írta: Fehér Eszter
Manapság a bőség zavarával kell megküzdenünk, amikor megpróbálunk rátalálni az igényeinket leginkább kielégítő jógastílusra. Bármelyik irányzatot, iskolát választjuk is, szinte biztosak lehetünk benne, hogy az ott végzett gyakorlatok az ősi, indiai kultúrával egykorú hatha jóga ászanáira vezethetők vissza. Patanjali indiai bölcs volt az első, aki rendszerezte a hatha jóga pozícióit, több mint 2000 évvel ezelőtt. Az új generációs jógatípusok tehát főként a hatha jóga specializált formái, és pontosan specifikus jellegük miatt, nem okoz nehézséget karakterüket megragadni. Főbb sajátosságaik, irányvonaluk általában már pár mondattal körülírható. De mi a helyzet, ha azt halljuk “hatha jóga”? Mire számíthatunk? És mire nem?
Mint rendszeres jógázó és oktató, időről időre ellátogatok egy-egy klasszikus hatha jóga foglalkozásra, “back to the roots” (vissza a gyökerekhez) címen, és ezidáig minden alkalommal egészen eltérő élményekben volt részem. Legutóbbi, és egyben legjólesőbb látogatásom a Purnam stúdióban volt. Friss levegő, zöldövezet, derűs, családias környezet.
“A testgyakorlatokat a tanár saját tapasztalata alapján az órákon résztvevők felkészültségéhez, pillanatnyi fizikai és lelki állapotához igazítja. Így a gyakorlások lehetnek áramló egységben, vagy irányulhatnak valamely központi gyakorlat elsajátítására, de lehet elemző, cizelláló foglalkozás is. A statikus és dinamikus elemek egyaránt jellemzőek a hatha jóga órákon.”– olvasható a Purnam honlapján.
Nagyon szimpatikus megközelítés. De vajon megvalósítható? Kíváncsi voltam, mennyiben idomul majd az óra az adott fizikai, és lelki hogylétemhez. És mi van, ha a résztvevők teljesen eltérő állapotokban vannak?
Miután mindenki megérkezett és kényelmesen elhelyezkedett a jógamatracán, az órát ráhangolódással, elcsendesedéssel, egy rövid és kellemes meditációval kezdtük. Miután háromszor elzengettük az Om mantrát. Bálint, az oktató egy egyszerű rákérdezéssel felmérte a csoport igényeit:
– Kérés? Kérdés?
Rövid csend után viszontkérdés formájában a válasz is megérkezett:
– Nyak? Derék?
Ugyanannak a dolognak a két vége. Gerincoszlop, hátizmok készüljetek!
Az izzasztóbb ászanák előtt először klasszikus bemelegítő gyakorlatokkal, és légzéstechnikával a legapróbb ízületeket sem elhanyagolva átmozgattuk a testet. A mozdulatokat koncentrált, irányított figyelem kísérte, vizsgálva a testérzeteket, oldva az esetleges feszültséget, ellenállást. Mire ezzel végeztünk, könnyűvé vált a test, oldottá az elme, beállt a légzés ritmusa, megteremtődött és magától értetődővé vált a fókuszáltság.
Így kezdtünk hozzá a komolyabb testgyakorláshoz. Fokról fokra, mondhatni alattomosan nehezedtek a gyakorlatok. Próbáltam tudatosan a légzés ütemére koncentrálni, és nem az egyes gyakorlatok nehézségi fokára. Bálint külön hangsúlyozta az ellazultság fontosságát az ászanák kitartása közben. Differenciálta az erőfeszítés és az erőlködés közötti különbséget. A jól végzett gyakorlat ugyanis a légzés ütemére, könnyed mentális állapotban történik, mindenféle görcsösségtől és erőlködéstől mentesen. Nem állítom, hogy ez száz százalékosan sikerült, egy-egy gyakorlat közben bizony komoly erőlködésen kaptam magam.
Már éppen megkísértett a gondolat, hogy esetleg beiktatok egy röpke pihenőt – biztos, ami biztos, nehogy még a végén erőlködésbe fulladjon az értékes jógaóra, de szerencsére épp addigra elérkeztünk a levezető gyakorlatokhoz, majd a relaxációhoz.
A hosszú, 15 perces relaxációból teljesen átlényegülten ébredtem, a belső nyugalomtól szinte lebegve. Erre a felbecsülhetetlen érzésre másnap sajgó karom és a hátam felső része emlékeztetett. Purnam a stúdió neve, teljességet jelent. Telitalálat! Testgyakorlás, meditáció, légzés, relaxáció, figyelemösszpontosítás… És nem utolsó sorban a lényeg: maga a teljesség élménye! Hogy milyen az?
“Ne kérdezz semmit, (…) hanem merülj önmagadba, személyed alá, s ahol nincs tovább, ahol minden mindennel azonos: ez a teljesség.”
(Weöres Sándor:A teljesség)
Írta: Fehér Eszter
