Egy olyan összetett és a tanítványok karakterét mélyen érintő területen, mint a jóga, az oktató valójában sokkal több oktatónál. Fontos szerepe van például a személyiségének – és még sok minden másnak is.
A jógaoktató személyisége
A jógaórákon
– gyakorlati ászanakivitelezést,
– jógaéletmódot,
– a hétköznapitól eltérő szemléletmódot és
– egyfajta holisztikus világnézetet is tanítunk.
A jógaoktató nem egyszerű tanár, hanem a tanítványa személyiségét, világnézetét és értékrendjét formáló tanító is egyben. A jógatradíció ezt a személyt a guru kifejezéssel illeti, amely arra utal, hogy a guru helyzetében lévő jógaoktató a puszta információátadáson túl a cselekedeteivel, a rá jellemző gondolkodásmódjával és életmódbeli példamutatásával is tanítja a rábízottakat. Saját példája és a tradíció követése ad súlyt tevékenységének. Guru az a személy, aki nemcsak egyszerűen tanít, hanem változást hoz a tanítványa életébe, s az értékek szintjén hat a tanítványa gondolkodására.
A guruk két fajtája
A jógatradíció minden olyan oktatót gurunak tekint, aki megfelelő tudás és megvalósítás birtokában a hagyományokat, illetve saját tradícióját követve tanít és hat mások életére a korábban említett területeken. Ezt nevezik siksá-gurunak, tanítást adó mesternek. A tanítvány és a tanító közötti kapcsolat teljesen önkéntes, megegyezésen alapul, de a tanítás és tanulás megfelelő minőségének érdekében a tiszteleten és a megbecsülésen kell alapulnia mindkét fél részéről.
A díksá-guru olyan siksá-guru, aki mindezeken kívül ún. avatásban részesíti a tanítványát, s ezzel bevezeti egy jógatradícióba, meghatározza a tanítványa számára végzendő szádhanát (gyakorlatrendszert), és egész életre szóló kapcsolatban vezeti nemcsak a jóga technikai, hanem elsősorban lelki dimenzióinak megismerésében. Míg siksá-guruja több is lehet egy embernek, díksá-guruja általában csak egy van.
Mindezek alapján nagyon szembetűnő, hogy a jógaoktató és a tanítvány viszonyában az oktató személyisége minden esetben példaként áll a tanítvány előtt, még akkor is, ha „csupán” egy hatha-jóga gyakorló órát vezet valaki. Attól a pillanattól kezdve, hogy valaki ászanaoktatásra vállalkozik, azonnal egy olyan tradíció képviselőjévé válik, amelynek szerves részét képezik bizonyos értékek, mint a tiszta életmód, az erkölcs, a gondolatok tisztasága stb., tehát mindaz, amit Patanydzsali a Jóga-szútráiban a jama és a nijama elvei alatt fölsorol , vagy amit Krisna a Bhagavad-gítában Ardzsunának tanít.
A példamutatás jelentősége (ácsára és pracsára)
Ezek alapján érthetővé válik, hogy az olyan szaktudáson kívüli tényezők, mint az oktató jellemének, életmódjának és a szádhanához, a rendszeres gyakorláshoz való viszonyának a figyelembevétele elengedhetetlen a minőségi oktatáshoz. Az ind jógatradíciónak azok az ágai, melyek a Védákra, az Upanisadokra, a Puránákra, az Itihászákra és más összegző művekre épülnek, hangsúlyozzák, hogy egy oktató életében az ácsárának (amit tanít, illetve képvisel) összhangban kell lennie a pracsárával (azzal, amit gyakorol, azzal, ahogy él). Ez a kulcsa integritásának, személyisége nyitott és rejtett területei egymáshoz való közeledésének, s ezen keresztül kulcsa az oktató szavai erejének is.
A dharma mint „didaktikai elem”
A jógaoktatók sokszínű ’társadalmát’ és a jelenlegi jógaoktatás heterogén természetét szemlélve megfogalmazódik annak az igénye, hogy körvonalazzuk, mit vár el maga a hagyomány a hitelesség fenntartása érdekében egy jógaoktatótól, a szakmai felkészültségen túl. Az óind hagyomány úgy tartja, hogy a legfontosabb elem e területen az oktatónak a dharmához (az erkölcshöz és az univerzális világrendhez) való viszonya. A dharma az az általánosan érvényes etikai norma, amely felhatalmazhat, képessé tehet egy embert az oktatásra. A dharmának minden élőlénnyel van kapcsolata. Olyan értékrendszer ez, amely az emberi élet minden területének az alapját képezi. Egy általános értékrend, amely még az azt nem követő emberekben is tiszteletet, megbecsülést kelt, s amelyet a diákok is a leghamarabb számon kérnek az oktatótól. A jógaoktatók között természetszerűen a legkülönfélébb beállítottságú, eltökéltségű és elkötelezettségű emberek tevékenykednek. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem várható el mindenkitől a dharmának tökéletesen megfelelő életvitel, viszont az erre való törekvés igen. Ettől a folyamatos törekvéstől válhat egy jógaoktató igazán példa értékűvé, s nem csak egy ’testet nevelő’ tanárrá.
A Bhagavad-gítában Krisna a következő ideális attitűdöt állítja azon emberek elé, akik a jóga útjára lépnek. Úgy tartják, hogy ez az az ideál, amely felé egy jógaoktatónak teljes erejéből törekednie illik :
„Aki nem ragaszkodik munkája gyümölcséhez, s kötelessége szerint cselekszik, az az élet lemondott rendjében él. Ő az igazi misztikus, nem a tüzet nem gyújtó és munkáját nem végző.
Óh, Pāṇḍu fia! Tudnod kell, hogy amit lemondásnak nevezünk, az nem más, mint yoga, azaz összekapcsolódás a Legfelsőbbel, mert senki sem lehet yogī addig, míg le nem mond az érzékek kielégítésének vágyáról.
Aki kezdő a nyolcfokú yoga gyakorlásában, annak a munkát ajánlják, annak pedig, aki már fejlett a yogában, az összes anyagi tettről való lemondást.
Akkor számít valaki fejlettnek a yogában, amikor anyagi vágyait feladva nem törekszik érzékei kielégítésére, s nem végez gyümölcsöző tetteket sem.
Az embernek az elméje segítségével fel kell szabadulnia, s nem szabad visszaesnie. Az elme a barátja és az ellensége is lehet a feltételekhez kötött léleknek.
Az elme a legjobb barátja lesz annak, aki legyőzi őt, ám annak, aki nem képes felülkerekedni rajta, a legnagyobb ellenségévé válik.
Aki legyőzte elméjét, az elérte már a Felsőlelket, mert nyugalom árasztja el. Az ilyen ember számára boldogság vagy szenvedés, meleg vagy hideg, tisztelet vagy gyalázat nem különbözik egymástól.
Csak akkor szilárd valaki az önmegvalósításban, és csak akkor hívják yogīnak [vagy misztikusnak], ha teljesen elégedetté vált megszerzett tudása és annak megvalósítása által. Az ilyen ember transzcendentális szinten áll, s önfegyelmezett. Mindent egyenlőnek lát, legyen az kavics, kő vagy arany.
Aki a becsületes jóakaróval, a gyengéd jótevővel, a pártatlannal, a közvetítővel, az iriggyel, a baráttal, az ellenséggel, a jámborral és a bűnössel is egyenlően bánik, az még fejlettebb. A transzcendentalistának testét, elméjét és lelkét a Legfelsőbbel kapcsolatban kell használnia. Egyedül, magányos helyen kell élnie, mindig figyelmesen szabályozva elméjét. Meg kell szabadulnia minden vágytól és birtoklásérzettől.”
Óh, Pāṇḍu fia! Tudnod kell, hogy amit lemondásnak nevezünk, az nem más, mint yoga, azaz összekapcsolódás a Legfelsőbbel, mert senki sem lehet yogī addig, míg le nem mond az érzékek kielégítésének vágyáról.
Aki kezdő a nyolcfokú yoga gyakorlásában, annak a munkát ajánlják, annak pedig, aki már fejlett a yogában, az összes anyagi tettről való lemondást.
Akkor számít valaki fejlettnek a yogában, amikor anyagi vágyait feladva nem törekszik érzékei kielégítésére, s nem végez gyümölcsöző tetteket sem.
Az embernek az elméje segítségével fel kell szabadulnia, s nem szabad visszaesnie. Az elme a barátja és az ellensége is lehet a feltételekhez kötött léleknek.
Az elme a legjobb barátja lesz annak, aki legyőzi őt, ám annak, aki nem képes felülkerekedni rajta, a legnagyobb ellenségévé válik.
Aki legyőzte elméjét, az elérte már a Felsőlelket, mert nyugalom árasztja el. Az ilyen ember számára boldogság vagy szenvedés, meleg vagy hideg, tisztelet vagy gyalázat nem különbözik egymástól.
Csak akkor szilárd valaki az önmegvalósításban, és csak akkor hívják yogīnak [vagy misztikusnak], ha teljesen elégedetté vált megszerzett tudása és annak megvalósítása által. Az ilyen ember transzcendentális szinten áll, s önfegyelmezett. Mindent egyenlőnek lát, legyen az kavics, kő vagy arany.
Aki a becsületes jóakaróval, a gyengéd jótevővel, a pártatlannal, a közvetítővel, az iriggyel, a baráttal, az ellenséggel, a jámborral és a bűnössel is egyenlően bánik, az még fejlettebb. A transzcendentalistának testét, elméjét és lelkét a Legfelsőbbel kapcsolatban kell használnia. Egyedül, magányos helyen kell élnie, mindig figyelmesen szabályozva elméjét. Meg kell szabadulnia minden vágytól és birtoklásérzettől.”
Krisna a Bhagavad-gítá e soraiban természetesen egy jógi személyiségéről beszél, de a korábbi gondolatmenetünk alapján nyilvánvaló, hogy egy jógahagyományban senki sem lehet jógaoktató akkor, ha ő maga nem jógi.
Dr. Tóth-Soma László írásának második részében arról olvashatunk, hogy milyen kihívásoknak kell megfelelnie napjaink jógaoktatójának, s lehetséges-e számára a modern környezetben a dharmikus elvek követése.
Tovább a jógaoktató és a dharma viszonyához!
Felhasznált irodalom
-
- Abhedānanda, S. 1962: How to be a Yogi. Calcutta, Ramakrishna Vedanta Math.
-
- Bhaktivedanta Swami, A. C. 1992: A tanítások nektárja (Rūpa Gosvāmī Upadesāmṛta című művének fordítása és magyarázata). Budapest, BBT.
-
- Bhaktivedanta Swami, A. C. 1992: Bhagavad-gītā. The Bhaktivedanta Book Trust.
-
- Bhaktivedanta Swami, A. C. 1992: Śrīmad-Bhāgavatam. 1. Ének. The Bhaktivedanta Book Trust.
-
- Bhakti-vidyā-pūrna Swami 1998: Daiva- varṇāśrama. Somogyvámos, Lál Kiadó.
-
- Büchler Pál (ford.) 1915: Manu Törvényei. Budapest, Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi Szakosztálya.
-
- Chandra Vasu, R. B. S. (ford) 2004: The Siva Samhita. New Delhi, Munshiram Manoharlal Publishers Pvt. Ltd.
-
- Grimes, J. 1996: A Concise Dictionary of Indian Philosophy. State University of New York Press.
-
- Lidell, L. é.n.: Sivananda jóga kézikönyv. Swami Vishnu Devananda bevezetőjével. A Gaia Original, Simon & Schuster Inc. (fordította: Szabó Ágnes). Budapest, Spirituart Jógalapítvány belső használatra készült kiadványa.
-
- Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület 2006: Oktatási Szabályzat. Budapest, MJSZE Közgyűlés.
-
- Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület 2006: Fegyelmi és Etikai Kódex. Budapest, MJSZE Közgyűlés.
-
- Monier–Williams 2002: Sanskrit–English Dictionary. Delhi, Motilal Banarsidass Publishers.
-
- Radhakrisnan, S. 1995: Indian Philosophy. Vol. 1-2. Oxford, Oxford University Press.
-
- Rudas, J. 1990: Delfi örökösei – önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok. Budapest, Gondolat.
-
- Śīvarāma Svāmī 2006: A śikṣā-guru – egy hagyomány életre keltése az ISKCON-ban. Somogyvámos, Lál Kiadó.
-
- Svaratma Muni 1915: The yoga sastra Hatha yoga pradipika. The Sacred Books of the Hindus, Translated by various sanskrit scholars edited by major Basu, I.M.S.(retired), VOL. XV, Part III. Published by Sudhindranatah Vasu from the Panini Office, Bhuvanesvari Asrama, Bahudurganj, Allahabad. Printed by Apurnva Krishna Bose at the Indian Press.
-
- Szatmári Zsigmond 1995: A tiszta jóga – a Gheranda-szamhitá fordítása és kommentárja. Szolnok, a szerző magánkiadása.
-
- Tóth-Soma László 2005: Jóga tiszta forrásból. Somogyvámos, Lál Kiadó.
-
- Tóth-Soma László 2008: A szabadság szabályozó elvei a lelki kultúrákban. Budapest, Ratha-yatra fesztivál, BHF előadás.
-
- Tóth-Soma László 2008: Jóga-szútra és jógaéletmód. I. Jógaszeminárium, Budapest, BHF.
-
- Tóth-Soma László 2005: Személyiségfejlesztés felsőfokon. Somogyvámos, Lál Kiadó.
- Tóth-Soma László (ford.) 2010: Patañjali Muni: Yoga-sūtra. Oktatási segédanyag. Bhaktivedanda Hittudományi Főiskola.
Forrás:
Dr. Tóth-Soma László: A jógaoktató személyisége. In: Tattva, XIII. évfolyam, 2. szám, 2010. november, 49-57. old.
