Mit érdemes enni tél végén?

2014. 02. 17. | Ájurvéda, Vegetáriánus

Szerző: Tóth Roland
 

írta: Csíkvári Veronika

A természet ciklikusságához hasonlóan az emberi szervezetnek és életnek is van egy sajátos ritmusa. A szervezetet befolyásoló tényezők is időről-időre változnak, ezért érdemes figyelembe venni az évszakok váltakozását, és ahhoz igazítani táplálkozásunkat is. Fontos tudni, hogy az ősi ájurvéda nem a naptár szerinti évszakokat veszi figyelembe, hanem az időjárást. Hiába jött el a tavasz ideje, ha hajnalban még fagyok vannak, és a hőmérséklet sem emelkedik egy bizonyos fok fölé. Tavasszal a kapha-dosa dominál, s intenzitása tavasz vége felé éri el csúcspontját, a nyár közeledtével pedig fokozatosan veszít erejéből.

Amint a tél hideg, nyirkos hajnalai fokozatosan átadják helyüket a tavasz langyos éjszakáinak, s ahogyan a nappalok egyre hosszabbodnak, úgy válik az agni tüze egyre haloványabbá, erőtlenebbé. Energiaszintünk jelentős mértékben visszaesik, és azt vesszük észre, hogy sokkal kevesebbre vagyunk képesek, mint akár egy-két héttel korábban. Gyakran érezhetjük magunkat kimerültnek, fáradtnak, mely az évszakváltás velejárója. Étvágyunk is lecsökken, a nehezebb ételeket szervezetünk nem tudja feldolgozni, és ezzel együtt immunitásunk is leromlik. Sokaknál légzőszervi betegségek jelentkeznek, illetve újulnak ki.

Ezeket a tüneteket az agni, vagyis a biológiai tűz lángjának elcsitulása, és az anyagcsere folyamatok lelassulása okozza. Arra kell tehát törekednünk, hogy felélesszük és folyamatosan tápláljuk az agni lángját, hogy szervezetünk visszanyerhesse erejét és ellenálló képességét.

A nehéz élelmiszereket, mint például a tejtermékeket, a zsíros húsféleségeket, de még a masszív, táplálóbb és magasabb cukortartalmú gyümölcsöket (mint például a banán) is ajánlatos kihagyni étrendünkből ebben az időszakban. Az aludttej különösen kerülendő, másrészről azonban a különböző fűszerekkel ízesített író és ghí igen hasznosak lehetnek a szervezet számára.

Ideális táplálékforrások erre a periódusra a gabonafélékből készült kenyérféleségek, illetve a különböző formában feldolgozott magvak – a lényeg az, hogy ezek fogyasztása ne nyers formában történjen, mert feldolgozásuk és megemésztésük jóval több munkát jelentene az amúgy is legyengült agni számára.

A keserű, csípős, fanyar és fűszeres ételek is azok közé tartoznak, amelyek képesek életet lehelni a haldokló agniba, és megszabadítani a testet a felgyülemlett kaphától. Többek között ajánlatos a mustár, gyömbér, bors, chili, fahéj és fokhagyma fogyasztása. Ez utóbbiról érdemes megjegyezni, hogy minél kevesebb konyhatechnikai eljárásnak vetjük alá, annál jobban megmaradnak szervezetünk számára értékes anyagai. Nem ajánlatos forró olajban dinsztelni vagy a főzés elején az alapanyagok közé keverni. Inkább a főzési folyamat végén adjuk hozzá az ételhez zúzott vagy finomra szeletelt formában.

Számos zöldségféléről is elmondhatjuk, hogy kedvező a fogyasztása ebben az időszakban. Ilyenek a tök, a retek, a vöröshagyma, a zöld és piros levelű zöldségek, valamint a hüvelyesek. A feldolgozott gabonaszármazékok közül a sült, puffasztott, pattogatott rizs, búza, kukorica, lencse és más magvak jótékony hatása kiemelendő.

Írta: Csíkvári Veronika

Kép forrása: http://4.bp.blogspot.com/