A legnehezebb ászanáról

2016. 11. 23. | Jóga gyakorlás

 

Ahogy a jógaszőnyegemen fekszem egy erőteljes hot yoga óra után, érzem a közösen vibrált OM mantra erejét és a ritmikus, békés energiát, ami a Shanti, Shanti, Shanti vibrálása után következik. Megvolt -úgy gondolom- amit egy sikeres savasanának tekintenek. Megengedtem a légzésemnek, hogy vezesse az elengedésemet. Elkülönültem a gondolataimtól és a testemtől.
A meditációm által sikerült megélnem a boldogság állapotát, nem egy kivülálló ok miatt, hanem egyszerűen azért, mert ebben a pillanatban egységet éltem át, a vibrációm magasra került és a ragaszkodásaim…eltűntek. Semmi sem bánthatott, mert szabályoztam a belső utazásomat és megváltoztattam a nézőpontomat. Ebben a pillanatban erősebbnek éreztem magam, mint bármikor.
A szobában lévő minden egyes létező erejének megvalósítása ugyancsak tisztává vált. Ebben a pillanatban még erős voltam, leválva a saját személyes erőm képzetétől. Egyszerűen csak léteztem. A teljesség és a nemlét egyidejű létezésének igaz megélése volt.

A hullapóz talán a legfontosabb része a jóga gyakorlásnak. Ez az a póz, amit a legnehezebb ászanaként is számon tartanak.
A hátunkon fekszünk, kezeink és lábaink 45 fokra szétnyílnak, szemeink zárva és a légzésünk mély. Az egész test a talajon. Ellazultan a figyelmünket a mellkasra és a hasra irányítjuk, ahogy minden egyes légzésnél emelkedik és esik. A testünkben található feszültségeket pedig egy elhatározással azonnal el is engedjük.
Az ászanából a légzés lassú elmélyítésével jövünk ki, a kézujjak és lábujjak megmozgatásával. A tudatosságot visszairányítjuk a testünkre, a kezeket a fejünk felett összekulcsoljuk és nyújtózkodunk egy nagyot. Kilégzésre a térdeket a mellkasunkhoz húzzuk és az oldalunkra fordulunk embrió pozícióba. Majd egy lassú belégzés után újra felülünk.

Sokszor azt találom, hogy nincs mit elengedni. Az ászana soha el sem kezdődött számomra. Igen, relaxáltam. Az elmémben ennek ellenére nem történt elengedés. Egy pillanatra sem. A fent leírt megélés nem olyan, amit könnyen el tudok érni.
Hullapóz olyan, mint úszni az óceánban. Néha gondolataink áramlása megadja magát a légzésünk hullámainak, ahogy szabadon átúszunk ebbe a meditatív állapotba. A testünkön keresztül megéljük az energia hullámait és elengedjük a feszültséget, amit a gondolataink olyan könnyen létrehoznak. Elménk így darabokra hullik. Az életerő hullámai könnyen elviszik a nehéz gondolatokat a megelégedés hatalmas tengerén csak arra várva, hogy felfedjék őket. Elkülönülhetünk a félelemtől, az aggodalomtól és a ragaszkodástól.
Más napokon viszont a gyakorlásunk után ellenállunk. Ezzel az ellenállással jön a gondolataink zuhanása, ahogy az erőteljes hullámok ellen próbálunk meg úszni. Minél inkább ellenállunk a tegnap és a holnap aggodalmainak, ötleteinek, gondolatainak, annál nagyobb erővel zuhannak ránk. Az óra befejeződik és azt érezzük, hogy a savásana még csak el sem kezdődött számunkra.

Vihar során az óceán hullámai hevesen csapnak össze. A gondolataink is ennyire lehetnek károsak az energiamezőnkre csökkentve a rezgésünket. Ez pedig nyitottá tesz minket a betegségre és negativitásra. Ahogy az időjárási viszonyok közreműködnek a növekvő óceánszintekben és a hullámok nagyobb hajtóerővé válnak bizonyos körülmények között, úgy a negatív gondolataink is lendületet vesznek, amint megengedjük az ellenállás e körforgását és így az elménkre erőszakos hullámként zuhannak. Elménk megzabolázása a gyakorlásunk legnehezebb része lehet.

Azonban meg is változtathatjuk a hozzáállásunkat az ilyen nehéz pozíciókhoz.
Mindenkinek megvan a maga oka a jóga gyakorlására. Néhányan azért, mert az ászanák segítenek jobban érezni magunkat. Ahogy élvezzük a testünk használatát a jóga gyakorlatok során, erőt és egyensúlyt nyerünk.
Másoknak a jóga általi utazás inkább egy spirituális gyakorlat, ami a test, elme és szellem egyesülését hozza a jóga szőnyegről a hétköznapokba. A célunk, hogy kényelmet találjunk a körülményeink és érzelmeink  kényelmetlenségében, ahogy ezt megtesszük a kihívást jelentő pózokban is. A tudatosság útján járva a végső eredmény az önmegvalósítás, a mentális tisztaság  maradandó megtapasztalása és a szellemmel való kapcsolat.
Akármik is az okaink a gyakorlásra, nem szabad ítélkeznünk felettük. A személyes okainktól eltekintve, a hullapóz egy nagyon fontos része a jóga gyakorlásunknak mert lehetővé teszi, hogy élvezzük a fizikai erőfeszítéseink előnyeit. Képessé tesz arra, hogy a jógát az ászana gyakorlásától egy öntudatra ébredéssé alakítsuk át meditáció által.

Gyakran, amikor meditálni próbálok savászanában, az örökké mozgásban lévő elmém egyik gondolatról a másikra ugrik. Fontos, hogy ne ítélkezzünk a folyamat felett. Amikor elkülönülünk az ítélkezéstől és egyszerűen csak felismerjük, hogy mi történik belsőleg, a gondolatok elveszítik erejüket és az elengedés sokkal könnyebbé válik.Ez az elkülönült módja az elme megfigyelésének. Fókuszálhatunk egyszerűen a ki- és belégzésre, ahogy a pozíciókban is, lélegezzünk a váratlanul felmerülő kellemetlenségeknél. Ahogy a ki- és belégzésünkre figyelünk, kulcscsontjaink emelkednek és visszaereszkednek, a hasunk növekedik és visszaesik, a levegő ki- és beáramlik…
Figyeljünk ezekre a fizikai történésekre és egyszerűsíthetjük a pózt.Amikor a gondolatok jönnek egyszerűen csak minősítsük őket “gondolkodásnak”. Ennyi az egész. “Gondolatok”. “Gondolkodás”.

Ahogy megfigyeljük a testet és az elmét egyben a meditációt is egyszerűsíteni tudjuk. Ahogy mindennél, itt is csak gyakorlás szükséges.
Gyakorolhatjuk a gondolatok hullámainak meglovagolását. Engedjük meg hogy jöjjenek, és kötelezzük el magunkat amellett, hogy csendes szemlélők leszünk, nem pedig bírák. Gyakorlással engedjük el önmagunk kifárasztásának mintáját, ahogy az elménk áramlása ellen próbálunk meg úszni. Kezdjük el a legnehezebb pózt végre a szabálynak megfelelően gyakorolni. Akár át is ültethetjük ezt a gyakorlatot a matracról a hétköznapi életünkbe.

Szerző: Nicole Markardt
Fordította: Miszlik Melinda

A savászana felvételének módját megtalálod  a jógapont tudástárában: ITT

Cikk forrása: www.doyouyoga.com/why-savasana-is-the-hardest-yoga-pose-and-how-to-master-it/#

Képek forrása: www.theonebeautifulyou.com, www.barrebody.com.au, www.food.ndtv.com,