Csillagjóga – szeptemberi időszak

2017. 09. 11. | Asztrológia

Szerző: Tóth Roland
 

Égi szekerünk a Nap, a Szűz jegyének közepén állomásozik.
A megvalósítás, és a megszerzett tudás gyakorlatba való átültetésének az ideje ez.
Az előző ciklusban felismerhettük, hogy mi az tevékenység, ami felfakasztja lelkünk erőforrásait, mi az, ami örömet hoz életünkbe, s akkor is foglalkozunk vele, ha látszólag semmilyen hasznot nem hajt. A mostani ciklus ennek a felismerésnek a megvalósításáról szól.

 
A Szűz jegyébe való belépés a munka és a tudás megvalósításának az időszakát jelöli. Nem véletlen, hogy ilyenkor kezdődik az iskola, aminek a feladata a tudás gyakorlatba való átültetése lenne.
 
A jógahagyományokban a gjána fogalma jelöli a hallott, informális tudást, s a vigjána az alkalmazott megvalósított tudást. Szűz jegyében járva a feladatunk, hogy a megszerzett információkat a valóság szintjére hozzuk, azaz láthatóvá tegyük fizikai síkon. Ebben az időszakban jelölhetjük ki a megvalósítás útját, illetve tehetünk lépéseket a kijelölt úton.
 
Ennek az időszaknak a másik témája a megtapasztalás kérdésköre.
Ameddig az anyagi világ jelenti az otthonunkat, addig csak az lehet valóság számunkra, amit ezen a létezési szinten is meg tudunk tapasztalni.
A jóga gyakorlatai is az ászanákon keresztül vezetnek minket, hiszen a fizikai, azaz az ösztönös szinten is meg kell jelennie a szellemi gyakorlatoknak.
A mantra-meditációnknak is azért kell hallhatóan végig vibrálnia a teret, hogy anyagi szinten is megtapasztalható is legyen a transzcendens hangzás. (pranava)
 
Amit nem tudunk megtapasztalni anyagi szinten, az a személyiség számára nem lehet valóság.
A szellemi tanítások realizálásának és hétköznapi életünkben való megvalósításának a kezdő lépéseit tervezhetjük meg ebben az időszakban.
 
Sikeres szellemi megvalósításokat kívánok minden Kedves Olvasónak!
 
Rafael Csaba, asztrológus
astroyoga.hu
rafael@astroyoga.hu