsigmond utcai óvodai kísérleti csoportban is. Apró Aranka életútjáról itt olvashatnak.

Innentől kezdődött el és folytatódott a gyermekek jógaoktatása, melybe lelkesen kapcsolódtak be az első követők:
Dr. Flender Györgyné Marosi Ilona 1987-ben vezetette be Békéscsabán az óvódai oktatásba a jógát. A mindennapos és a kötelező testnevelés foglalkozások keretében egyszerű jóga gyakorlatokat: alapvető légző gyakorlatokat, ászanákat, relaxációs gyakorlatokat tanított játékosan a gyermekeknek. Rövid életrajzát itt olvashatják.
Nagy Jánosné Papp Terike (Parvatí) 1989-ben vezette be az óvódai jógaoktatást Mezőtúron, majd Tatán kilenc évig foglalkozott autista gyemekek jógaoktatásával, ahol a Jóga a Mindennapi Életben jógarendszere két agyfélteke működését harmonizáló ászanáival ért el sikereket (róla és tapasztalatiról itt olvashatnak többet).
– A himalájai jógatradíció szerint oktató Bertalan Mónika 1991-ben vezette be a jógaoktatást békéscsabai óvodai csoportjába, majd 1993-ban ő indította el elsőként Debrecenben a jógaoktatást 3-13 éves gyermekeknek. Életútjáról és tapasztalatairól itt olvashatnak bővebben.
Szegedy Tünde (Tiszaújváros, Budapest) a sajóörösi Hétszínvirág Óvoda vezetőjeként 1995-ben kidolgozta a óvodai helyi nevelési programjába integrált „Jóga gyermekeknek rendszer”-t, majd 2004-ben a „Páros jóga a Jóga gyermekeknek rendszerében” oktatási anyagot. Tapasztalatairól, illetve programjairól itt olvashatnak.
A kicsik jógaoktatása könnyedén indult be mindenütt és nagy siker övezte a komoly kísérleti tevékenységeket.

Magyarországon 1993-ban jelent meg Paramhams Swámi Maheshwarananda: „Jóga gyermekekkel” c. könyve, mely nagy segítséget adott a gyermekekkel foglalkozó pedagógusoknak.
Napjainkban sokféle „felnőtt- és gyermek-jógaoktató oktatóképzés” folyik az országban. A Magyar Jóga Akadémia – elsőként az országban – azt a célt tűzte ki, hogy a tanítás más legyen minden szakon, eltérő az átlagostól vagy a gyorstalpaló képzésektől. Ennek a képzésnek az időtartama két év: az egy év alapképzéshez egy éves “Jóga gyermekeknek jógaoktatói szakirányú” oktatás kapcsolódik. Eredménye a jól képzett gyermekjóga oktatók színvonalán is példásan mutatkozik meg. Az Akadémián oktató tanárok több évtizede jógáznak és oktatnak, megfelelő tudással, nagy tapasztalattal és még nagyobb felelősséggel. Mindegyikük a Magyar Jógaoktatók Szövetségének Egyesülete által minősített, vezető jógatanári diplomával és nemzetközi oklevéllel rendelkezik.
A Magyar Jóga Akadémia két vezetője, Selmeci József Csongor és felesége Selmeciné Bogdán Ágota ötlete volt, hogy megvalósítsák 2008. február 3-4-én az I. Országos Gyermekjóga Konferenciát Veszprémben, melynek szervezői is voltak. Ezen a konferencián elsőként találkoztak országos szinten magyar jógaoktatók. A jóga a gyerekekért elnevezésű első országos konferenciáról itt olvashatnak bővebben.
jogapont.hu_gyermekjóga_kezdetei_magyarorszagon
A gyermekek jógaoktatása óriási lehetőséget biztosít az egészséges életmód területén, nevelésükben, főleg az önmagukhoz és társas kapcsolataik, illetve erkölcsi arculatuk formálásában. Pontosan arról van szó, hogy ebben a rohanó, nyugtalan, ideges, sokszor szeretet nélküli, feszült családmodell nem teszi lehetővé a gyermekek kiegyensúlyozott és pozitív fejlődését. A legjobb, a legszeretőbb családokban is vannak nézeteltérések, veszekedések, negatív modellt követő nevelési hatások, melyet a pszichológiai, pszichiátriai, szociológiai felmérések is alátámasztanak.
A jógaközpontokban a megfelelően képzett, gyermekekkel foglalkozó jógaoktatók azok, akik elhivatottságuknak köszönhetően valósítják meg a szereteten alapuló, harmonikus légkört. Éppen ezért ezek a helyek azok, amelyek minden területen segítik elő a gyermekek fejlődését, egy olyan életmodellt, mintát tanulnak és sajátítanak el, amely az igazi humanitást képviseli.

„A jóga: autentikus, egyetemes, globális és mindenre kiterjedően komplex. Ezért tud funkcionálni minden időben, korban, minden társadalomban. Mindenkihez szól, korra, nemre, fajra, nemzetre, országra, világnézetre, vallásra való tekintet nélkül. Óriási tévedés volna, ha bárki azt gondolná: az élet célja a jóga, a jógázás. E hibás nézet a sikertelenség zsákutcájába vezetne. Épp a fordítottja az igaz: a cél az élet, a jóga az út, módszer, elmélet, gyakorlat egysége, az élet-élés eszköze.” Kriyanand Zoltai Miklós
Szerzőnk:
Bertalan Mónika
Magyar Jóga Akadémia vezető jógatanára
Debreceni Gyermek Szabadidősport és Jóga Egyesület  elnöke
Képek a szerző szívességéből.