Meddig kell követni a “gyakorlás” és a “lemondás” elvét? (4. rész)

2017. 08. 31. | Filozófia

 

A rendszeres gyakorlás (abhyāsa), vagyis a tudat szabályozott állapotának és lelki tartalmának fenntartására tett erőfeszítés, és az érzéktárgyaktól való szabályozott elkülönülés (vairāgya) mindaddig szükséges, ameddig a lelki gyakorló el nem éri a természetesen fennálló, tökéletes lelki elmerülést (nirbīja-samādhi), ahol már a citta megszabadult mindennemű anyagi szennyeződésétől és teljesen a Legfelsőbbről, illetve a lélek Vele való kapcsolatáról szóló gondolatokban merül el. Ilyenkor a lélek eredeti természete torzítás nélkül nyilvánul meg. Természetesen a tökéletességet elért személyek is gyakorolnak, de nem azért, mert szükségük van rá, hanem azért, hogy példát mutassanak másoknak, és mert az Úr kegyéből transzcendentális örömet merítenek e gyakorlatokból.

meditationKṛṣṇa a Bhagavad-gītāban ezzel kapcsolatban így tanítja Arjunát: „Aki az önvalóban találja meg örömét, akinek emberi élete az önmegvalósítást szolgálja, s aki egyedül az önvalóban érez teljes elégedettséget, annak számára nincsen kötelesség. Az önmegvalósított embernek nincsen semmi célja előírt kötelességei végrehajtásával, de arra sincs oka, hogy ne végezzen ilyen munkát. Az ilyen ember nem függ egyetlen más élőlénytől sem. Ezért az embernek kötelességből kell cselekednie, anélkül hogy tettei gyümölcseire vágyna, mert aki vonzódás nélkül cselekszik, az eléri a Legfelsőbbet.[…] Bármit tegyen egy nagy egyéniség, a közönséges emberek a nyomdokába lépnek, és bármilyen irányadó mértéket szabjon meg saját példájával, az egész világ követi őt.”[1]

A kiváló, nagy tekintélyű transzcendentalisták mindig példaképek a yogīk társadalmában, s lemondottságuk, világi motivációktól való mentességük a hétköznapi emberek számára is vonzó. Így nagy a felelősségük abban, hogy milyen irányadó példát nyújtanak a közönséges embereknek, akik még az önmaguk életében sem látják, hogy mi kedvező, s mi kedvezőtlen a számukra.

A következő sūtrákban Patañjali a gyakorlás és a lemondás fogalmait definiálja.

Megjegyzés: Ahogy haladunk előre a Yoga-sūtra tárgyalásában egyre több olyan fogalom és gondolat kerül elő, amelyek a korábbi sūtrákra és a magyarázatokra épülnek, s azok ismeretében válnak érthetővé. Ha az a terved, hogy rendszeresen olvasod ezeket a kis “közleményeket”, akkor javaslom, kezdd el az elejéről olvasni a bejegyzéseket: www.gaurakrisna.hu

Szerző: Gaura Krisna Dásza