Milyennek kell lennie egy hiteles lelki tanítómesternek? 3.rész

2017. 11. 15. | Filozófia

Szerző: Jógapont
 

Kérdések a guru témakörében 2. – Milyennek kell lennie egy hiteles lelki tanítómesternek? [Kiegészítés Yoga-sūtra I.13. magyarázat 6.-hoz]

 Most tekintsük át azt, hogy az előző bejegyzésben tárgyaltakon kívül mitől hiteles egy lelki tanítómester, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy szava, illetve tanítása olyan erővel (śakti) rendelkezzen, hogy az a tanítványainak szívét is képes legyen kedvező irányba megváltoztatni.

A védikus szentírások leírásai szerint egy hiteles lelki tanítómester (guru) tulajdonságait a következőkben összegezhetjük: 1.) Sikeresen kontrollálja az érzékeit (beleértve a szexuális késztetéseket), 2.) mentes az erőszaktól, 3.) igazmondó, s ragaszkodik a dolgok tényszerű közléséhez. 4.) Tiszteletben tartja mások tulajdonát, ugyanakkor mindent a Legfelsőbb Személyhez tartozónak tekint. 5.) Óvakodik az anyagi javak szükséges szinten túli felhalmozásától, illetve azok saját érzéki élvezetét szolgáló használatától. Guru_kérdések 9_purity 1Mindent Isten szolgálatában használ. 6.) Törekszik a lelki tisztaságra, 7.) elégedett a helyzetében, 8.) lemondásokat és áldozatokat végez Isten szolgálata és a lelki fejlődés érdekében. 9.) Tanulmányozza az önvaló tudományát, s 10.) személyes tetteit és vágyait a Legfelsőbb Lény, Isten akaratának rendeli alá.[1] Rūpa Gosvāmī – a vaisnava bhakti-yoga hagyományok XV-XVI századi tanítója – a következőképpen fogalmazza meg egy lelki tanítómester szükséges tulajdonságait:

Guru_kérdések 9_purity 2Az a józan személy, aki képes eltűrni a beszéd késztetését, az elme ösztönzését, a düh tetteit, valamint a nyelv, a gyomor és a nemi szervek késztetését, alkalmas arra, hogy tanítványokat fogadjon el az egész világon.” (Upadeāmta1.)

Egy tiszta lelki személy a beszéd késztetését úgy kontrollálja, hogy kizárólag lelki témákról beszél. Az elme nyugtalanságát és ingatagságát úgy szabályozza, hogy tudatát Istenre és az ő szolgálatára rögzíti. Hasonlóan kerekedik felül a dühön is. Saját érdekében, illetve saját maga védelmében sohasem dühös, viszont nyíltan rosszalja a lelki értékek figyelmen kívül hagyását, illetve az élőlények lelki fejlődésének megakadályozását. A nyelv késztetésének szabályozását vegetáriánus és a Legfelsőbb Személynek felajánlott ételek moderált mértékű fogyasztásán keresztül valósítja meg. A nemi szervek vágyait, tehát a szexuális impulzusokat azáltal szabályozza, hogy nem használja őket fölöslegesen. Ha családos ember, akkor kizárólag lelki tudatú gyermekek nemzése céljából él nemi életet, ha pedig lemondott szerzetes, akkor teljesen feladja ilyen irányú tevékenységeit.

Megjegyzés: Ahogy haladunk előre a Yoga-sūtra tárgyalásában egyre több olyan fogalom és gondolat kerül elő, amelyek a korábbi sūtrákra és a magyarázatokra épülnek, s azok ismeretében válnak érthetővé. Ha az a terved, hogy rendszeresen olvasod ezeket a kis “közleményeket”, akkor javaslom, kezdd el az elejéről tanulmányozni a bejegyzéseket: www.gaurakrisna.hu

Szerző: Gaura Krisna

Jegyzetek:

[1] Lásd a Bhagavad-gītā 10.4-5., 13.8-12., 16.1-3., 17.14-16. verseit és a Yoga-sūtra I.30-45. aforizmáit.