Recept: 2Kenyér – Manodhara konyhájából

2017. 07. 15. | Vegetáriánus

Szerző: Tóth Roland
 

 Házi kenyér – ahogy mi csináljuk

Hozzávalók:
– 80 dkg fehér liszt
– 20 dkg graham liszt vagy teljes kiőrlésű tönköly liszt
(esetleg még 2 kisebb főtt, összetört krumpli)
– kb. 6 dl meleg, de nem forró víz
– egy evőkanál só
– 2,5 dkg (azaz fél) élesztő
 
Elkészítés:
Az élesztőt felfuttatom egy kis vízzel és liszttel. A lisztet és a sót (tört krumplit) elkeverem egy dagasztó tálban. Hozzáadom a felfuttatott élesztőt és a vizet, majd fakanállal összekeverem az egészet. Ezután időnként meglisztezve a tésztát 10 percig gyúrom (ha kezd elfáradni a kezem, akkor a az asztalhoz csapkodom a tésztát, az is jót tesz neki).
 
Két kisebb cipót formázok a tésztából, amit vagy vajjal kikent vagy sütőpapírral kibélelt sütőformába teszek. A tetejüket két-háromszor megvágom egy késel majd letakarom és meleg helyen (esetleg napfényre kirakva) egy órát kelesztem. Ezután előmelegített sütőben 10 percig sütöm kb. 210 fokon, majd kb 50 percig 190 fokon. A kész kenyér aranybarna és kopog a kérge, mikor megütögetjük. Kiveszem hűlni a formából, a tetejüket hideg vízzel kicsit megszórom és konyharuhával letakarom.
 

Ciabatta (olasz kenyér) – a lusta, de házi kenyeret szeretők értékelni fogják

Hozzávalók:
– 45dkg fehér liszt
– 5 dkg graham liszt/teljes kiőrlésű tönköly liszt
– 4 dl hideg víz
– 3 evőkanál olívaolaj
– 2 teáskanál só
– 2 dkg élesztő
 
Elkészítés:
Este kezdünk neki mindehhez. Az összes hozzávalót belerakom és jó alaposan összekeverem egy dagasztó edényben. Csak arra kell egy kicsit ügyelni, hogy ne közvetlenül az elmorzsolt élesztőre tegyük a sót. Nagymamám szerint a só nem tenne jót neki, nem kelesztené meg szépen a tésztát.
 

Éjszakára kelni hagyjuk a tésztát, amit nedves konyharuhával takarok le (egy fakanalat érdemes a konyharuha alá a dagasztó edény peremére tenni, ez  megakadályozza, hogy a tészta beleragadjon a konyharuhába). Reggel bőven belisztezett munkalapon alaposan átgyúrom az egyébként elég ragadós tésztát, kétfelé osztom és jól megcsavargatom őket. Ezután sütőpapírral kibélelt formákba rakom a kiformázott tésztát és konyharuhával letakarva hagyom még egy órát kelni. Előmelegített sütőben kb. 210 fokon negyven perc alatt aranybarnára sütöm.

Szerző: Manodhara
Manodhara konyhája