Nicsak, ki beszél!

2014. 04. 13. | Az én jógám

Szerző: Tóth Roland
 

Babás jóga a baba szemszögéből

Úgy alakult, hogy az elmúlt hetekben több új baba is érkezett az órámra. Mindig elmondom az anyukáknak, hogy mire számíthatnak az órán, de mégis sokszor tapasztalok enyhe elkeseredést az első óra végén, mert a babácskák nem úgy vették az akadályt, ahogy a mamák szerették volna.
 
Gondoltam leírom, hogy mik a szempontok, amiket szem előtt tartva kitartóbbakká váltok a babás órák látogatásában, mely mindenképp gyümölcsöző lesz számotokra.
 
Kisbabás órára már 6 hetes picúrral is érkezhetsz. Császár esetén 10 hetet hagyunk a seb gyógyulására. Egy korábbi cikkemben már leírtam az óra felépítését, ha kíváncsi vagy, kérlek ott olvass utána!
 
Mindenképp tartsd észben, hogy babád számára egy jógafoglalkozás rendkívül sok érdekes, és ismeretlen dolgot tartogat, melyek egyrészt szokatlanok, másrészt intenzívek, harmadrészt nagyon fárasztóak.
 
Az óra első harmadát szinte minden baba nagyon jól veszi. Még a legkisebbek is. De egy idő után nyűgössé, síróssá, türelmetlenné válhatnak. Sok az új élmény, hamar elfáradnak, megéheznek, elálmosodnak. Kell néhány hét, amíg megszokják, de megéri. Már az első óra végén tapasztalhatod, hogy azonnal elalszik, és kisimultan, vidáman ébred majd. Tudd, hogy bármikor megetetheted, pelenkázhatod, elaltathatod az óra alatt. Sőt, ha úgy érzed elég volt, akár ki is mehettek.
 
De nézzük most a dolgokat a babák szemszögéből:
 

Anyaaaa, ki ez a sok ember? Még sosem láttam őket! És ki ez a néni, aki idegügyög az arcomba? No, nem mondom kedves a mosolya, de mit akar tőlem? Pont így mosolygott a doktor néni is mielőtt belém nyomta azt a szurit a múltkor. Nagggyon gyanús!

 
Egy hat hetes picikének, de még a nagyobbaknak is nyugtalanító lehet a sok ismeretlen ember. Ne feledjük, hogy eddig talán csak a családtagokkal találkozott, és ha jött is hozzánk barát, akkor 1-2 felnőtt érkezett egyszerre, most meg hirtelen ott van vagy 8-10 új arc. A babák pedig nagyon gyanakvóak. Oktatóként is hagyjunk időt a babáknak megszokni a helyet, környezetet. Mielőtt odamennénk az új babához barátkozni győződjünk meg arról, hogy megfelelő-e a hangulata, vagy inkább kérdezzük meg az édesanyját.
 

És Anyaaa, hol vagyunk? Mi ez a fura hely? Furák az illatok, és minden olyan szokatlanul nyugodt. Itt valami tutira készül!

 
Egy jóga stúdió általában csendes, kellemes, békés hely. Halk beszéddel, füstölő illattal, tea gőzzel. Ez nem ijesztő a babák számára, de mindenesetre fura, szokatlan. Nem beszélve az energetikai vonatkozásról. A babák nagyon érzékenyek az energiaáramlásokra, és egy jóga központ erős hatással lehet rájuk szokatlan harmóniájával, áramló békességével, nyugalmával. Ez semmiképpen nem rossz, egyszerűen csak más.
 

Jéééé, egy fura kis lény! Ilyet még sosem láttam. Épp olyan pici, mint én. Rajtam kívül is vannak ilyen picik? Vajon érti, amit mondok neki?

 
Előfordulhat, hogy kisbabád még nem találkozott más babákkal, főleg ha még csak hat hetes. Sok kisbaba társasága is lehet nyomasztó, vagy fárasztó a számára. Természetesen a babás jóga ezért is nagyon hasznos, mert gyermeked korán kezd szocializálódni, ismerkedni, de ehhez is időt kell adni számára.
 

Anyaaa, mit csinálsz? De vicces vagy!…..Naaa, most meg miért vagy fejjel lefelé? Csikiz a hajad!

 
Általában a babákat nagyon leköti jógázó anyjuk látványa. Imádják nézni a föléjük hajoló arcodat, hajadat, közeledő-távolodó kezedet. Én még nem láttam olyan babát, akit ez ne nyűgözne le, de akár azzal is számolnod kell, hogy a tiednek meglepő, zavaró lehet.
 

Húúúú, anya de magasra emeltél! Vigyázz, le ne ejts! Fogjál rendesen!….De jó innen föntről minden, de mostmár igazán letehetnél!

 
Hasonló példa, mint az előbbi. Általában a babák nagyon élvezik a magasba emelést, a hintáztatást, forgást, de előfordulhat, hogy ha otthon még nem próbáltál ilyen lendületes mozgatásokat, hogy először picit riadtan, bizonytalanul reagál a kismanód.
 

Most meg miért feküdtél le? És miért nem mozdulsz? Na jóóóóó, most azonnal adj enni! És álmos is vagyok már! Anyaaaaa! Azonnnnal együnk! Azonnnnal aludjunk! Anya, VELEM foglalkozz! Kelj fel!

 
Az óra végére rendszerint elfáradnak a babák. Enni, inni, aludni szertnének, vagy egyszerűen csak elfogy a cérna. Még “gyakorlott” jógás-babáknak is sok időbe telik megszokni, hogy az óra végén anya magával foglalkozik, és ilyenkor rendszerint kikövetelik a figyelmet maguknak, a te relaxálásodnak meg annyi.
 
Már láthatod, hogy rengeteg ismeretlen, szokatlan, furcsa tényező és elem rejlik babád számára egy jógaórán. Az ő szemszögéből nézve mindjárt érthetőbb is az egész. De ne add fel, mert a picúrok nagyon rugalmasak, és mindent elfogadnak, amit az anyukájuk csinál, mutat nekik. Ne aggódj, ha az első órát végigalussza a babád, vagy ha épp ellenkezőleg, végigsírja! Figyeld meg inkább a hangulatát aznap, másnap, s látni fogod, hogy megéri a ráfordított idő és energia.

írta: Vértessy Flóra