Valószínűleg sokunk tisztában van azzal, hogy a természeti környezetért tett legkülönfélébb szintű (egyéni, nemzetközi) erőfeszítések dacára Földünk ökológiai állapota rendkívül aggasztó.
Elég csak a klímaváltozásra, vagy a biodiverzitás drámai csökkenésére gondolni. Azt már talán kevesebben tudjuk, vagy ez idáig nem is mertünk belegondolni, hogy ez a helyzet a jelenlegi forgatókönyv mellett, természettudományos előrejelzések alapján javulni nem fog, csak rosszabbodni. Ennélfogva egy elkerülhetetlen civilizációs hanyatlás, még rosszabb esetben egyenesen összeomlás előtt állunk. Hogyan jutottunk ide? Mi az oka ennek a kétségbeejtő helyzetnek? Van-e kiút egyéni és kollektív szinten?
A választ Ferenc pápa a Laudato Si’ kezdetű enciklikában (2015) a következőképpen fogalmazza meg: „a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek, a környezeti válság mély belső megtérésre hívó felszólítás.” Vagyis az, amit most a környezetünkben tapasztalunk, csupán a legbelső valóságunktól való elidegenedés külső tükröződése. A környezeti válság annak a tudatlanságunknak a külső megnyilvánulása, hogy elfelejtettük, hogy kik is vagyunk valójában és hova tartozunk. Valamikor és valahol az úton homályba veszett az igaz tudás önmagunkról, és most kiüresedve, kiégve keressük a legkülönfélébb élvezeteket, amelyektől mély boldogtalanságunk enyhítését reméljük. Ez azonban ahelyett, hogy javítana bármin is, csak még mélyebb szakadékba taszít bennünket. Az egyedüli megoldás hallani arról, és megtapasztalni azt, hogy valójában örök (sat), teljes tudással rendelkező (cit) és örömteli (ānanda) lelkek vagyunk, s egyben a Legfelsőbb apró részei, örök szolgái. Szabad akaratunkból kerültünk ebbe a pokoli börtönbe, és csak attól a mély vágyunktól függ a szabadulásunk, hogy vissza szeretnénk-e térni valódi otthonunkba, illetve önmagunkhoz. Csak tudással és annak megvalósításával érhet véget a rémálom, amibe bonyolódtunk. Érdemes időt szánnunk az elmélyülésre, és elgondolkozni azon, hogy kik is vagyunk valójában, mit keresünk itt ebben a kaotikus környezetben.
Ha netán azt gondoljuk, hogy ez egy félresöpörhető spirituális gondolat, akkor nekünk szól az a tény, hogy a transzcendens természetünkről szóló tudást napjainkban már nemcsak a lelki vezetők hangsúlyozzák. A modern tudomány (kvantumfizika, tudatkutatás, biológia, kozmológia, filozófia, stb.) jeles képviselői közül is egyre többen, természettudományos alapokon állnak ki mellette, – ahogy Hankiss Elemér írta egyik utolsó, a Magyar Tudomány c. folyóiratban megjelent írásában –, ezzel építve hidat vallás és tudomány közé [1].
Írta: Dr. Bányai Orsolya, PhD – környezetjogász, egyetemi adjunktus.
Fotó: Endes Anikó
[1] Hankiss Elemér: A kvantummechanika és az élet értelme. Magyar Tudomány, 2018/10. 1580–1591.
