Jógainterjú Adamik Viktória jógaoktatóval

2018. 05. 30. | Jógainterjúk

 

Mikor és hogyan találkoztál először a jógával?
Mindig voltak kisebb felbuzdulásaim, de amikor igazán elindultam, az 2013. tavaszán volt. Bikram jógaórákra kezdtem el járni, mert jólesett a mozgás, a finom meleg és mert a terem közel volt az akkori lakóhelyemhez. Nádas Linda jógaoktatónak szeretnék köszönetet mondani azért, amiért egy Bhagavad-gīta idézettel elindított az utamon.

Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy jógaoktató leszel?
Az előbb említett elindulásom következő lépéseként elvégeztem a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola által szervezett kezdő és haladó jóga tanfolyamot Medvegy Gergő és Karunā Sindhu devī dāsī vezetésével. A gyakorlás olyan jó hatással volt rám, hogy a tanfolyam során megérlelődött bennem a jógaoktatóvá válás gondolata.

Kit tekintesz mesterednek?
A mindennapi életben minden ember lehet a tanítónk és mi magunk is tanítóvá válhatunk. Tanulhatjuk egymástól azt is ami követendő, de azt is, ami elkerülendő. A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola képzésének keretén belül a Vrindávana-Gangótri Jógarendszer szerint gyakorolunk, így mesteremnek tekintem a tanítványi láncolat minden tagját, akiken keresztül ez a tudás eljutott hozzám is.

A jóga mely elemeit gyakorlod?
Patañjali a jóga nyolc, egymásra épülő fokát határozta meg, melyekből a négy alsó fok: az erkölcsi fegyelemmel kapcsolatos irányelvek, a gyakorló magatartására vonatkozó szabályok, a jóga testhelyzetei és a légzés szabályozása. Ezt a négy alsó fokot igyekszem megvalósítani, tökéletesíteni.

Hogyan tudod beépíteni a hétköznapjaidba a jógát?
Nehezen, de éppen ezért szeretek eljárni rendszeresen jógaórára.

Mit ad neked a jóga?
A léleknek, aki vagyok a jóga egy jobban működő, egészégesebb testet és nyugodtabb elmét ad.

Melyik a kedvenc ászanád? És miért?
Mindegyiket tudom szeretni, nincs kifejezetten kedvencem.

Van olyan ászana, ami nehézséget okoz?
Ó, igen. A hős póz hármas változata, amikor egy lábon egyensúlyozva a karokat, a fejet, a törzset, a medencét és a megemelt lábat a talajjal párhuzamosan kell megtartani.

Mik a jövőbeni céljaid a jógaoktatással?
A folyamatosan fejlődő tudásomat mélyítem az oktatás által és eközben remélem, hogy akik megfordulnak az óráimon, többek lesznek ezáltal is.

A jóga mely területén szeretnél még fejlődni?
Patañjali jógalétrájának négy alsó fokán van mit tennem még!

Mit üzennél azoknak, akik még soha nem próbálták ki a jógát?
Nem fejenállással kezdünk, gyere el bátran és kezdd el hozzászoktatni a testedet a rendszeres mozgáshoz.

Milyen órát tartasz a Bhaktivedanta Jógastúdióban és mikor?
Csütörtökönként hatvan perces csípőnyitó órát tartok 15.30-tól. Várlak szeretettel!