Csillagjóga - májusi időszak
A Bika havában járva tanúi lehetünk, ahogy a természet formába önti az előző, Kos havának energiáit. A Bika havának feladat a feléledő tavaszi energiáknak a megformálása.
Ugyanezt a lehetőséget fejezi ki az emberi életben is; ilyenkor lehetőségünk van formát adni bennük megjelenő erőnek és törekvéseknek. Nem véletlen, hogy a Bika archetípusához tartozik az anyag, stabilitás, megformázás, biztonság témakörei. A Bika havának másik oldala az élvezetek és szépség megélése, hiszen a tavasz megújító energiái az anyagi-világ felé fordítják az elménk (manasz) figyelmét, ahol megfigyelhetjük az anyagi-energia (prakriti) aktív formáját.

Ha vannak céljaink és valamit meg szeretnénk valósítani ebben az évben, akkor az anyagi és formai alapjait most tudjuk megalkotni, most van lehetőség felépíteni a stabil vázat, amelyre majd építeni tudunk a későbbiek folyamán.

2018.május.06. és május.15-e között Nap-Jupiter szembenállásnak örvendhetünk, amely felkérdezi a veszteségekhez való viszonyunkat. Olyan élethelyzetekkel találkozhatunk, amelyek szembe hozzánk velünk az elengedés és ragaszkodás kérdéskörét. A biztonság elvesztésének a megélése is téma lehet és szembesülhetünk azzal, hogy mit jelnet nekünk a biztonság. Ebben az időszakban nem érdemes befektetni, vagy profitot, osztalékot, hozamot várni egy-egy projektünktől. Természetesen a fenti tendenciák az egyéni asztrológiai képlet függvényében jelennek meg mérsékelten, vagy hatványozottan.

2018.05.15-én jegyet fog váltani az Uránusz, s belép a Bika jegyébe. A lassú haladású ún. transzcendens bolygókjegyváltása mindig átrendeződést mutatnak a világban, az adott jegy témájának megfelelően. A Bika témái az anyagiak, biztonság, birtoklás, élvezetek, stabilitás, stb.
Az Uránusz jegyváltására kb. 7-8 évente kerül sor, s utoljára 1934 és 1942 között tartózkodott a Bika jegyében. Láthatjuk, hogy a II. világháború idején markánsan átrendeződött a biztonsághoz való viszonyunk és az azzal kapcsolatos kollektív megéléseink. Az emberiség aktuális tudatszintje jelöli ki az adott bolygóállások megélésének az irányát és az események kimenetelét.
A jelenlegi jegyváltás kapcsán én bizakodó vagyok, hiszen lehetőségünk lesz pozitív átrendeződést megélni az emberiség anyaghoz való viszonyában. Az Uránusz jegyváltásának megélési lehetőségeiről a következő cikkemben írok.

Addig is örömteli tavaszi napokat kívánok minden Kedves Olvasónak!

Rafael Csaba asztrológus
astroyoga.hu
rafael@astroyoga.hu

Fotó forrása: pixabay.com

Kapcsolódó blogok

A Kos havában járva beköszöntött ránk a Világ egy újabb ciklusának kezdete, hiszen a Kos havának első napja az asztrológiai újévbe vezet át minket.
A Halak jegyében járva ismét a belső utak ösvényére léphetünk. A külvilág hivalkodó forgataga helyett a lélek rezdülései felé fordíthatjuk figyelmünk, s ebben az időszakban támogatást kapunk a belső szemlélődéshez.
A Vízöntő jegyében járva lehetőségünk van kimozdulni a megmerevedett, idejétmúlt mintáinkból. Magunk mögött hagyhatjuk az elnyűtt gondolat-rendszereinket és berögzült eszméinket.
Egyéb blogok

Nálunk még mindig tabu téma a halál. Ez pedig szenvedést okoz, mert így sokan a tudatlanság miatt kitérnek a feladat elől, hogy elkísérjék a halál küszöbéig szerettüket.
Ahhoz, hogy félelmek nélkük tudjunk jelen lenni a haldokló mellett, ismernünk kell a haldoklás folyamatait.
Lényeges, hogy a beágyazódott petesejt táplálásba, ellazult örömbe és boldogságba tudjon megérkezni.
Kereső
Ászana kereső
A test helyzete:
Törzs és (támasztó) láb viszonya:

vagy
Bővebben...