Jógainterjú Pernyéz Gabriella jógaoktatóval

2018. 06. 04. | Jógainterjúk

Szerző:
 

Mikor és hogyan találkoztál először a jógával?

A jógával a kapcsolatom gyerekkoromban kezdődött, akkoriban a nyolcvanas évek elején az édesapámmal könyvekből próbáltuk elsajátítani a különböző ászanákat.

 

Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy jógaoktató leszel?

Ez egy hosszú folyamat volt, de emlékszem egy konkrét pillanatra, amikor Thímárné Ozorák Zsuzsanna jógaóráján voltam, lenyűgözött  a szakmai tudása és az emberi hozzáállása, kisugárzása. Akkor döntöttem el, hogy én ezt szeretném csinálni, ezt “kell” csinálnom.

 

Kit tekintesz mesterednek?

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanárait egytől egyig mesteremnek tartom, azonban kiemelném, hogy Gaura Krisna Dász és Medvegy Gergely támogatása és tanításai nélkül nem az az ember lennék, aki most vagyok. 

 

A jóga mely elemeit gyakorlod? 

Patandzsali nyolc lépcsőfokának elemeit gyakorlom. 

 

Hogyan tudod beépíteni a hétköznapjaidba a jógát?

Törekszem rá, hogy minél többet tudjak gyakorolni úgy, hogy közben az erőszakmentességet magammal szemben is gyakoroljam,  igyekszem megtalálni az egyensúlyt, ami több kevesebb sikerrel meg is tud valósulni.

 

Mit ad neked a jóga?

Nem akarok nagy szavakat használni de röviden tömören: Mindent, az életet. Ami az én esetemben szó szerint igaz mivel egy komoly betegségből sikerült meggyógyulnom a jóga segítségével.

 

Melyik a kedvenc ászanád? És miért?

Változó, hogy mikor melyik esik igazán jól, nem tudnék egyet kiemelni, általában  összességében érzem az ászanák jótékony hatását.


Van olyan ászana, ami nehézséget okoz?

Caturanga dandasana-hajlított karú fekvőtámasz póz, még mindig nem elég erősek a karjaim.

 

Mik a jövőbeni céljaid a jógaoktatással?

A jógának fantasztikus, komplex gyógyító ereje van fizikailag, mentálisan és lelkileg is, szeretném ha ezt más is megtapasztalhatná.

 

A jóga mely területen szeretnél még fejlődni?

Úgy gondolom, hogy a jóga bármely lépcsőfokának gyakorlása egy véget nem érő  tanulási folyamat, mindig van lehetőség a fejlődésre.

 

Mit üzennél azoknak, akik még soha nem próbálták ki a jógát?

Azt üzenném, hogy mindenképpen próbálják ki, mert az egyik legcsodálatosabb ajándék az életben.

 

Milyen órákat tartasz a Bhaktivedanta Jógastúdióban és mikor?

Hétfőnként délelőtt 10 órától, kedden este 19 órától, csütörtökön reggel 9:30-tól és pénteken reggel 9:30-tól tartok hatha jógaórákat.