Vírabhadrászana 1, 2 és 3 másképpen. Diós Éva sorozata.
Nem is sejtjük, hogy egyes ászanák milyen érdekes történeteket rejtenek magukban. Olyan történeteket, melyek nemcsak az ászana keletkezéséről regélnek, hanem az általuk kiváltható fizikai, szellemi és lelki hatásokra is utalnak. Mesélő ászanák sorozatunkban ezekről a történetekről és üzeneteikről lebbentjük fel a fátylat.
Vírabhadra nem más, mint Siva hajtincséből született fekete bosszúálló démon, aki bölcsek és szentek csontjait törte-zúzta, szemeket nyomkodott és fogakat vert ki, s nem mellesleg lefejezte Daksát, a világot benépesítő hét ősatya egyikét. Hogyan történt mindez? S hogyan lehetséges, hogy nem is egy, hanem rögtön három ászana (vírabhadra 1, vírabhadra 2 és vírabhadra 3) állít emléket egy ilyen rettenetes szerzetnek?
A védikus irodalom világában egészen addig kell viszamennünk, hogy Daksa, a keményfejű bölcs, mellesleg a megbocsátó Vaszistha (akinek ászanájáról itt olvashatunk) testvére és kollégája önteltségében úgy döntött, hogy Sívát, a félistenek legkiválóbbikát nem hívja meg többé az univerzumnak felajánlandó tűzáldozatokra. De ne szaladjunk ennyire előre.
Az történt ugyanis, hogy Brahmá kinevezte fiai közül Daksát az ősatyák vezetőjévé. Daksát a titulus igen büszkévé és egyben iriggyé tette, így nevét (daksa = intelligencia, tudás, szellemi képesség) meghazudtoló tettekre ragadtatta magát. Nos tehát, kinevezése után Daksa tűzáldozatot rendezett, ahova az összes bölcs, szent, félisten és egyéb lények is hivatalosak voltak. Az ünnepségre Daksa nagy pompával jelent meg, csak úgy ragyogott elégedettségében. Igazán elemében érezte magát, hiszen mindenki üdvözlésére sietett, csodálatát fejezte ki, és gratulált neki. Egyedül Brahmá és Siva maradt a helyén. Mivel Brahmá Daksának volt az apja, ez nem zavarta a boldogságban úszó ősatyát. Node, Siva?
– Igaz, hogy félisten, s azok közül is a legkiválóbb, dehát mégis a legkisebb lányom férje, tehát a vejem. S, ha a vejem, akkor üdvözlésemre kellene sietnie, és tiszteletét kellene kifejeznie irántam, mint tanítványaim vagy az alárendeltjeim. – gondolta Daksa. Ezekbe a gondolatokba annyira belelovallta magát, hogy ünnepi nyitóbeszéd helyett Sívát kezdte becsmérelni: „még rendes háza sincs, egy barlangban lakik, szakadt gúnyában jár, teste hamuval van bekenve, mit keres a csodálatos szépségű félistenek és lények között?” Mikor látta, hogy a bántó szavak nem zökkentik ki Sívát bölcsen mosolygó hangulatából, megátkozta őt: többé ne részesedjen a félisteneket megillető tűzáldozati ajándékokból. Aztán zaklatottságában kirohant az áldozati arénából. Távozását követően a bölcsek, risik és szentek két pártra szakadtak, s felváltva szórtak (akkoriban azonnal valóra is váló) átkokat egymásra. Siva, noha egyetlen szavával megsemmisíthette volna az egész társaságot, szépen felállt és hazasétált, sejtve, hogy ezetúl nem lesz szívesen látott vendég apósa házában.
Daksa nem felejtett, az elmaradt áldozat helyett szervezett következő alkalomra már meg sem hívta puritán életvitelű vejét. Siva felesége, Szatí nem értette a mellőzést, s amint férje elmesélte a történteket, nyomban hazasietett, hogy apját jobb belátásra térítse. A félistennő az öszegyűlt vendégsereg előtt rámutatott arra, hogy Daksa az egyik legnagyobb hibát követi el: irigységében féltékeny arra a félistenre, aki mindenkiben meglátja a jóságot, aki mindenkinek segít és akinek nincs ellensége, akit még Brahmá, azaz Daksa atyja is tisztel. S tulajdonképpen Daksa az, aki tiszteletlen, mivel nem fogadja el apja nézőpontját, értékrendjét. Látva, hogy makacs szülője elméjéhez nem jutnak el szavai, úgy döntött, hogy a további sértések elkerülése érdekében inkább megsemmisíti azt a fizikai testet, amit tőle kapott. Azzal lótuszülésbe helyezkedett, egy pillanat alatt mély meditációba merült, s a jógikus tudásával testének belső tüzét felerősítve lángra lobbantotta magát.
Siva majd’ megőrült bánatában, mikor hírt hallott szeretett felesége haláláról. Őrjöngésében haját tépte, s egy földre hulló tincse azonmód legyőzhetetlen vad harcossá változott. A fekete alak oly magas volt, hogy feje az eget verte; haja lángolt, mint a tűz; teste vakított, mint három Nap. Ezer karjában számtalan fegyvert tartott, mellkasát emberi fejekkel ékesített füzér díszítette, karpereceinek csörgése olyan volt, mint mennydörgések sorozata. A hirtelen haragú Siva Vírabhadrának, azaz harcos barátjának nevezte a teremtményt (víra = harcos, hős; bhadra = barát), rögtön megparancsolta neki, hogy pusztítsa el Daksát és vendégeit.
Sötétség támadt az arénában, ahogy Vírabhadra és serege megérkeztek. Hatalmas pusztítást vittek végbe, kőzápor hullott, a böcsek és szentek csak úgy menekültek a szélrózsa minden irányába. A harcosok törtek, zúztak, borogattak, ütöttek, vertek, vágtak. Vírabhadra céltudatosan kereste a bűnösöket: először is kitépte bölcs, ámbár Sívára átkozódó Brighu muni szakállát, majd kiverte Síván teli szájjal nevető Púsá félisten fogait. Aztán elkapta Bhaga félistent, kinyomta szemeit, mivel az egyetértően mozgatta szemöldökét, mikor a bölcs Brighu átkozódott. De legroszabbul Daksa járt, Vírabhadra a nyakára ült, és fejét vette a bűnös apósnak, ezzel bosszulva meg az ártatlan Szatí halálát. Majd a fejet az áldozati tűzbe vetette, s visszatért Kajlásza hegyre, Siva otthonába. Feladatát elvégezvén Vírabhadra meghajolt Siva előtt, s beolvadt annak testébe.
Persze semmi sem tart örökké, különösen nem az időnként hibákat vétő bölcsek és félistenek világában, ahol a három kötőerő – a jóság (szattva), a szenvedély (radzsasz) és tudatlanság (tamasz) – ugyanúgy jelen van. Brahmával az élen, a vendégsereg Siva hajlékába látogatott engesztelésképpen, megbocsátásért esedezve. Siva addigra már régen megbocsátott. Az eltört végtagok pillanat alatt összeforrtak, a sebek begyógyultak. Daksa életre kelt, s mivel feje a tűzben elhamvadt, Siva azt egy kecske fejével helyettesítette. Daksa meghajolt Siva előtt, s az egyik legodaadóbb hívévé vált. S hogy Brighu muni se átkozódjon többet feleslegesen, szakállat kapott, persze nem az eredetit, hanem Daksa fejére kerülő kecskefejét.
S végül, boldog befejezésképpen Szatí is újjászületik majd (idővel) Párvatiként, hogy a boldogtalan Siva is visszakapja lelki társát.
A vírabhadra 1 póza a fegyvereit feje fölött magasba emelő hőst jeleníti meg, a vírabhadra 2-ben már fegyverével a célra tart, hogy vírabhadra 3 az ellenség lefejezése előtti pillanatot mutassa meg.
A vírabhadra ászanák gyakorlásával a bennünk lévő pusztító harcos elméjét hívhatjuk elő, annak a harcosénak, kinek célja a Daksát jelképező, büszke és öntelt egó legyőzése. Saját, külső vagy önmagunk belső „ellenlábasainak” legyőzéséhez ad erőt és energiát. Azonban ez a pusztító erő nem vak, hanem céltudatos, ahogy Vírabhadra is a célra tör, figyelmét nem vonja el semmi, nem tér el a kiadott utasítástól. Minden irányt szemmel tart – ahogy a sorozatban is a fej különböző irányokba tekint –, miközben egyik oldal, lehetőség sem vonzza.
Az ászanasorozat erőt adhat ahhoz, hogy az élet kihívásaival bátorsággal és eltökéltséggel nézzünk szembe, de emlékeztet arra is, hogy harcainknak következményei vannak. Segít annak megértésében, hogy még a fájdalomból és jogos okbó történő pusztítás is mindig bánattal, boldogtalansággal jár. A düh és harag pusztítását megbánásnak és együttérzésnek kell követnie, s törekednünk kell az újjáépítésre, még akkor is, ha az eredeti helyzet ugyanúgy már nem állítható vissza.
A vírabhadra 1., 2 és 3 ászanái fizikai szinten fejlesztik a koordinációt, szilárd állást és egyenes tartást adnak. Rendszeres gyakorlásukkal szellemi összpontosító képességünk és fizikai állóképességünk javul.
Írta: DÉva
Párvati és Sívával kapcsolatos történetünket itt olvashatod: Ha a hal hallgatózik…
Vaszistháról elnevezett ászana meséjét pedig itt: A kiegyensúlyozottság hatalma.
Felhasznált irodalom:
Monier–Williams: Sanskrit – English Dictionary. Oxford University Press, London, 1964.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam. 4. Ének. The Bhaktivedanta Book Trust, 1994.
Képek:
1. kép – devdutt.com
2. kép – http://www.harekrsna.com/philosophy/associates/demons/siva/virabhadra.htm
3. kép – http://surandaipathirakaliammantemple.blogspot.hu/2014_03_01_archive.html
