Válaszlevél egy kétkedőnek, aki szeretné megtudni, hogy valóságosak-e az istenélmények. Dr. Tasi István (Ísvara Krisna Dásza) cikksorozatának befejező része.
Valóságosak-e az istenélmények? Dr. Tasi István (Ísvara Krisna Dásza) egy kétkedőhöz írt válaszlevelének befejező részéhez érkeztünk. A cikk korábbi részei itt érhetőek el: 1. rész, 2. rész.
Némi korrigálást igényel levelednek azt a felvetése, mely szerint a lelki gyakorló teljesen elveszíti saját magát, és a spirituális praxis eredményeként semmi sem marad abból az emberből, aki elkezdte a folyamatot. Egyrészt örök lelkek vagyunk, így ugyanazok a lények maradunk a lelki fejlődésünk során. Másrészt a bennünket, mint örök lelket beborító pszichikai természetünk alapvonásai is megmaradnak mindaddig, amíg ebben a testben tartózkodunk: például aki zárkózott alaptermészetű volt, általában lelki gyakorlóként is az marad. Ami eltűnik, az a finomtest szennyeződése, vagyis a nemkívánatos tulajdonságok, például: a dühre való a hajlam, az irigység, a kéjsóvárság, vagy a mohóság. Az elme és az intelligencia racionalitásra való képessége megmarad, sőt a tisztulás eredményeként erősödik. Így az illető továbbra is józanul – vagy még józanabbul – képes megítélni saját tapasztalatai értékét és természetét.
A vaisnava írások a világon egyedülálló módon részletes leírást adnak arról, hogyan juthat el egy lelki törekvő az első lépéstől, a hit ébredésétől (sraddhá) a tiszta istenszeretetig (préma). Tudományos alapossággal kilenc szakaszt különböztet meg ezen az úton, részletezve, hogy melyik szakaszon milyen nehézségekkel kell megküzdenie a hívőnek, milyen típusú élményei lesznek, milyen eredményekkel és kihívásokkal találkozik. A vaisnava irodalom megadja a bhakti-jóga azon gyakorlatait, amelyek hatékonyan segítenek az előrehaladásban. És pontosan leírja a célt is, amelyet el lehet és el kellene érni. E precizitásnak köszönhetően a védikus irodalom állításai remekül tesztelhetőek: aki követi a folyamatot, az be tud számolni róla, hogy a kísérlet a kívánt (a szentírásokban megjósolt) részeredménnyel és végeredménnyel járt-e, ugyanúgy, ahogy valaki egy térképet követve meg tudja állapítani, hogy a tereptárgyak valóban a térkép által jelzett sorrendben követik egymást.
A kérdés tehát nem az, hogy tesztelhetőek-e a Védák kijelentései, hanem hogy vállalkozik-e valaki a tesztelésükre. Ez természetesen a szabad akaratunkon múló, önkéntes döntés. Ám aki nem hajlandó erre a kísérletre, az nem állíthatja felelősséggel, hogy a bhakti útján elérhető lelki tapasztalatok valótlanok. Csupán azt mondhatja, nem tudja, hogy azok valósak, vagy pedig nem. És tényleg nem tudja.
E téma lezárásaként összegzem az én megközelítésemet. Adva vannak a védikus írások, amelyek a világ szentírásai közül a legterjedelmesebbek, ugyanakkor a valóság minden lényeges kérdésével kapcsolatban egy átfogó, koherens képet kínálnak. Adottak ennek a vallásnak a múltbeli és jelenlegi kiemelkedő tanítói, akiknek az életműve, vagy akár mai személyes élete, személyisége közelről tanulmányozható. A szentírások (sásztra), azt ezt követő tanítók láncolata (a szádhuk) és a ma élő hiteles lelki tanítómesterek (guruk) egybehangzóan azt állítják, hogy a védikus írások a legfelsőbb lénytől származnak, és követésükkel az ember erősödő lelki tapasztalatokra tehet szert e legfelsőbb lénnyel, mindannyiunk egyetlen örök kapcsolatával kapcsolatban.
Hogyan tekintsünk ezekre az egységes képet alkotó állításokra? Az egyik lehetőség, hogy a védikus írásokat kitalációnak minősítjük, egykori és mai követőiket pedig megtévesztetteknek, akik ráadásul – több ezer éven keresztül zajló összeesküvés eredményeként – egybehangzó kijelentéseket fogalmaznak meg saját lelki tapasztalataikról. Mivel kíváncsi voltam, én rászántam némi időt ennek a lehetőségnek a vizsgálatára, a magam részéről azt mondom, hogy nem hiszek ebben a verzióban. Megismertem az egyedülálló védikus tanításokat, néhány korábbi lelki tanító életét és írásait, valamint a lelki tanítómesteremet, Őszentsége Sivaráma Szvámí Mahárádzsát. Néhány éve járok a bhakti-jóga útján, és meglévő hiányosságaim ellenére érzem a személyiségem fejlődését, az Istennel való kapcsolatom erősödését, az Ő figyelmét és tudatos, fejlődésemet felmérő próbatételeit. Mindezek ismeretében legjobb belátóképességem szerint képtelen vagyok abban hinni, hogy a vaisnava filozófia csak álmodozás lenne.
Sokkal inkább úgy látom, hogy Krisna (Isten) a különböző szentírásokon keresztül ad hírt magáról, és így hív vissza magához minket az örök valóságba, ahol eredeti természetünk szerint, örökkévaló, mindig tudatos és változatosan boldog lényekként létezhetünk. Miközben ezen az úton haladunk – hogy bátorítson minket, és jelezze elégedettségét – egyre többet tár föl magából a számunkra. A különböző vallások eltérő mértékben teszik lehetővé az Ő megtapasztalását – így az egyes vallásokban élők tapasztalatai nem kizárják egymást, hanem egy út állomásait képviselik.
Álláspontom szerint a védikus tanításokról és azok eredményéről azok nyilatkozhatnak a legtöbb joggal, akik követik a lelki élet útját. Persze, alkalmanként egyéni tapasztalataink, félreértéseink megtéveszthetnek bennünket. Ám a kitartó gyakorlatból eredő belső tapasztalat még mindig a legbiztosabb alap, amelyre építve mértékadó kijelentéseket tudunk megfogalmazni a lelki tapasztalatok lehetőségéről és ezen élmények milyenségéről.
Üdvözlettel:
István
Szerző: Dr. Tasi István (Ísvara Krisna Dásza)
Cikk forrása: A Védikus Tudományok Központja
Kép: youtube.com
