Germanus Gyula (1884-1979) orientalista, író, utazó, nyelvész, irodalomtörténész, egyetemi tanár, aki meghívást kapott a világhírű, irodalmi Nobel-díjas indiai költőtől, írótól, Rabindranáth Tagore-tól.
Akinek Tagore adott munkát, ill. Gandhit és Nehrut is jól ismerte.
Germanus Gyula (1884-1979) orientalista, író, utazó, nyelvész, irodalomtörténész, egyetemi tanár fordulatokban gazdag, kontinenseken átívelő, majd’ egy teljes évszázadot felölelő élete számos eddig kevéssé ismert és érdekes ténnyel [1] örvendezteti meg az életmű kutatóját. [2] Germanusnak 1929-től újabb kihívásokkal kellett szembenéznie, ugyanis meghívást kapott a világhírű, irodalmi Nobel-díjas indiai költőtől, írótól, Rabindranáth Tagore-tól, hogy az elnöklete alatt álló santiniketáni egyetemen (Bengál) szervezze meg az iszlamológiai tanszéket, és legyen annak első professzora. Ezt a tanszéket a hyderabadi muszlim Nizám ul-Mulk fejedelem alapította és ezért Germanus a „Nizám ul-Mulk” professzor cím viselésére volt jogosult. Felkészülten ment Indiába, lelkesen oktatott, kutatott, előadásokat tartott, publikált, továbbá külön foglalkozott a tehetséges hallgatóival, s bár megbízatása három évre szólt (1929-1932), a kalkuttai és daccai egyetem vizsgabizottságának 1936-ig tagja maradt. Indiában, a delhi nagymecsetben egy péntek déli imán tért át 1930-ban iszlám hitre, és került még közelebb a muszlim népekhez. A mesés indiai évek mély hatást gyakoroltak a Professzorra és első feleségére, Hajnóczy Rózsára. Beutazták a hatalmas szubkontinenst, megfordultak Delhiben, Kasmírban és Haidarábád fejedelemségben is. A nyári szüneteket a hegyekben töltötték. A házaspár élményeiből született a számos kiadást megélt könnyed, romantikus – ugyanakkor a nívós tudományos ismeretterjesztést is célul kitűző – bestseller, az 1944-ben megjelent Bengáli tűz. [3] Germanus más munkáiban is részletes említést tett az indiai munkásságáról, tapasztalatairól. [4] India történelmével, irodalmával, társadalmi, vallási kérdéseivel foglalkozó cikkei, tanulmányai jelennek meg számos újságban, folyóiratban és egyén kiadványban.
Az 1929-1932 közötti, embert próbáló, ám egy életre meghatározó élményt jelentő indiai tartózkodásuk és vendégprofesszori tevékenysége azonban nem csak „komoly” szaktanulmányokat eredményezett. Germanus ezen felül számos rövidebb cikket publikált magyarországi lapokban, ahol kissé hatásvadász eszközökkel ugyan, de blikkfangosan és szórakoztatóan írt az egzotikus országról: „Látogatás a mursidábádi fejedelem káprázatos palotájában, ahol ezer szolga és százötven palotaőr nyüzsög, de hitelbe vett petróleummal világítanak.” Alcím: „Hogyan hódították meg az angolok Indiát.” (in: Vasárnapi Újság a Budapesti Hírlap heti melléklete. 1932. július 10. vasárnap, 1-2. old.). Továbbá: „A Bölcsesség Iskolája, ahol az egész világ tudósai aszkéta életmódban, közös erővel kutatják az igazságot, és egyesíteni akarják Keletet és Nyugatot – Akik a kukoricán is szépet álmodnak és akik havi 40 pengőt bőséges jövedelemnek tekintenek.” Alcím: „Egy magyar tudós cikke Santiniketanból.” (in: Pesti Napló, 1931. április 12. 41-42. old.) [5]
Meg lehet még említeni a Kassai Újságban megjelent, kisebb, indiai témájú írásait is: [6]”A megcsömörlött nyugati lélek rajongva néz Kelet felé.” Alcímek: „A próféta tanításai, Az indiai nők festői ruhái és meztelen lábai.” (in: Kassai Újság, 1931. október 3. 226. sz.), illetve: „Látogatás az indiai kalifánál, akinek háremében négy feleség alkotja a szent családot.” Alcím: „Az adókból vallást terjesztenek, könyveket osztogatnak, iskolákat építenek.” (in: Kassai Újság, 1931. október 4. 227. sz.)
Figyelemre méltó és elgondolkodtató riport jelent meg „India modern irodalma” c. az Indiából frissen hazatért kutatóval a Literatura folyóiratban. (In: Literatura. Beszámoló a szellemi életről. VIII. évf. Bp. 1933. november. 409-412. old.) Germanus ebben az interjúban kissé árnyalja és sajátosan láttatja a Tagore képet, ezért kissé hosszabban idézem a gondolatait: [7]
„(…) Germanus Gyula dr., a kiváló filológus professzor, aki két éven keresztül előadója volt az indiai Shantiniketán-egyetemnek és állandó, személyes érintkezést tartott fenn úgy Rabindra-Nath Tagore-ral (sic!), mint a hindu kultúra több más kitűnő egyéniségével, ezeket mondja:
»Az én studiumom az ázsiai iszlám-világra vonatkozik és így az indiai irodalommal nem foglalkoztam különösebben. De, minthogy odalenn éltem, természetesen ismerem. A hindu irodalom modern renaissance-a Bengáliában kezdődött, mert a bengál nép a legmozgékonyabb szellemű India sokfajta népe közül. (…) De visszatérve a hindu irodalom renaissance-ára, amely Bengáliában indult ki, meg kell említenem a modern hindu irodalom megalapítóját: Rám-Móhan-Ray-t, akinek ez idén ünneplik centenáriumát. (…)
E nagy kitérés után térjünk megint vissza kiindulási pontunkhoz: a hindu irodalomhoz. Rám-Móhan-Ray, a hindu irodalom renaissance-ának megindítója szoros baráti kapcsolatban élt Dvar-Ka-Nath-Tagore-ral, a mai Tagore nagyapjával és annak fiával: Debendra-Nath-Tagore-ral, aki ugyancsak jelentékeny író volt, és akit »Maharsi«-nak, »nagy tanító«-nak neveztek. Tagore tulajdonképpen nem családnév, hanem rangjelzés. Eredeti nevük Banerdzsi, de ezt a nevet letették, és helyette rangjelzésüket tartották meg.
Én a magam részéről túlzottnak tartom azt a nagy Tagore-kultuszt, amely a háború előtt kezdődött, de ma már hanyatlóban van. Rabindra-Nath-Tagore gondolatai nem eredetiek, hanem kölcsönvette őket a hindu népdaltól és a feldolgozásban is Keats és Shelley hatása alatt áll. Indiában tulajdonképpen csak az óta „csinált karriert”, amióta itt Európában annyira felkapták. Ha mint írót nem is tartom olyan sokra, elismerem, hogy nyelvi szempontból igen nagy érdeme az, hogy a népies bengál nyelvet irodalmi magaslatra fejlesztette.
Az indiai népdal teljesen különbözik az európaitól, mert nem egyéni, hanem metafizikai problémákkal foglalkozik. Leggyakoribb népdaltémáik például ilyenek: 1. Elveszett a lelkem…keresem…mi a lélek?…lélekzet?…vér?… 2. Gyermek született…honnét jött?…honnét kapta a lelkét?… Ezt a spekulatív, mindennek az eredetét és célzatát kereső tartalmat vette át Tagore a hindu népdalból és áthozta Európának, ahol egészen új volt ez a felfogás és ezért fogadták olyan nagy hozsannával. (…)
Roppant gazdag ember Tagore: tizennyolcezer holdas birtokán kívül Dardzsilingben van háza, Kalkattában 130 szobás palotája és Santiniketánban, az egyetemi telep mellett, valóságos várkastélya. Ennek a várkastélynak egy hihetetlenül csöpp-kis szobácskájában ír, ebben a sarokban ülve képzel el mindent és ezért ír regényt, pedig a regény egyáltalán nem keleti forma.
Színdarabjai szimbolisztikusak. Ezekkel határozott célja van: európai formák között akarja feltámasztani a régi indiai művészetet. Az indus és a görög dráma között lényeges különbség van: az epikus elbeszélés, amaz pedig a cselekvés. Tagore merész újítása, hogy a dráma színpadára bevezette a táncot. (…) Tagorenak az a nagy érdeme ezen a téren, hogy kiemelte a táncot a prostituáltak köréből. Ő táncolni taníttatja a diáklányokat és ezeket lépteti fel a színpadon, ahol egyébként – ő maga is fellép. Hatvankilenc éves korában még táncolt a színpadon. Színdarabjai a mi számunkra azonban unalmasak, mert nincs bennük cselekvés és külön hibájuk, hogy a tánc nem illeszkedik organikusan a darabba, hanem betétként és értelmetlenül hat.
Végeredményben Tagorenak a költészete a legértékesebb – mint mondottam – nem az eredetisége miatt, hanem mert átmentette a jövő számára a hindu népdalt, és mert új irodalmi nyelvet kovácsolt a bengáli nyelvelemekből.«”
[1] Az érdekességek szempontjából a fő forrás az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban őrzött Germanus Gyula-hagyaték. Ezúton is szeretném megköszönni a Múzeum munkatársainak, Puskás Katalinnak, Lendvai Timár Editnek és Dr. Kubassek János igazgató úrnak korábbi kutatásaimhoz nyújtott több hónapos segítségét és rendkívül készséges hozzáállását.
[4] Germanus Gyula: Allah Akbar! Budapest, Szépirodalmi, 1968. Germanus Gyula: A félhold fakó fényében. Budapest, Palatinus, 2003.
[5] Magyar Földrajzi Múzeum-Érd, Germanus Gyula hagyaték , 9. doboz
[6] ugyanott, 9. doboz
[7] ugyanott, 19. doboz
Szerző: Udvarvölgyi Zsolt, PhD, történész, szociológus
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola óraadó oktatója
udvarvolgyizsolt@freemail.hu
Képmelléklet:
Forrás: Germanus Gyula-hagyaték. Magyar Földrajzi Múzeum, Érd. Ezúton szeretném megköszönni Puskás Katalinnak és Dr. Kubassek János igazgató úrnak a képek kiválogatásához és publikálásához nyújtott segítségét.
Germanus Gyula és első felesége, Hajnóczy Rózsa, India, 1929-1932. Leltári szám: 3231-91.
Rabindranáth Tagore és Germanus Gyula, Santiniketan, India, 1930. Leltári szám: 3234-91.
Az egyetemen dolgozó oktatói kolónia tagjai, Santiniketan, India, 1930. január. Leltári szám: 3518-91.
Germanus Gyula időskori portréja. Leltári szám: 1531-91.
