A yoga gyakorlásával számos eredményt lehet elérni. Mindezek mellett azonban a védikus tradíció kifejezetten hangsúlyozza, hogy a valódi célja az önmegvalósítás, a valódi énünk megismerése.

I.3. sūtra
tadā draṣṭuḥ svarūpe ‘vasthānam

[Az anyagi tudatfolyamatok megfékezését és megtisztítását követően] a Látó (az egyéni lélek) saját [eredeti] formájában helyezkedik el. [I.3.]
yoga gyakorlásával számos eredményt lehet elérni. Mindezek mellett azonban a védikus tradíció kifejezetten hangsúlyozza, hogy a valódi célja az önmegvalósítás, a valódi énünk megismerése. Erre utal ez a sūtra is, amely a jóga gyakorlásának abszolút eredményét említi meg. Egy jógatanulónak már a folyamat elején tudnia kell, hogy a lelki hagyomány milyen célt állít elé.

yoga figyelmes és eltökélt gyakorlásával a yogī megismerheti valódi önmagát, eredeti önvalóját. Ez a sūtra az élőlényt draṣṭuḥnak, vagyis látónak nevezi. Látó abból a szempontból, hogy a környezetének érzékelésében szerepet játszó durva-fizikai és finom-fizikai érzékszervek mögött ő a tényleges tapasztaló.

A szaglás, az ízlelés, a látás, a tapintás és a hallás érzékszervei a cittával együtt képtelenek önmagukban az érzékelésre. A lélek (draṣṭuḥ) jelenléte nélkül a tudatnak a halvány fénye sem jelenik meg bennük. Az inger, az ingerület, s a kialakult érzet elemzése, értékelése a lélek örökké tudatos természetének köszönhetően valósulhat meg, s ő az, aki ezeket a tapasztalatokat a saját céljai beteljesítése érdekében végső soron használja.

Ezért nevezi őt Patañjali látónak, illetve végső tapasztalónak. Ez a tapasztaló lélek az, aki a jóga áldásos folyamata révén a feltételekhez kötött állapotból felszabadulttá válhat, visszanyerve eredeti transzcendentális formáját (sva-rūpa) és természetét.

A védikus irodalom szerint „a felszabadulás az élőlény állandó helyzete örök formájában, melyet akkor nyer el, amikor elhagyja a folyton változó durva és finom anyagi testeket.”[1]

Magától értetődően merülhet fel a kérdés, hogy mi is valójában az élőlény eredeti formája, illetve lelki természete? Az egyéni puruṣa, vagy más néven jīvaegy transzcendentális valóság, amely eredeti természetes helyzetében (sva-rūpa) nem rendelkezik anyagi formával, anyagi tulajdonságokkal vagy anyagi önazonosítással, viszont transzcendentális formát és tulajdonságokat birtokol. Kṛṣṇa arra tanítja Arjūnát a Bhagavad-gītā második fejezetében, hogy a lélek öröktől fogva létezik, s hogy a jövőben sem fog megszűnni a létezése. Amíg azonban az anyagi világhoz ragaszkodik, addig születésről születésre újabb testeket kell elfogadnia (megtapasztalva a születést s az elmúlást) az összegyűjtött karmájának megfelelően.

Teste a fogantatása pillanatától kezdve a gyermekkoron, és a serdülőkoron át az öregkorig folyamatosan változik, s a lélek egy egy e világi életének a végén egy másik testbe költözik. Amíg az anyagi testnek nincsen állandósága, addig az örökkévaló lélek változatlan. Teste akár a ruházata is rendszeresen elhasználódik, s cserélnie kell. Így vándorol egyik testből a másikba, az anyagi boldogság és a boldogtalanság örvényeitől hányattatva szüntelenül addig, amíg el nem éri a felszabadulást, s az Úr tiszta szolgálatát az ő eredeti lelki helyzetében.[2]

Jegyzetek:

[1] muktir hitvānyathā rūpaṁ sva-rūpeṇa vyavasthitiḥ (Śrīmad Bhāgavatam.2.10.6) E versben említett durvafizikai test a föld (bhūmiḥ), víz (āpaḥ), tűz (analaḥ), levegő (vāyiḥ) és éter (kham) metafizikai elemekből álló érzékekkel tapasztalható testre, a finom fizikai test kifejezés pedig az elme (manaḥ), értelem (buddhiḥ) és hamis egóból (ahaṁkāraḥ)álló anyagi tudatra vonatkozik.
[2] Bh.g. 2. 12-13, 16-17, 20, 22-24.

Szerző: Gaura Krisna Dásza

Megjegyzés: Ahogy haladunk előre a Yoga-sūtra tárgyalásában egyre több olyan fogalom és gondolat kerül elő, amelyek a korábbi sūtrákra és a magyarázatokra épülnek, s azok ismeretében válnak érthetővé. Ha az a terved, hogy rendszeresen olvasod ezeket a kis “közleményeket”, akkor javaslom, kezdd el az elejéről tanulmányozni a bejegyzéseket.
A Jóga-szútra első és második kötete megrendelhető itt!