Nos, végül hol is az a bokor? 5.rész

2017. 11. 15. | Filozófia

Szerző: Jógapont
 

Kérdések a guru témakörében 4. – Nos, végül hol is az a “bokor”??? [Kiegészítés Yoga-sūtra I.13. magyarázat 6.-hoz]

 A lelki tanítómester témájáról írt utolsó előtti bejegyzésemben visszatérek ahhoz a kiinduló kérdéshez, amelyet a legtöbb olvasóm e-mailjében fel tett, hogy „ugyan, melyik bokorban találhatok egy ilyen mestert?” A válaszomat egészen konkrétan, de több pontban tudom csak megfogalmazni:
1.) Az első dolog az, hogy hiteles lelki tanítómestert tradicionális tanítványi láncolatokban kell keresnünk! Vannak olyan iskolák, amelynek a gyökerei a tanítványi láncolaton keresztül több ezer évre nyúlnak vissza az ősi Indiába, ahol a jóga kultúrája „megszületett”. Ilyen közegben van a legnagyobb esélyünk arra, hogy a keresésünk sikeres lesz.
sastrsa22.) Ezek a tanítványi láncolatok a Bhagavad-gītā, az upaniṣadok, a purāṇák, és a Yoga-sūtrák szellemiségét követik, s azok sattvikus alapú életmódját, illetve transzcendentális tanításaikat életükre vonatkozóan irányadónak tekintik. Bár a legtöbb tradicionális irányzatban e szentírások fontos szerepet kapnak, gyakran azt láthatjuk, hogy az egyes iskolákban ezek hangsúlya a jóga fizikai aspektusához (asanák, prānāyama gyakorlatok) képest eltérő lehet. Vannak olyan iskolák, ahol viszonylag nagyobb szerepet kapnak a testgyakorlatok, s viszonylag kevesebbet a transzcendentáli tanítások, de jelenlétük az adott irányzatban vitathatatlan.

Svāmī Śivānanda
Svāmī Sivānanda
 

3.) Nem elég olyan tanítót, vagy irányzatot keresni, ahol felmutatható a töretlen tanítványi láncolat, hanem az is szükséges, hogy a láncolat „jelenkori vége” (amellyel Te találkozol) ugyanazt tanítsa és gyakoroltassa a tanítványokkal, mint amit az ősi gyökereik tanítottak. Előfordulhat az, hogy egy irányzatban a jóga fizikai aspektusa (a gyakorláshoz javasolt āsanák, vagy a légző gyakorlatok kivitelezésének módja) a kor emberéhez igazodva változtatva lettek az évek során (ez egyébként szinte elkerülhetetlen), de ez esetben is ugyanannak a szellemiségnek, illetve lelkiségnek kell áthatnia a tanításokat, amely az adott tanítványi láncolatra jellemző volt. Később felsorolok néhány ilyen irányzatot is.

A.c. Bhaktivedanta Svāmī Prabhupada - ISKCON
A.c. Bhaktivedanta Svāmī Prabhupada – ISKCON

4.) Ha találtál ilyen irányzatot, akkor próbáld ki azt, vegyél részt a foglalkozásaikon, beszélgess az adott rendszerben gyakorlókkal, vizsgáld meg, hogy azt tanítják-e, illetve abban a szellemiségben tanítanak-e, amit és ahogyan a láncolatuk évezredeken keresztül tanított, s a tanítók élik-e azt, amit tanítanak? Mindezeket azzal a személlyel kapcsolatban is vizsgáld meg, akit lelki vezetődnek, tanítómesterednek szeretnél elfogadni.

Svāmī Rāma - Himalájai jógatradíció
Svāmī Rāma – Himalájai jógatradíció

Ezen irányzatok mindegyikében megvan a tanítvány elfogadásának sajátos jellege, illetve protokollja, erről az adott iskola képviselőitől érdeklődhetsz.
5.) A hiteles irányzatok hosszabb, vagy rövidebb úton, mind az anyagi világból való felszabadulás és a Legfelsőbben való kapcsolatod felelevenítése felé vezetik a gyakorlókat. Ezt ne veszítsd el szem elől. Lehet, hogy a végső transzcendentális cél jellegéről alkotott véleményük más (pl. hogy Isten, végső soron személy-e vagy csupán egy személytelen energia, ami teológiailag egy alapvető kérdés), de a tanításaik és az általuk javasolt sādhana, a dharma útját követve mind a felszabadulás elérését tűzik ki végcélul.[1]

B.K.S. Iyengar
B.K.S. Iyengar
 

6.) Ilyen védikus alapokon nyugvó tanítványi láncolattal ténylegesen rendelkező irányzatok közül említsük meg a Magyarországon legismertebbeket (betűrendben):

a.) Himalája jógatradíció[2]
b.) Iyengar jógarendszer[3]
c.) Jóga a mindennapi életben[4]
d.) Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Szervezete (ISKCON) (bhakti-yoga)[5]
e.) Magyar Kriya jóga Egyesület[6]
f.) Satyananda jógarendszer[7]
g.) Sivananda jógarendszer[8]
h.) Vrindávan Gangótri Jógarendszer (ISKCON)[9]

Svāmī Satyānanda
Svāmī Satyānanda
 

7.) Mindezek mellett légy óvatos, előfordulnak olyan esetek a „nézeteltérések és a fizikai világ mámorában való elmerülés” e jelen korszakában, hogy bizonyos iskolák fő képviselője, vagy jelenkori „guruja” védikus alapokon megkérdőjelezhető tevékenységbe kezd, s az olyan intézményekben ahol nincs fölötte a szent személyek egy csoportja, aki “visszahívja” őt a tanítói feladatok

Hariharānanda Āraṇya - Kriyā-yoga
Hariharānanda Āraṇya – Kriyā-yoga

ellátásától, akkor ott a rendszer részévé válhat az általa végzett deviáns viselkedés (pl. a hölgy tanítványok szexuális célzatú megközelítése, a nem jógikus viselkedés, a materialista értékek beleintegrálása a jóga folyamatába stb.) Az információáramlás hihetetlen mértékének köszönhetően erről az interneten jó előre tudsz tájékozódni, s így az egyes esetekkel kapcsolatban lehetőséged lesz kérdéseket feltenni az adott irányzat tagjainál. Ez utóbbi azért is fontos, mert manapság a hírek világa sem feltétlenül az igazság szószólója.

Svāmī Maheśvarānanda - Jóga a mindennapi életben
Svāmī Maheśvarānanda – Jóga a mindennapi életben

guru témájáról szóló következő és utolsó bejegyzésem egy kényes témát boncolgat majd, amely nem más, mint a “megkérdőjelezhető jellemű guru“.
Megjegyzés: Ahogy haladunk előre a Yoga-sūtra tárgyalásában egyre több olyan fogalom és gondolat kerül elő, amelyek a korábbi sūtrákra és a magyarázatokra épülnek, s azok ismeretében válnak érthetővé. Ha az a terved, hogy rendszeresen olvasod ezeket a kis “közleményeket”, akkor javaslom, kezdd el az elejéről tanulmányozni a bejegyzéseket.
[Az e bejegyzésekben közölt a guru témájával kapcsolatos magyarázat-részletek a Yoga-sūtra három kötetesre tervezett kiadásának második kötetéből származnak, mely 2015 szeptemberében jelenik meg a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola kiadásában. Az első kötet (az első fejezet fordítása és magyarázata) az info@gaurakrisna.hu e-mail címen megrendelhető.]

Jegyzetek:

[1] A dharma útja 1.) a tisztaság, 2.) a lemondás, 3.) a kegyesség és erőszak nélküliség, valamint 4.) az igazmondás útjának követését jelenti.
[2] http://www.himalaja.hu/
[3] http://iyengar-yoga.hu/
[4] http://www.joga.hu/
[5] http://krisna.hu/
[6] http://www.kriya.hu/
[7] http://www.satyananda.hu/
[8] http://www.sivananda.hu/
[9] http://bhf.hu/hu/vaisnava-jogamester-alapszak/jogaoktatasi-tradicionk

Szerző: Gaura Krisna Dásza