Mi az egészséges étel?

2014. 10. 21. | Ájurvéda, Vegetáriánus

Szerző: Tóth Roland
 

a jógairodalom szerint

Az étel, amely belénk kerül, hárommá alakul:
Legdurvább része székletté változik.
A középső hússá épül,
A legfinomabb része az elmét építi fel.

(Csándogja-upanisad VI/4.1.)

A jógikus táplálkozás témájában íródott néhány írásmű egyetért abban, hogy a jógaétrend szerinti táplálékok minőségének a következő kritériumoknak kell megfelelniük: kis mennyiségben is táplálóak, dinamizálnak, egészségesek, olcsó a beszerezhetőségük, jó hatással vannak a gyomor- és bélműködésre, valamint növelik a fizikai és szellemi teherbírást.

Az étel egészséges mivolta mellett nagy hangsúly kerül a jóga egy másik alapvető, az ahimszá, azaz nem-ártás elvére, mely szerint az embernek a lehető legkevesebb erőszakkal kell élnie: tisztelje az életet, ne táplálja saját testét más élőlények halála árán; inkább erőszakos cselekedetek végrehajtása nélkül megszerezhető táplálékokkal éljen.
Ahogy a régi védikus törvénykönyv, a Manu Szamhitá is írja: a jógi megérti, hogy minden élőlény isteni eredetű, s mindenben Isten határtalan intelligenciája nyilvánul meg különböző mértékben, s így csak olyan mértékű erőszakhoz folyamodik, amely feltétlenül szükséges saját léte fenntartásához. Ez a spirituális fejlődés egyik kulcsa. Ilyengar, korunk egyik legismertebb jógaoktatója szerint “nem pusztán az ölést tiltó parancsolatról van szó, hanem a kifejezésnek tágabb, pozitív értelméről, és ez a szeretet, melynek minden teremtményre ki kell terjednie”.
 
Az étrend kialakításakor két szempont érvényesül: az ájurvéda sokezer éves tapasztalata (illetve annak ránk maradt töredékei) és az ezekkel összhangban lévő erkölcsi elvek (jáma, nijáma). Az étel, amit megeszünk, ahogyan elkészítjük, amilyen körítést tálalunk mellé, és ahogyan elfogyasztjuk – az ájurvédikus orvosok szemében mind igen fontos szempontjai egészségünk megőrzésének.
 
Felmerül a kérdés, hogy mi az egészséges étel, mit tart a jógairodalom egészséges tápláléknak? A rövid válasz: amitől jól érezzük magunkat, ami nem tömít el, nem nehezít, nem puffadunk fel, nem válunk tőle kábává, nem terheli meg az emésztésünket.

A jóga szempontjából nagyon fontos a test harmonikus, zavartalan, egészséges működése, hiszen ezek nélkül a feltételek nélkül nem jutna közelebb a gyakorló a jóga céljainak megvalósításához. Az egészség tehát nem cél, hanem eszköz a jógában. Alapvető a test és az elme “megtisztítása” és tisztán tartása. A külső-belső tisztaság fontossága lemérhető a jógikus alapelvekben, az ún. jáma és nijáma-elvekben is, hiszen ezek a nyolcfokú jóga első, alapvető lépései, melyek nélkül a gyakorló el sem kezdheti a jógapózokat, azaz az ászanákat gyakorolni.
 
Az étel minősége azért is meghatározó, mert az étellel együtt az éltető energiát, a pránát is magunkhoz vesszük. Ennek a láthatatlan, ámde annál érzékelhetőbb életenergiának a megfelelő beépüléséhez és akadálytalan áramlásához, valamint az elme nyugalmának fenntartásához elengedhetetlen a táplálkozási szabályozások figyelembe vétele és követése. Vajon minden étel tartalmazza ezt az éltető energiát, a pránát? Mi kell ahhoz, hogy megfelelően beépüljön a szervezetünkbe, és ott hatékonyan fejtse ki hatását?
 
Elsősorban olyan természetes táplálékokat kell magunkhoz vennünk, amelyek a természet elemei által (Nap, víz, levegő, talaj) érlelődtek, másodsorban fontos, hogy ezek megfelelő körülmények között teremjenek Isten ajándékaiként. Az olyan táplálék, amely feldolgozott állapotban kerül fogyasztásra, netán olyan élőlények húsából származik, amelyek már a maguk számára feldolgozták a különféle növényekben lévő természetes energiát, csakis másodrendűek lehetnek. Ezeknek az ételeknek emésztése során számos mérgező melléktermék keletkezik testünkben, amelyek egészségünkre ártalmasak lehetnek.

Írta: Csíkvári Veronika
 

Felhasznált irodalom:  
Csíkvári Veronika: Sporttáplálkozás – jógatáplálkozás. Táplálkozástudományi szempontok összevetése a rekreációs sporttáplálkozásban és a jógikus-ájurvédikus táplálkozásban – Összehasonlító elemzés. Szakdolgozat. BHF, Budapest, 2014.
Iyengar, Bellur Krishnamachar Sundararaja: Jóga új megvilágításban. Saxum Kiadó, Budapest, 2010.
Manu-samhitā. Cornell University Library, Elysium Press, Calcutta, 1909. e-book.

Kép forrása: shutterstock.com