Csakralégzés

2013. 02. 22. | Az én jógám

Szerző: Tóth Roland
 

Elkezdődött az utolsó félévem a Bhaktin…

Elkezdődött az utolsó félévem a Bhaktin, ami figyelmeztetett arra, hogy az újévi fogadalmamat, miszerint legalább kétnaponta jógázom az iskolai gyakorlatokon kívül, nagyon komolyan kell vennem. Ez a februári idő viszont a szokásosnál is jobban megvisel idén, a reggeli kelések szörnyű kínszenvedéssel járnak és legszívesebben egész nap meg se mozdulnék. Ráadásul sokkal gyengébb is vagyok, mint általában.


A félév első jógaórája előtt észrevettem, hogy nem csak én vagyok így ezzel, az osztálytársaim többsége reménykedve, csillogó szemekkel kérdezte, hogy: „Ugye ma még nem lesz jóga?” 

Persze miért ne lett volna, de igazi „ínyencséggel” kezdtük a félévet. Lényegében az egész óra pránájámból (légzőgyakorlatok) állt, csupán ezeket támogattuk meg néhány ászanával. Szuper érzés volt csak arra koncentrálni, ahogy a levegő átjárja a testemet. Nehéz leírni, de olyasmi, hogy a vérkeringésemmel minden porcikámba eljut az oxigén, és teljesen kitisztulok és ellazulok. Hosszan koncentráltunk a gerincünk „átlélegzésére”, aminek a végére tényleg éreztem, hogy megnőtt a távolság a porckorongjaim között és valahogy könnyebb lettem. 

Az órát csakralégzéssel zártuk, amit szintén csak ajánlani tudok gyakorlásra. Noha most majd’ elaludtam közben a fáradtságtól, így is nagyon jó élményt nyújtott, ahogy megtapasztaltam a csakrák feltöltődését, rendszeres gyakorlással pedig ennél még sokkal mélyebb finomfizikai érzeteket is el lehet érni vele. Ha valaki ki akarja próbálni, de nem tudja, pontosan, hogy is néz ki egy ilyen gyakorlat, annyi az egész, hogy teljes jógalégzéssel lélegzünk (ha megy), és közben lentről felfelé haladva minden csakránál elidőzünk néhány percig, arra fókuszálva, mintha ott lélegeznénk. 

Az óra végére a fáradtság, ha nem is múlt el, jócskán csökkent és sokkal vidámabb és nyugodtabb hangulatba kerültem. Szóval, ha ti sem bírjátok már tovább, légzésre fel!