Jóginterjú Gauranga dasszal

2013. 06. 27. | Jógainterjúk

Szerző: Tóth Roland
 

írta: Fellegvári Orsolya

írta: Fellegvári Orsolya

JP: Mi volt az első kapcsolatod a jógával?

 
GD: Olyan 17-18 éves koromban volt, amikor elkezdtem a spirituális dolgok iránt érdeklődni. Ami hozzáférhető volt jógakönyv, mind elolvastam: Weninger Antal, Yesudian – ilyesmik voltak magyarul.
Illetve akkoriban kint éltünk Moszkvában a szüleimmel, és orosz könyveket is beszereztem. Ezek alapján gyakorolgattam otthon ászanákat, pránájámát. Ez volt az első.
 
JP: Ki az, akit mesterednek vagy gurudnak tekintesz?
 
GD: Ezt nehéz megmondani. Egy orosz jógaoktató könyve volt az, amit nagyon hasznosnak tartottam. Máig is érvényesnek találom a benne olvasottakat.
Azóta viszont számtalan oktatótól tanultam. Mostanában főleg az astánga-vinyásza jógát gyakorlom, azon belül már legalább 10 nemzetközi szintű oktatóval találkoztam.
Aki mondjuk a legszimpatikusabb, az Manju Jois, Pattabhi Jois fia. Amikor tehetem, elmegyek a workshopjaira, tanfolyamaira.
 
JP: Volt elsőként valamilyen jógairányzat, ami felé elkezdtél nyitni?
 
GD: Nem, a legelső kapcsolat nyilván a klasszikus hatha jóga volt. Akkoriban mindenki ugyanazt csinálta. Valamikor a 90-es évek vége felé kezdődött a differenciálódás, amikor nyugatra többféle irányzat vagy oktató tanítása is betört. Elkezdődött a címkézési folyamat, mindenki maga után elnevezte: hogy Iyengar jóga, Bikram jóga stb. Ami nagyjából mind hatha jóga, csak nyilvánvalóan a különböző oktatók különböző megközelítését tartalmazza, vagy hogy mire helyezik a hangsúlyt.
A második hatás, ami a klasszikus hatha jóga után ért, a hot jóga volt. Elkezdtem melegben gyakorolni. Aztán jött az astánga. És én azóta is melegben gyakorlok, az astánga órákat is melegben tartom.
 
JP: Miért pont az astánga?
 
GD: Szerintem azért tetszett meg nekem is, meg egyébként is azért ilyen népszerű irányzat, mert egyrészt meglehetősen dinamikus, másrészt elég erőteljesen igénybe veszi az embert fizikailag. A nyugati ember, aki nem olyan sokat mozog, ülő foglalkozást űz, kifejezetten jónak találja azt, hogy jógázik egy-másfél órát egy nap, és ezzel le van tudva a napi mozgása. Nem kell még külön futni vagy edzőterembe menni. Szerintem ezért lettek népszerűek az erőteljesebb, fizikai jellegű irányzatok.
Nekem is nyugtalan, izgága elmém van. Jobban leköt, ha olyan gyakorlást csinálok, ahol mondjuk 5 légzésig vagyok a pózokban és sok a mozgás, mint amikor nagyon hosszú ideig kell kitartani a pózokat, befelé figyelni, relaxálni. Persze tudom, hogy arra is szükségem van vagy volna.
Most pont egy ilyen utóhullám a jin jóga, ami az erőteljesebb irányzatok után jött. 5 percig tartják ki a pózokat, amik nagyon belelazulósak: nem az a cél, hogy nagy erőfeszítést tegyél, hanem hogy minél jobban el tudd lazítani az izmokat, a szöveteket. Ez egy jó kiegészítője egyébként a dinamikusabb, erőteljesebb irányzatoknak. A jint meg a jangot ki kellene egyensúlyozni, úgyhogy azzal is szeretnék foglalkozni. De hát mindenkinek a temperamentumától függ, hogy mit és mennyit gyakorol.
 
JP: Nagyjából hogy néz ki a napi szádhanád?
 
GD: Olyan másfél-két órát szoktam gyakorolni az astánga sorozatait. Itt megvannak fix sorrendben az ászanák. Persze nem mindig korlátozom erre magam. Egy nehezebb ászana megtanulásához lehet sok kiegészítő gyakorlatot végezni. Szóval sokat kísérletezgetek. Meg én is többféle jógaórát, workshopokat tartok. Egészében az ember kísérletezik, hogy ez pszichikailag, pszichés szinten hogyan hat rá, és mit tud kihozni magából.
 
JP: Van kedvenc hely, időpont vagy időszak a nap során, amikor gyakorolsz?
 
GD: Úgy alakult az életem, hogy a délutáni-esti órákban tanítok. Az a legpraktikusabb, ha előtte gyakorlok. Úgyis ott vagyok, meleg a terem.
Amikor elutazunk Indiába vagy külföldre, nyaralni, jógaelvonulásokra vagy táborokba, könnyebben megvalósítható a gyakorlás. Az embernek nincs más dolga, mint reggel fölkelni és csinálni.
A reggeli gyakorlásnak is megvannak az előnyei: jobban rá tudsz hangolódni, kipihentebb vagy, még az elméd nincs leterhelve mindenféle dolgokkal. De arra is át kell állni. Ha az ember nem minden nap reggel gyakorol, akkor eleinte úgy találhatja, merevebbek az ízületei, nem tud annyira mélyen belemenni a pózokba.
Általában reggel vagy estefelé szoktak gyakorolni, bár a mérsékelt égövben mi klimatizált helységekben gyakorolunk. Itt nincs napközben iszonyú meleg, mint Indiában. Nem állsz ki délben a napra gyakorolni, hacsak nem egy különleges tapasz jógi vagy, akinek pont ez a célja: hogy ellenállóvá tegye magát az elemekkel szemben. De általában a reggeli meg a délutáni gyakorlást szokták ajánlani.
 
JP: Van olyan pránájáma gyakorlat, amit szívesen előveszel?
 
GD: Van. Nagyon sok pránájáma gyakorlat van, amit szívesen csinálok. Csak nem sikerült még rendszeresen beleilleszteni az életembe. Úgy érzem, hogy az még a jövő zenéje. Az embernek meg kell érnie rá. Ahogy halad előre a gyakorlásában, megtanulja az elméjét is kicsit jobban kezelni, jobban lenyugszik, akkor inkább tud időt szakítani ezekre a magasabb rendű gyakorlatokra.
 
JP: Mi a helyzet a meditációval?
 
GD: A meditációval szintén ugyanez a helyzet. A pránájáma, a meditáció tervbe van véve. Ugye egész életre tervezünk… (nevet) Amikor a jógi fizikailag már nem tud feltétlenül úgy teljesíteni, mint fiatalabb korában, eleve könnyebben tud a mentális gyakorlatok felé fordulni. Már nincsenek olyan nagy elérendő céljai a külvilágban, jobban tud befelé koncentrálni.
 
JP: Mit kaptál a jógától, amit más nem tudott megadni? Amiért ez lett az út, ezt választottad?
 
GD: A meditációval hasonlítanám össze: minden jógafolyamat célja, hogy felkészítse a gyakorlót a meditációs gyakorlatokra. Én az ászana-gyakorlás során pontosan azt tapasztaltam meg, hogy ez egy olyan lépcsőfok, amit nem lehet vagy érdemes kihagyni. Legalábbis az én számomra. Lehet, hogy valaki minden erőfeszítés nélkül le tud ülni, és teljesen nyugodt, kiegyensúlyozott elmével meditálni. De én azt tapasztaltam, hogy a tudatos ászana-gyakorlás, hogy a légzésemre, a bandhákra koncentrálok, olyan mértékű vagy jellegű változásokat hoztak az életemben, a szemléletmódomban, a hozzáállásomban bizonyos dolgokhoz, amelyeket én személy szerint a meditációval nem tudtam elérni. Ezek mind hatha-jóga gyakorlatok, elemek végül is, amelyek megelőzik a meditációt.
Ha az embernek még túl csapongó, szétszórt az elméje, akkor nem tudja egy hosszabban tartott pránájáma gyakorlásban vagy meditációban megkapni azokat az eredményeket, amit abból meg lehetne. Persze nem lehet ránézésre megállapítani, ki mire alkalmas. Sok életen keresztül fejlődünk. Az, amit mi valakiből látunk, csak egy adott pillanatnyi szelete az életének. Lehet, hogy valaki már úgy születik meg, hogy előző életében olyan fejlett szintű gyakorlatokat végzett, hogy neki nagyon természetes, hogy leüljön, meditáljon, filozófiával foglalkozzon.
Mondjuk a filozófiát én nagyon szeretem. A filozófia a jóga-irányzatok közül a gjána-jógához tartozik: a tudás művelése, gyakorlása. Bár Patanydzsali azt mondja, hogy minden jógi számára fontos, hogy filozófiai tudással is foglalkozzon. Az elméleti részével sokat foglalkozom, mert nagyon érdekel.
Gondolom majd valahol ezek a vége felé össze fognak állni egy egésszé. Az embernek lassacskán a saját gyakorlása közben kell megérteni az összefüggéseket ezek között a dolgok között. A jóga egy tapasztalati dolog. Nem elég beszélni róla, csinálni kell, ki kell próbálni, meg kell élni bizonyos dolgokat. Lehet, hogy te nem pont ugyanazokat a dolgokat fogod megélni, mint valaki más, mert mindannyian másfajta karmikus múlttal rendelkezünk. De végül is saját magadnak kell ezeket az eszközöket alkalmazva megkeresni azokat a célokat vagy lépcsőfokokat, amiket szeretnél elérni.
 
JP: Mi az a cél, amit el szeretnél érni? Van végpont, ami felé haladsz?
 
GD: Nem tudom, hogy húsz vagy harminc év múlva ugyanaz lesz-e a célom, mint most. Egyelőre azon a szinten tartok, hogy próbálom a testem és az elmém működését jobban megismerni. Megérteni az összefüggéseket saját magamon belül. És azt is jobban megérteni, mi a kapcsolat köztem és a világ között. Mi az a pozitív dolog, amit én tudok adni a világnak. Mert hát nyilván ezért lettem jógaoktató.
Ha valaki azt gondolja, hogy a jóga egy nagyon jó dolog, de csak saját magára akarja alkalmazni, akkor inkább gyakorló lesz. Mert maga az oktatás valahol mindig azt jelenti, hogy időt meg figyelmet kell szánnod másokra, és azt valamilyen szinten magadtól kell elvonnod. Nem teheted meg azt, hogy napi 5-6 órát csak a saját személyes fejlődéseddel foglalkozol, mert másoknak is segédletet kell adni.
Az viszont akkor hiteles dolog, hogyha a saját gyakorlatod is megtámogatja. Az oktatónak meg kell tanulnia ezt a konfliktust feloldani, hogy ne oktasson a gyakorlás helyett, hanem a kettőt egyszerre, párhuzamosan tudja csinálni. Másokon is azt látom, ahogyan jönnek jógát oktatni vagy jógát gyakorolni, hogy olyan változásokat hoz az életükben a jóga, ami engem inspirál arra, hogy ezt próbáljam átadni minél több embernek.
 
JP: Volt olyan pillanat, amikor először azt érezted vagy rádöbbentél, hogy tanítani szeretnél?
 
GD: Én mindig is tanítottam valahogy. Amióta a spiritualitással foglalkozom, valamilyen részét, aspektusát mindig tanítottam. A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán is éveken keresztül tanítottam különböző tantárgyakat. Ez belém volt nevelve a Krisna-tudatban is, hogy amit kapunk, tanulunk, azt át kell adni másoknak. Általában ez mindig olyan irányba is terelődött, ami éppen érdekelt. Amikor ájurvédával foglalkoztam részletesebben, akkor azt a tudásomat osztottam meg. Amikor az asztrológiával, akkor azt. És amikor végül ez kristályosodott ki jobban, hogy jógával szeretnék foglalkozni, és ezeket a területeket már kevésbé tartom előtérben, akkor pedig elég hamar úgy alakult az életem, hogy oktatnom is kellett.
Legelőször, amikor a feleségem terhes volt a kislányommal, kismama-jóga órákat kezdtem el tartani. Utána jött az agni jóga, mert ugye volt egy központunk, az Atma Center, ami annak idején a Vigyázó Ferenc utcában volt. Az a tanár, aki ott a jógaórákat tartotta, elköltözött vidékre, és valakinek át kellett vennie a helyét. Amikor a legelején elkezdtem, még nem voltam annyira felkészült. Utána a Bhaktin elindult a jóga szak. Örültem neki, hogy el tudtam végezni. Úgy éreztem, ez az egyik legalaposabb jógaoktató-képzés Magyarországon. Meg nyilván egy jógaoktató holtig tanul. Folyamatosan képzi magát az ember, és újabb ismeretekre tesz szert elméleti és gyakorlati szinten. Ezek mindig befolyásolják az oktatásomat. Meg hát az is, hogy az embereknek mi az igénye.
Én úgy látom, hogy a jóga az egy eszköztár. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy van a jóga, mint egy öröktől való, tökéletes eszköztár, és az létezik. És vannak azok a tökéletlen emberkék, akiket ezekbe a rendszerbe bele kell erőltetni. Hanem az emberiségnek vannak különböző igényei, amik kortól, helytől, társadalmi helyzettől függően változnak, ezért a jóga is mindig alakul.
Az elmúlt 100-150 évnek a jógatörténelmével is elég sokat foglalkoztam: hogyan alakult Indián belül, hogyan jött el a nyugati országokba vagy Amerikába. Mindig aszerint változik, hogy éppen az embereknek mire van igényük vagy szükségük. Mert az igény nem mindig egyezik meg azzal, amire szükséged van.
Amikor elkezded gyakorolni a jógát, fokozatosan arról is tudatosabb leszel, hogy mi az, ami ténylegesen a te javadat szolgálja, és mi az, ami nem. Egyfajta megkülönböztető tudásra szert tesz az ember, ami az életének minden területét fokozatosan elkezdi befolyásolni. Hogyan táplálkozik, milyen az életmódja, milyenek a szokásai, mivel tölti a szabadidejét, mire költi a pénzét. Egy olyan értékrendet ad a jóga az embereknek, ami szerintem az egész emberiséget előbbre viszi.
Ugyanakkor mivel egy eszköztár, nem kapcsolódik ahhoz, hogy neked valamilyen ideológiai vagy filozófiai álláspontot kell elfoglalnod ahhoz, hogy a hasznát élvezhesd. Ebből a szempontból elég liberális rendszer. Már eleve Patanydzsali is úgy hozta létre, hogy nem határozta meg, hogy aki jógát akar gyakorolni, annak mondjuk hindunak kell lennie. Lefektetett bizonyos elveket, és mindenki olyan mértékben tudja ezeket alkalmazni, ahogy az ő életszemlélete ezt lehetővé teszi.
 
JP: Van most előtted valamilyen következő lépés vagy cél, misszió?
 
GD: Hosszú távú célok vannak, amiket kisebb lépcsőfokokra lehet lebontani. A jógaoktató-képzést már több évvel ezelőtt elkezdtük az Átma Centerben, és folyamatosan fejlesztjük. Most egyelőre van két oktatóképzésünk, egy 200 órás tanfolyam és más rövidebb tanfolyamok. Hosszabb távon ebből ki fog alakulni egy olyan rendszer, amivel minél teljesebb körű ismereteket tudunk átadni azoknak, akik nem csak gyakorolni akarják a jógát, hanem oktatni is, vagy mélyebben megismerni.
Hirtelen robbanásszerű növekedésnek indult a jóga Magyarországon. Mindenhol stúdiókat nyitnak, mindenki elkezd jógát oktatni. Az egyik célom, nekem is és a többi jógaoktatónak itt, hogy ha már az emberek jógát oktatnak, akkor tényleg egy minőségi képzésen menjenek át.
Ennek a másik oldala az, hogy a jógának az elméleti aspektusait is minél jobban meg tudják ismerni az emberek. Ezen is sokat dolgozom, hogy minél több olyan ismeret és könyv, klasszikus jógaírás elérhető legyen, befogadható állapotban. Amik fölött jó, hogyha nem siklanak el az emberek. Érdemes megismerni azt, amit pár száz vagy ezer évvel ezelőtt a jógík hátra hagytak. Nem kell elfelejteni azokat az alapokat, csak a modern körülményekre kell alkalmazni.

 

RÖVIDEK
 
Mi a kedvenc ászanád?
 
Sokféle ászanát gyakorlok. Mindig azok a kedvencek, amik éppen az aktuális kihívások, amikben szeretnék majd fejlődni. Hogyha valamilyen ászana viszonylag könnyen megy, akkor arra már nem mondom, hogy kedvenc. Az ember mindig arra koncentrál jobban, ami nem megy.
Például az Ékapáda-sírsászana vagy a Dvipáda-sírsászana: ezekkel mostanában sokat foglalkozom, hogy elegendő mértékben megnyissam a csípőm. A hátrahajlításokban szintén úgy általánosságban fejlődni szeretnék.
Azok az ászanák, amik egy picivel kevesebb hajlékonyságot és több erőt igényelnek, már a legelején jobban mentek. Mindig azokhoz vonzódtam. Hamar megtanultam a kartámaszos gyakorlatokat. De az embernek nem szabad azokkal helyettesíteni a gyakorlását vagy oktatását, ami megy, annak a rovására, ami nem megy. Mert egy teljes körű dolgot kell a saját testednek is adni.
 
Mi a kedvenc légzőgyakorlatod?
 
Vannak nagyon alapvető légzőgyakorlatok, amiket mindig szoktunk az órákon is csinálni, például a Kapálabháti légzés. Az az egyik kedvencem.
Aztán a Nádi-sódhana pránájáma, ugye a váltott orrlyukas légzés, amit még nagyon szeretek. Bár nyilvánvalóan többet kellene gyakorolni. Jó betekintést ad az embernek, ha sokat foglalkozik vele, hogy a saját belső egyensúlyzavarait, energiazavarait megismerje és fel tudja oldani. Úgyhogy ezzel majd kellene többet foglalkozni.
Meg ami érdekel, az a légzésvisszatartásos pránájáma. De ez is akkor tud kedvenccé válni, ha eleget foglalkoztam vele. Addig inkább csak álmok. 

Legkedvesebb jógás élmény?
 
Minden olyan alkalom, amikor egy olyan oktató óráira vagy a workshopjára megyek, aki tényleg nagyon mély tapasztalatokkal rendelkezik, vagy engem személy szerint nagyon inspirál. Ezek hosszú ideig megmaradnak az emberben.
Volt például Dél-Indiában egy jógaoktató, akinél 3 vagy 4 éve voltunk, és két-három hétig gyakoroltunk nála. Nagyon jó kapcsolatot tudtunk kialakítani vele, tetszett az oktatási stílusa. Sokat tanultunk tőle. Azóta nem sikerült találkozni vele, mert utána Franciaországba költözött. Ez is egy olyan visszahozhatatlan varázslata a dolognak, hogy nem tudsz mindig, akármikor találkozni vele, elmenni hozzá, éppen amikor akarsz.

Legkínosabb jógás élmény?
 
Nehéz megmondani, én elég hamar túlteszem magam ezeken a dolgokon. Az ember bármiféle olyan helyzetbe keveredik, ahol úgy érzi, nem tudott megfelelően teljesíteni, mint oktató vagy gyakorló, nem szabad fennakadni rajta, vagy valamiféle fóbiát kifejleszteni ezzel kapcsolatban. Minden ilyen helyzetet úgy szoktam venni, mint egy tanító jellegű dolog, amiről tovább kell lépni.
Volt olyan, talán még a legelső jógaórámat tartottam, hogy bejött egy jógaoktató, és iszonyú hajlékony volt. Minden pózt sokkal szebben meg tudott csinálni, mint én. Az akkor arra inspirált, hogy sokat gyakoroljak, hogy én is elfogadható módon tudjam bemutatni az ászanákat. Azóta is jó kapcsolatban vagyunk azzal az oktatóval. Azóta volt többször az óráimon.
Amikor valaki jógát oktat, más oktatókkal is meg kell tanulnia olyan kapcsolatot kialakítani, amiben túllép a saját egóján, hogy szeretné megjátszani magát a másik előtt, vagy szeretné magát jobbnak feltüntetni, mint amilyen. Akkor érzi valóban otthonosan magát az ember, ha – akár más oktatók óráin, workshopjain, akár valamilyen közös megmozduláson,- őszintén próbálja önmagát adni. Tanulni próbálunk egymástól, fejlődni egymás társaságában.