Mi létezés, illetve az emberi lét értelme? Tóth-Soma László cikksorozata segítségével ennek járunk utána.
A létezés, illetve az emberi élet értelme
Az élet, illetve a létezés értelmének felkutatása, illetve az ez után történő érdeklődés nem csak egy általános filozófiai kérdés, illetve feladat, mely az emberi élet illetve a létezés céljával, jelentőségével és értelmével kapcsolatos. Konkrét hétköznapi egzisztenciális kérdés is egyben, hiszen az ezzel konkrétan kapcsolatos „kereső hajlam” az emberi élet minden szintjén hajtóerőként viselkedik.
Ha az e témakörben zajló spontán vagy akaratlagos, kimondott vagy kimondatlan kutatások nem találnak (akár valós, akár téves) válaszokat, gyakorlatilag könnyen, mondhatni törvényszerűen cselekvőképtelenné válhat az ember mind fizikai, mind pedig mentális és érzelmi értelemben.
Nem véletlen, hogy az emberiség történelmének kezdete óta talán ez a leginkább kutatott, vitatott és leggyakrabban feltett kérdés: Mi az élet értelme?
A célba ért életértelem-kutatások és a vélt célba érések hatalmas hajtóerőt biztosítanak mind egyéni, mind pedig társadalmi szinten is, s azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy az emberiség fejlődésének nagy állomásai is közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban vannak e folyamattal.
Mindezek mellett az, hogy a mai napig folyamatosan zajlik e kutatás (az elméleti és gyakorlati tudományok területén is), azt sejteti, hogy a válaszok, amelyeket ezekkel az eszközökkel eddig találtunk, az idő egy pillanatában megkérdőjeleződtek, mert nem váltották be teljesen a hozzájuk fűzött reményeket.
A hinduizmus szentírásai, amelyeket összefoglaló néven védikus irodalomnak[1] nevezünk, ezzel kapcsolatban úgy fogalmaznak, hogy az elért eredmények – számos értékük és hasznuk mellett – nem oldják meg a születés, a betegség, az öregség s a halál, tehát az elmúlás, az emberi élet minden szintjén megvalósuló ideiglenesség problémáját, amely szüntelenül beárnyékolja az emberek boldogságkeresését.[2] Törvényszerűnek tűnik, hogy ez az ideiglenesség minden olyan cél elérésére való törekvést beárnyékol, amely az ideiglenes fizikai világhoz fűződik.[3]
Az életértelem-kutatások szorosan összekapcsolódnak az emberek boldogságkeresésével. Annyira, hogy legtöbbünk kizárólag olyan életértelmet tud elképzelni, vagy elfogadni önmaga számára, amely rövidebb vagy hosszabb távon, valamilyen módon boldogságot ad.[4] Ez az alaphozzáállás azonban, mint majd látni fogjuk, nagy akadályt jelent a megfelelő irányban való elinduláshoz, hiszen az énközpontúság, kevésbé kedvelt nevén az egoizmus megakadályozza az embert abban, hogy önmagán kívül igazán mást is észrevegyen.
Most a teljesség igénye nélkül tekintsünk át néhányat azon tapasztalati és elméleti tudományos nézőpontok közül, amelyek az elmúlt évezredek életértelem-kutatásai során kialakultak.
Tudomány és a filozófia különböző értelmezései
A szociálpszichológia képviselői által javasolt, széles körben Terror Menedzsment Elméletnek nevezett egyik értékrendszer megállapítja, hogy minden emberi életértelem-választás (ez itt azt jelenti, hogy mi választunk magunknak életértelmet)[5] a haláltól való alapvető félelemből eredeztethető, vagyis akkor történik értékválasztás, ha az segít elmenekülni a halálra emlékeztető körülményektől.[6]
A neurológiai, ideggyógyászati kutatások elméleti oldala a jutalmazás, az öröm és a motiváció fizikai megjelenését vizsgálja, mint például az ingerületátvitelt, különösen a limbikus rendszerben[7] és a ventrális tegmentális területen.[8] Ha valaki az élet értelmét az örömök maximalizálásában látja, akkor ezek az elméletek leírják, mit kell tenni annak eléréséhez.
A szociológia az értéket és az élet értelmét a közösség szintjén vizsgálja, olyan elméleteket használva, amelyek leírják azokat a normákat, értékeket, amelyekért érdemes élni, s amelyek értelmet adhatnak a létezésünknek.
Az időben egy kicsit távolabbra tekintve a filozófiai iskolák közül is vizsgáljunk meg néhányat.
A platonisták szerint az élet értelme a tudás legmagasabb szintjének megszerzésében rejlett, mely idea nem más, mint az Istennek, illetve magának az isteni tudásnak az árnyéka, amelyből e világban minden jó és igazságos dolog haszna és értéke származik. Az ember létezése során köteles az Istent követni, de senki nem lehet sikeres ebben a törekvésben az igazi tudáshoz hozzásegítő filozófiai érvelés nélkül.[9]
Arisztotelész Nikomakhoszi etika című művében (1.1) kijelenti, hogy mindennek (így az életnek, illetve a létezésnek, s benne a cselekedeteinknek is) célja van, és ez a cél a jó:
„Ha mármost egyáltalán van olyasvalami végcélja cselekedeteinknek, amit önmagáért akarunk, minden egyebet pedig csak érte, azaz nem minden dolgot valami másért választunk […] világos, hogy ez a jó, és a legfőbb jó.”[10]
A cinikus filozófusok szerint az élet célja, hogy erényes, a természettel összeegyeztethető életet éljünk.[11] Számukra a jó élet nem az érzéki örömökön nyugvó boldog élettel volt egyenértékű,[12] hanem inkább a megkötöttségtől, a fizikai és szellemi értelemben vett rabságtól mentes életet jelentette. Ezt ők többek között a fizikai és társadalmi korlátoktól és kötöttségektől való teljes elszakadással és lemondással próbálták elérni.[13] Jelenleg a cinizmus szó olyan személyek nézeteire utal, akik szerint kizárólag önös érdekek mozgatják az embereket, és nem hajlandók az emberi őszinteségre, erényre és altruizmusra építeni. Gyakran pejoratív értelemben használatos.[14]
A hedonizmust követő emberek nézeteinek az alapja az élvezetek, ők ezt teszik meg minden cselekvés csúcspontjának és az élet értelmének. Tanításuk szerint az ember legfőbb érdeke, s minden törekvés egyedül igaz célpontja az élvezet kell, hogy legyen. Míg az egyik iskolájuk (az epikureus iskola) a gyönyört fájdalommentességként, zavartalan testi és szellemi állapotként definiálták, addig a másik (a kürénéi hedonisták) a konkrét és jelen pillanatban létező élvezetet fogadták el gyönyörnek, s így az élet értelmének. Sem a múltbeli dolgok kellemes emlékét, sem pedig a jövőbeli esetleges gyönyöröket nem tekintették valódi, komolyan vehető boldogságforrásnak. A kürénéi hedonizmus, melynek alapítója Kürénéi Arisztipposz (i. e. 435–370) volt, egy korai szókratészi iskola, mely Szókratész tanításait egyoldalúan mutatta be azáltal, hogy annak csak az egyik oldalát hangsúlyozva kijelentette, hogy a boldogság az erkölcsi cselekedetek egyik vége, és hogy az öröm a legfőbb jó. A küreánusok előnyben részesítették az azonnali kielégülést a hosszú távon elérthez képest.[15]Diogenész Laertiosz (i. u. 3. század eleje) görög történetíró a következőket írja a kürénéiek gyönyörképzetéről:[16]
„[…] és azt állítják, hogy a gyönyör maga a jó, még akkor is jó, ha az a legilletlenebb, leghelytelenebb forrásból, illetve tettekből származik. Ahogy Hippobotus az egyes irányzatokról írott esszéjében velük kapcsolatban mondja, mert még ha a tett abszurd is, [számukra] a belőle származó gyönyör kívánni való és jó.”[17]
Az Epikurosz (i. e. 341–270) által létrehozott epikureizmus filozófiája szerint a legfőbb jó a mérsékelt örömökben található. Az általa áhított nyugalmas és félelemtől mentes életet (ataraxia) tudással, barátsággal és erényes, mérsékelt élettel szándékozta elérni. Úgy gondolta, hogy a testi fájdalom (aponia) megszűnik a világ működésének és az egyén vágyai határának az ismeretében.[18]
„Az élet célja a gyönyör, de nem a romlott erkölcsűek és az életművészek gyönyöre, ahogyan néhány tudatlan ember hiszi, aki nem akar minket megérteni, hanem a testi szenvedés hiánya, és a lelki szenvedés hiánya.”[19]
Vagyis a fájdalomtól és félelemtől való megszabadulás a boldogság legmagasabb formája.[20] Az élet epikuroszi értelmezése elutasítja a halhatatlanságot és a misztikumot. Elfogadta a lélek létezését, de úgy tartja, hogy az a testhez hasonlóan halandó. Így nincs halál utáni élet, nem kell félni a haláltól sem, mivel:
„A halál nem jelent semmit számunkra; ami felbomlik, érzékelése megszűnik, és amit nem érzünk, semmit nem jelent számunkra.”[21]
Időben egy nagyot, a közelebbi múltba ugorva megemlíthetjük még a felvilágosodás filozófiáját, mint olyat, amely némiképpen az életértelem-kutatások szellemiségét is átalakította, új dimenziót nyitva meg előttük.[22] Ez az eszmerendszer az európai filozófia és gondolkodás természetét is gyökeresen megváltoztatta, s ez a változás drasztikusan hatott a világ valamennyi gondolkodó iskolájára. Az Isten iránti odaadás és a Neki való alárendeltség eszménye nagyrészt kicserélődött az egyéntől elidegeníthetetlen természetes jogok eszméjével, az értelem lehetőségeivel és felsőbbrendűségével, valamint a szabadság, egyenlőség és állampolgárság eszméivel.[23] Az e filozófiára épülő liberalizmus pedig az egyén úgynevezett szabadságát tekinti a legfontosabb célnak.[24]
Folytatjuk…
Szerző: Gaura-Krisna Dásza (Dr. Tóth-Soma László):
Forrás: Gaura-Krisna Dásza (Dr. Tóth-Soma László): Az emberi test és egészség tudománya: az ájurvéda. Tattva: Az egészség pillérei. XVI. évfolyam. 1. szám. 2013. 21-35.
tattva.hu
Kép forrása: newscenter.sdsu.edu, mpalacioart.com (Auguste Rodin: A gondolkodó)
[1]Védikus irodalom alatt az eredeti négy Védát, s az azok alapelveit követő magyarázó írásokat értem (pl. itihāsák, purāṇák, dharma-śāstrák stb.).
[2]„[…] a születés, halál, öregség és betegség okozta gyötrelem felismerése; […] az önmegvalósítás fontosságának felismerése; az Abszolút Igazság utáni filozófiai kutatás – mindezeket tudásnak nyilvánítom, s ezen kívül minden tudatlanság.” (Bhagavad-gītā 13.8-12, későbbiekben: Bhg.); „Az okos emberek azok, akik igyekeznek megszabadulni az öregségtől és a haláltól […]” (Bhg. 7.29).
[3]Egyszer egyik ismerősöm haldokló édesanyja szeretett volna beszélgetni az élet értelméről. Elmondta, hogy egész életében becsületesen dolgozott, felnevelte a gyermekeit, jó emberként élt, s most, a halál küszöbén nem érti, hogy mi volt az egésznek az értelme. Nem tudta mindazt a jót vagy rosszat, amit átélt a 60-70 éve alatt, az életének értelmeként azonosítani. Sajnos általában csupán a halál közelében, vagy nagy tragédiák árnyékában kezdünk elgondolkodni életértelemkutatásaink eredményeinek természetéről.
[4]Természetesen e boldogságkereső hozzáállásnak megvan az eredendő oka, tekintve, hogy maga a boldogság az egyéni élőlény eredeti helyzetéhez természetesen hozzátartozik. Erről a témáról később részletesen is beszélünk.
[5]Az itt megfogalmazott szubjektív életértelem egyénektől, aktuális önérdektől függő életcél, amely időről időre, a körülmények változásával maga is változhat. Meg kell azonban említenünk, hogy az emberiség életértelem-kutatása ezen túlmutatva általában egy abszolút életértelmet keres, amely mindenre és mindenkire univerzálisan vonatkoztatható, s nem változó ágens. Magának a létezésnek az eredendő célja.
[6]Solomon – Greenberg – Pyszczynski 2004: 13-34., valamint Pyszczynski 2004 (a), és Pyszczynski 2004 (b).
[7]Ez a rendszer az agytörzs és a hipotalamusz szabályozása alatt álló ösztönös viselkedések felett gyakorol további ellenőrzést. Fejlettebb emlősöknél gátolhat bizonyos ösztönös viselkedésmintákat, ezzel lehetővé téve a környezet változásaihoz való rugalmasabb alkalmazkodást.
[8]Ventrális tegmentális área: az agytörzs egyik részének, a hídnak a negyedik agykamrához közel eső területe, amely dopamintartalmú idegsejtcsoportokat tartalmaz. Ezek a sejtek az agy távoli részeibe is eljuttatják üzeneteiket igen hosszú nyúlványrendszerük, a dopaminerg pályák révén. A dopamin egy neurotranszmitter, amely a szimpatikus idegrendszer ingerület- átadásában játszik szerepet. A szimpatikus idegrendszer a szervezet belső környezetének állandóságát biztosítja, illetve elősegíti az alkalmazkodást.
[9]Turay 1996.
[10]Arisztotelész 1997: 5.
[11]Hársing 2000: 45.
[12] Ide illik Antiszthenész elhíresült mondása, miszerint „Szívesebben bolondulnék meg, semmint gyö- nyört érezzek”. (Lásd: De Crescenzo 1995: 50)
[13] Sebestyén 1994; Hell 2012.
[14] Kidd 2005; Long 1996.
[15] Kürénéi hedonizmus 1995.
[16]Fő műve a filozófiában kitűnő tekintélyek életéről és gondolatairól szóló tízrészes munka, a „Philoszophón bión kai dogmatón szünagógé” (Filozófusok életének és tanainak gyűjteményes összefoglalása, magyarul A filozófiában jeleskedők élete és nézetei címmel több kiadásban is megjelent). A könyv filozófiai iskolákat, irányzatokat ír le, ugyanakkor számos antik filozófus életrajzát és munkásságát is bemutatja. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Diogenész_ Laertiosz, 2012.10.24)
[17] Az idézett szöveg angol fordítása így hangzik: „And they assert, too, that pleasure is a good, even if it arises from the most unbecoming causes, as Hippobotus tells us in his Treatise on Sects; for even if an action be ever so absurd, still the pleasure which arises out of it is desirable, and a good.” (Laertius)
[18] Giovanni 1985.
[19] Sárosi 1966. [http://www.mek.iif.hu/porta/szint/ tarsad/filoz/gorog/epikuros.hun]
[20] Furley 1999: 210.
[21] Russell 1946.
[22] Michel de Montaigne (1533-1592) és René Descartes (1596-1650) a jelenségekkel, történésekkel és ideológiákkal kapcsolatos szkepticizmus szükségességét és a tudás természetének megismerését hangsúlyozta. Benedictus de Spinoza (1632-1677) a világegyetemmel kapcsolatos egységes szemlélet kialakítását sürgette, amely szemléletben Isten és Természet ugyanaz. Ez a nézet egyébként központi elvvé vált a felvilágosodásban Newtontól (1643-1727) egészen Jeffersonig (1743-1826). Ennek az elvnek az égisze alatt kutatta George Berkeley (1685- 1753), David Hume (1711-1776) és nagyrészt Immanuel Kant (1724-1804) is a lét és az észlelés közötti kapcsolatot. John Locke (1632-1704) a tapasztalati tudás felsőbbrendűségének hirdetése mellett többek között a törvények és az egyéni jog központba állításával járult hozzá e filozófia kikristályosodásához
[23] Lendvai – Nyíri 1997. [http://nyitottegyetem. phil-inst.hu/filtort/ktar/vw/vwfelv.htm]
[24] Coady 1995: 440.
Felhasznált irodalom:
Apte, Vaman Shivram: The Practical Sanskrit Dictionary. Motilal Banarsidass Publishers, Delhi, 1965.
Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa kiadó, Budapest, 1997.
Śaṇkarācārya, Ādī: Viveka-chudamani. Tiruchengode Chinmaya Mission.
Russell, Bertrand: A History of Western Philosophy. Simon and Schuster, New York,1946. Bhaktivedanta Swami, A. C.: Bhagavadgītā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1996.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmṛta. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1996.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: ŚrīmadBhāgavatam. The Bhaktivedanta Book Trust International, 1992-1996.
Coady, C. A. J.: Distributive Justice : A Companion to Contemporary Political Philosophy. Blackwell Publishing, 1995.
Laertius, Diogenes: The Life and Opinions of Eminent Philosophers II.8.8. Aristippus.
Flood, Gavin: An Introduction to Hinduism. Cambridge University Press, Cambridge, 1996.
Furley, David J.: Routledge History of Philosophy (Volume II.) Routledge, 1999.
Gaura Krisna Dász (Tóth-Soma László): Jóga tiszta forrásból – Út a test és a szellem felemeléséhez és az önvaló megtapasztalásához. Lál Kiadó, Budapest, 2008.
Grimes, John: A Concise Dictionary of Indian Philosophy – Sanskrit Terms Defined in English. State University of New York Press, Albany, 1996.
Hársing László: A filozófiai gondolkodás Thalésztől Gadamerig. Bíbor Kiadó, Budapest, 2000.
Hopkins, Thomas J.: The Hindu Religious Tradition. Dickenson Publishing Company, Inc., Cambridge, 1971.
Kidd, I.: Cynicism. In: The Concise Encyclopedia of Western Philosophy. Routledge, 2005.
Lautner Péter: Kürénéi hedonizmus. Kossuth Kiadó, Budapest, 1995.
Lendvai L. Ferenc – Nyíri Kristóf: A filozófia rövid története. Kossuth Kiadó, Budapest, 1997.
Long, A. A.: The Socratic Tradition: Diogenes, Crates, and Hellenistic Ethics. In:The Cynics: The Cynic Movement in Antiquity and Its Legacy. University of California Press, 1996.
De Crescenzo, Luciano: A görög filozófia rendhagyó története. Tercium Kiadó, Budapest, 1995.
Monier-Williams, M.: A Sanskrit-English Dictionary. Motilal Banarsidass Publishers, Delhi, 1999.
Reale, Giovanni: A History of Ancient Philosophy: The Systems of the Hellenistic Age. SUNY Press, 1985.
Sárosi Gyula: Epikuros levele Menoikeusnak. In: Filozófiatörténeti szöveggyűjtemény. Tankönyvkiadó, Budapest, 1966.
Sebestyén Károly: A cinikus filozófia. Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Budapest 1994.
Solomon, Sheldon – Greenberg, Jeff – Pyszczynski, Tom: Handbook of Experimental Existential Psychology. Guilford Press, 2004.
