Bakaja Zoltán a jóga fogalmát definiálja a Bhagavad-gítá versei alapján. A 2. fejezet 53. verse a jóga és a szamádhi közé tesz egyenlőségjelet.
Bakaja Zoltán (Sjámaszundara Dásza) szakdolgozatában megvizsgálta, találhatunk-e a Bhagavad-gítában olyan verseket, amelyek más fogalmak használatával teszik világossá a „jóga” szó jelentését. A második fejezet ötvenharmadik verse a jóga és a szamádhi közé tesz egyenlőségjelet (szamádháv acsalá buddhisz / tadá jógam avápszjaszi).
Bár a szamádhit általában a tudat koncentrációjával kapcsolatban emlegetik,[1] a szótárban lapozgatva úgy találjuk, hogy a szamádhi és a „jóga” szó más közös jelentéssel is bír, az „összekapcsolódás”, „egyesülés”, „figyelem” mindkét kifejezés megfelelői között fellelhető.[2]
A szamádhi terminus a Bhagavad-gítában a második fejezet negyvennegyedik versében bukkan fel először, ebből azt tudhatjuk meg, hogy a világi élvezetekhez és hatalomhoz való ragaszkodás megfosztja az embert attól az eltökéltségtől, amely a szamádhi állapotának eléréséhez szükséges. Az ötvenharmadik slókában Krisna ugyanennek az állításnak a másik oldaláról közelítve a témához, arról biztosítja Ardzsunát, hogy amennyiben a világi csábításokkal szemben közömbössé válik, tudata megszilárdulhat a szamádhiban, s így eléri azt, amit jógának neveznek.
Ezután Ardzsuna megkéri Krisnát,[3] mondja el neki, miről ismerhető fel az, aki elérte a szamádhit? Bár Ardzsuna arra kérdez rá, az illető hogyan cselekszik, az Úr válaszában nem beszél konkrét tettekről, inkább a jógi külső történésekhez való viszonyát és az érzékszervei feletti uralmát hangsúlyozza. Nem csoda, ha tanítványa a későbbiekben ennek a tudatállapotnak az elérését nem a cselekvéshez, hanem a tétlen meditációhoz köti.[4] A negyedik fejezetben azonban találunk egy olyan kifejezést, amely kétséget kizáróan rávilágít arra, hogy a szamádhi nemcsak a Patandzsali jógarendszerében gyakorolt cselekvésmentes meditáció által jöhet létre, hanem a Legfelsőbb Úr aktív szolgálatával is elérhető. Ez a kifejezés a brahma-karma-szamádhi,[5] amely „lelki tevékenységekben való elmerülést” jelent.
A Bhagavad-gítá hatodik fejezetében található,[6] a szamádhit részletesen taglaló leírásban a kifejezés maga nem jelenik meg, ugyanakkor Sankarácsárja,[7] Visvanátha Csakravartí Thákura,[8] Baladéva Vidjábhúsana,[9] Bhaktivinoda Thákura[10] és Sríla Prabhupáda[11] is megerősítik, hogy Krisna itt a szamádhiról beszél.
Sríla Baladéva Vidjábhúsana a következőket írja:
„Az Úr ebben a három és fél versben ismerteti a szamádhi jellemzőit, bemutatva a szvarúpáját [elsődleges vagy saját természet][12] és hatásait (phala). A szamádhira a jóga szó utal, melyet a fejezet tizenhatodik verse használ először ebben az értelemben. A jat ismételt használata a huszonharmadik versben található tam vidjád jóga-szamdzsnyitam sorra vonatkozik – »tudd meg, ezt hívják jógának«.
A szamádhit (jóga-szévajá) gyakorolva a tudat minden más működést beszüntet, s mérhetetlen boldogságot tapasztal (uparamaté). Az ember ebben az állapotban ahelyett, hogy szennyezett elméje segítségével a testét látná és megelégedne a fizikai érzéktárgyak szemléletével, megtisztult elméje segítségével (átmaná) a saját lelki lényegét (átmánam) pillanthatja meg. Ezek a sorok a jógát vagy a szamádhit a várva várt eredményként (phala) írják le, melyet – a boldogságot és annak lényegi természetét (szvarúpa) – a tudat belső funkciói fizikai érzéktárgyakkal kapcsolatos teljes megszűnésével lehet elérni (csitta-vritti-nirodha).
A szamádhi állapotában az ember megismerheti (vétti) a Brahman tökéletes helyzetét, melyet szűnni nem akaró boldogság jellemez. Ezt a lelki gyönyört a lélekhez tartozó értelem segítségével tapasztalja meg (buddhi-gráhjam), s nincs köze a fizikai érzékszervekhez vagy érzéktárgyakhoz (atíndrijam), így ezen az úton járva sohasem téved meg az átmá szvarúpáját [lelki valóját][13] illetően (tattvatah).
E jógát elérve (szamádhi) nem gondol arra, hogy bármi mást megkapjon, s a jóga ezen állapotában az sem zavarja meg, ha olyan nyomós oka van a szomorkodásra, mint például jeles fiának elvesztése.
Tudja, hogy a jóga – vagy más néven szamádhi – megszünteti a szenvedéssel való kapcsolatát. Kezdetben abban bízva (niscsajéna) kell gyakorolnia (joktavjah), hogy ha megteszi a kellő erőfeszítést, sikerrel jár. El kell kerülnie, hogy a szívébe reménytelenség férkőzzön (nirvinna-csétaszá), melynek hatására azt gondolná, hogy képtelen valóra váltani az álmát. Más szóval olyan nagy lelkesedéssel kell gyakorolnia, amilyennel az a madár rendelkezett, amely elhatározta, hogy kiszárítja a tojásait elrabló óceánt.”
A szamádhi szó legközelebb a tizenkettedik fejezet kilencedik versében, az előző slókára utalva jelenik meg (szamádhátum), amelyben Krisna arra utasítja Ardzsunát, hogy elméjét és értelmét rászögezve őbenne merítse el a tudatát. Ez a szádhana-bhakti, a bhakti-jóga gyakorló szintjének legfelsőbb lépcsője. Aki eljutott a jóga ezen fokára, az az Úr kegyelmét elnyerve[14] beléphet a transzcendens kapuján, melyen átjutva a természet kötőerői többé nem lehetnek rá hatással. Ezen a szinten sem tettei gyümölcse, sem az anyag fogságából való kiszabadulás nem érdekli többé (móksa-laghutá-káriní),[15] így örök békére lel.[16]
Címszavunkkal utoljára a tizenhetedik fejezet tizenegyedik versében találkozunk, az áldozás jóság (szattva) hatása alatt álló formájával kapcsolatban. A jóság tetteit nem a személyes érdek érvényesítése, hanem a kötelességtudat jellemzi, ezért Sríla Baladéva Vidjábhúsana felteszi a kérdést: mi inspirálja az embert arra, hogy olyan áldozatot mutasson be, amely mögött nincs önző motiváció?[17] A válasz az, hogy az embernek arra a gondolatra kell koncentrálnia (szamádhája), hogy ezt az áldozatot pusztán a Védák parancsainak szolgálatában kell bemutatnia (jastavjam), melyek erre kötelezik őt, s nem azért, hogy az eredményét élvezze.
A fentieket összegezve: a szamádhi a jóga gyakorlásának legfelsőbb szintje, kapu, mely a transzcendenshez vezet. A tudat ilyen mértékű koncentrációjára csak a jóság kötőerejének oltalmát élvező jógik lehetnek képesek, az alacsonyabb kötőerők rabságában szenvedők elméjét túlságosan felkavarják az élvezet és hatalom ígéretével kecsegtető érzéktárgyak. Mindezek ellenére a szamádhi nem kötődik a tétlenséghez, hiszen az önzetlen áldozatok bemutatásának is fontos eleme.
A cikksororozat korábbi részei itt érhetőek el:
1. rész: Jóga a Bhagavad-gítában
2. rész: Jóga a Bhagavad-gítában – Egykedvűség, egyenlőség
3. rész: Jóga a Bhagavad-gítában – Ügyes cselekvés
4. rész: Jóga a Bhagavad-gítában – Ügyes cselekvés 2.
Cikk forrása:
Bakaja Zoltán: Szeress, és tégy, amit akarsz! A jóga a Bhagavad-gítában. Szakdolgozat. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, 2014.
Kép: iskconid.org
Hivatkozások:
[1] Monier Williams: samādhi, concentration of the thoughts , profound or abstract meditation , intense contemplation of any particular object. (Ezek a kifejezések a yoga címszó alatt is fellelhetőek, szinte szóról szóra azonosan.)
[2] Monier Williams: yoga, samādhi joining, union, attention.
[3] 2.54.
[4] 3.1.
[5] 4.24.
[6] 6.20-23.
[7] Śankarācārya 1901: 178.
[8] Bhaktivedānta Nārāyaņa Gosvāmī 2011: 340-341.
[9] Baladeva Vidyābhūṣaṇa: 204-205.
[10] Bhaktivedānta Nārāyaņa Gosvāmī 2011: 341-343.
[11] Bhaktivedanta Swami 2008: 294-296.
[12] A fordító megjegyzése.
[13] A fordító magyarázata.
[14] 18.58.
[15] Bhaktivedānta Nārāyaņa Gosvāmī 2011: 665.
[16] 12.12.
[17] Baladeva Vidyābhūṣaṇa: 502.
