Válaszlevél egy kétkedőnek, aki szeretné megtudni, hogy valóságosak-e az istenélmények. Dr. Tasi István (Ísvara Krisna Dásza) cikksorozata.
Kedves Tamás!
Köszönöm leveledet, tetszik az analitikus gondolkodásmódod, amire én is törekszem.
Az általad felvetett téma a teológiatörténet egyik több évszázados, sőt évezredes dialógusához kötődik, amely a vallási élményekből levonható következtetéseket taglalja. Tömören: az egyik nézet szerint a vallási élmények Isten létét, illetve valamely vallás tanításainak igazát mutatják – míg a másik álláspont szerint a vallási élmények – mivel szubjektívek – nem rendelkeznek bizonyító erővel. A saját álláspontom ezzel kapcsolatban, hogy a vallási élmények önmagukban nem jelentenek mindenki számára döntő istenérvet, ugyanakkor – sok más érvvel karöltve – erősen valószínűsítik egy transzcendens lény létezését.
Konkrétan a Krisna-tudatra vonatkoztatva pedig úgy szól az érved, hogy sok év gyakorlás után sem lehetne eldönteni, hogy a vaisnava (Krisna-hívő) közegben szerzett lelki tapasztalatok valóban a végső valósággal kapcsolatosak (bár megfogalmazásod szerint ez is egy reális lehetőség), vagy csupán belső látás- és hallásélmények, amelyek a többéves, ilyen típusú gondolkodás („önprogramozás”) eredményei. Ebből a feltételezésből az következne, hogy a történelem során minden hívő ember lelki tapasztalatai – beleértve a vaisnavákét is – csupán képzelődések, hallucinációk.
Ez ügyben először az a kérdést vizsgálnám meg, hogy általánosságban mennyire bízhatunk meg mások tapasztalataiban. A válasz pedig az, hogy száz százalékosan sohasem. A filozófusok között általánosan elfogadott tény, hogy még azt sem lehet bizonyítani, hogy mások egyáltalán tudattal rendelkeznek. Ugyanis csak a saját tudatunk működéséről rendelkezünk kétségtelen tapasztalattal. Mindenki más tudatáról csak közvetett benyomásunk van, és így tévedhetünk ennek létét illetően. Lehetséges például, hogy egyedül csak én vagyok érző lény (vagy pedig te), mások pedig mindannyian jól álcázott robotok – terminátorok, akik egy érző lény viselkedését szimulálják, valójában azonban csak irányított gépezetek. Annak ellenére, hogy intuitíven elfogadjuk, hogy minden más ember hozzánk hasonló módon érzésekkel rendelkezik és gondolkodásra képes, szigorú értelemben véve a „rajtam kívüli tudatos lények létezésé”-nek tétele bebizonyíthatatlan.
Ha pedig így van (hogy még mások tudatának valóságosságát sem lehet kétségtelenül alátámasztani), akkor végképp nem nehéz kétségbe vonni mások tapasztalatainak vagy belső élményeinek valóságát. A kétkedéshez számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre. Feltételezhetjük például, hogy az illető csak álmodott, képzelődött, beszuggerált magának valamit, az agyának a vegyi folyamatai vezették félre, részeg volt, betépett, vagy esetleg hazudik, stb. Végső soron senkinek sem vagyunk kötelesek elhinni semmit. Ugyanis első hallásra senkinek az önnön tapasztalatairól szóló beszámolójáról nem tudjuk száz százalékos érvénnyel megállapítani, hogy az valós élmény, vagy pedig valótlan.
Mivel így áll a helyzet, ezért a mindennapokban (akár tudunk róla, akár nem), ilyen kérdésekben nem a bizonyosságok, hanem a valószínűségek alapján ítélünk. Vagyis nem tudjuk kétségkívül megállapítani, hogy másoknak a saját élményeikről szóló kijelentései igazak vagy pedig nem, de megtippeljük, hogy szerintünk valós lehet, vagy valótlan. Ehhez az értékeléshez tudattalanul is figyelembe vesszük például az állításaik valószerűségét; a korábbi (például megbízhatóságukról) szerzett tapasztalatainkat, a viselkedésüket, társadalmi státuszukat, illetve mások véleményét az illetőről. Amikor például egy jó barátunk azt mondja, hogy két háztömbbel odébb látott egy parkoló piros Suzukit, általában nem látunk okot a kétkedésre. Azonban minél szokatlanabb az állítás, és minél kevésbé ismerjük az illetőt, annál inkább gyanakvóak leszünk.
Az ilyen hétköznapi jellegű bizonytalanság feloldására az a megszokott módszer, hogy ha módunkban áll, leellenőrizzük az illető állításait. Ha mondjuk egy ismeretlentől egy szenzációs hírt hallunk, utánanézhetünk, hogy van-e ennek valóságtartalma. Megközelítésem szerint ugyanígy lehet eljárni a spirituális kijelentések esetén is. Ez a hozzáállásom összhangban áll a vaisnava tudásrendszerről a Bhagavad-gítában kirajzolódó felfogással is: „Ez a tudás a bölcsesség királya, a legnagyobb titok az összes titok közül. Ez a legtisztább tudás, és mivel megvalósítása által közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról, ez a vallás tökéletessége; örökkévaló és örömmel végezhető.” (9. fejezet 2. vers) Vagyis a Gítá szerint a lelki élet gyakorlata lelki tapasztalatokban csúcsosodik ki.
Természetes, hogy a lelki típusú tapasztalatokról szóló állítások nehezebben verifikálhatóak, mint a hétköznapi kijelentések. El tudunk menni két sarokkal odébb, és meg tudjuk nézni, hogy a piros Suzuki tényleg ott van-e, vagy többé-kevésbé le tudjuk ellenőrizni egy hír igazságát (vagy legalább azt, hogy mások szerint is van-e ilyen hír…). A magasrendű vallási tapasztalatokkal rendelkező emberek állításait viszont nehezebb ellenőrizni – nem csak számodra, hanem számomra is. Ezért (bizonyosság hiányában) kiindulásképpen ismét nincs más választásunk, mint hogy bizonyos szempontok alapján mérlegeljük a valószínűségüket.
Folytatjuk…
Szerző: Dr. Tasi István (Ísvara Krisna Dásza)
Cikk forrása: A Védikus Tudományok Központja
Kép: mp.blogs.com, brainblogger.com
