Sivánanda jógatradíció

2014. 03. 24. | Érdekesség

Szerző: Tóth Roland
 

írta: Keserű Aranka

 „Azért jöttél a Földre, hogy megleld a legmagasabb rendű boldogságot.” – mondja Szvámí Sivánanda.

Minden kor embere erre szomjazik, ezt keresi, kutatja az egész életében.  A vágyak beteljesülése azonban csak ideig-óráig nyújt örömet. Akkor hol találjuk meg a legmagasabb rendű boldogságot?

A jógafilozófia szerint mindaddig a születés és halál körforgásának csapdájában maradunk, amíg nem ismerjük fel halhatatlan, határtalan tudással és boldogsággal teli természetünket, azaz valódi Önvalónkat. Ezt csakis emberi testben érhetjük el, ezért a jóga szerint az emberi születés felbecsülhetetlen értékű.

Az erre vonatkozó tudást biztosítja a jóga folyamata. A jógatradíció feladata, hogy megőrizze és továbbadja minden kor emberének ezt a tudást.

Sivánanda tradíció

Szvámí Jógaszvarupánanda, az Isteni Élet Társaságának alelnöke 2012-ben a magyarországi jógázóknak szánt üzenetében így fogalmaz:


“Szvámi Sivánanda Malajziából jött a Himalájába az 1920-as években. Ezután kezdte gyakorolni a jogát, mert tudomására jutott, hogy a jóga egy nagyon ősi tudomány. Orvosként felismerte, hogy bár az orvos írja fel a gyógyszert, de a betegséget Isten gyógyítja. Meg akarta tudni, érteni, tapasztalni, hogy mi az isteni elv minden testben. Ezért elkezdte gyakorolni a jógát, szentírásokat tanulmányozott és bármilyen gondolata támadt, azt lejegyezte. Több mint 560 könyvet írt mindenféle témában. Felismerte, hogy egy Igazság és egy Isten van. Egyedül ez hozhat békét és harmóniát az egész emberiség számára.

Szintén ráébredt, felfedezte minden vallás alapvető egységét, és hangsúlyozottan kijelentette: minden spirituális gyakorlás lényege, és minden vallás lényege két mondatban megfogalmazható: 

Légy jó! és Tégy jót!

Ahhoz, hogy valaki jó legyen egészségesnek és boldognak kell lennie. Ehhez gyakorolni kell az ászanákat, pránájámákat, dzsapázni (mantra ismétlés) és meditálni kell. Ekkor belül az ember egészségesnek, boldognak és békésnek érzi magát, és másokon is képes segíteni, amennyire csak tőle telik. Sivánanda szintén hangsúlyozottan kijelentette: a betegek, szegények és rászorulók szolgálata az Úr imádatának a legkönnyebb módja. És megalapította az Isteni Élet Társaságát, melynek alapja minden vallás lényegi tanítása:

Szolgálj, szeress, adj, tisztulj, meditálj, ismerd meg valódi ÉN-edet, légy jó, tégy jót. Ez az isteni élet lényege. Gyakoroljátok ezt és legyetek egészségesek, boldogok. Vigyetek békét a családtagjaitok és ismerőseitek életébe. Ez az én szeretetteli kérésem hozzátok. Mindenkinek a legjobbakat kívánom.”


Sivánanda mestert még életében szentként tisztelték. Szadgurunak, azaz olyan tanítónak nevezték, aki eggyé vált az Igazsággal, tanítványai között találhatjuk pl.: Szatjánanda, Csidánanda, Krisnánanda, Vénkatésánanda, Szatscsidánanda és Visnu-dévánanda világhíressé vált mestereket.

Az ő nevéhez fűződik a jóga szintézis fogalma, miszerint a 4 fő folyamatból (rádzsa-, dnyána-, bhakti-, karma-jóga)1 válasszunk ki egyet, mely hozzánk legközelebb áll, de vigyük mellette a többit is. Ily módon gyors eredményeket érhetünk el az Önvalónkhoz vezető úton.

Azt hirdette, hogy egyetlen vallás létezik: a szeretet vallása. A jógát mindenki gyakorolhatja vallási, nemi hovatartozástól függetlenül, minden vallást gyakorlónak pedig segíti elmélyíteni a saját vallását. Vallásközi konferenciákat szervezett, nagy sikerrel.

Hogyan jutottak el tanításai a nyugati világba?

Az 50-es évek végén küldte el egyik tanítványát Szvámí Visnu-dévánandát Kanadába, hogy az ott élő embereknek is segítségére legyenek a jóga tanításai. Ő alapította meg a Sivánanda Jóga Védanta szervezetet, melynek ma a világban több mint 800 képviselete van.

Szvámi Visnu-dévánanda a nyugati ember életmódját megvizsgálva a jóga tanításait 5 alapelv köré csoportosította, melyek a következők:

1.       helyes testgyakorlás (risikési2 12 alapászana)
2.       helyes légzés (pránájámák)
3.       helyes relaxáció (háromszíntű: testi-mentális-lelki)
4.       helyes táplálkozás (laktovegetáriánus)
5.       pozitív gondolkodás és meditáció
 
Hogyan működik ez ma a gyakorlatban?

A Sivánanda Jógaszervezeteknél jóga alaptanfolyamokon ismerkedünk az 5 alapelvvel, melyet fokozatosan tud mindenki elsajátítani és beépíteni az életébe. A gyakorló foglalkozásokon lehet elmélyíteni a megtanultakat. A 4 jóga folyamat elemei fellelhetők egy gyakorló foglalkozáson is pl. a foglalkozás elején és végén kirtanozunk3, azaz a bhakti-jógát gyakoroljuk.

A Sivánanda jóga sajátossága, hogy az oktatók nem jógáznak együtt a tanulókkal, hanem a tanulók behunyt szemmel hallgatják a vezényszavakat és befelé tudnak figyelni a belső folyamatokra. Az oktató feladata, pedig, hogy körbejárjon és segítsen, ahol szükség van rá.

Sivánanda mester azt is hangsúlyozta, hogy nem az a cél, hogy minél több ászanát ismerjünk, hanem válasszunk ki pl. 6-ot, amelyben teljesen el tudunk merülni. Végezzünk kevesebbet, de azt alaposan, hosszú ideig. Ha csak a három legfontosabb ászanát (fejenállás, gyertya, ülésből előrehajlás) gyakoroljuk nap, mint nap, akkor eleget tettünk az egészségünkért.

Hogyan válasszak tradíciót?

Azt mondják a bölcsek, hogy amikor az ember készen áll tanítványnak lenni, akkor mestere is megjelenik az életében. Nézzünk meg több iskolát is, de aztán válasszunk ki egyet.

“Ha egy Mester jelenlétében békére találsz, ha tanításai inspirálóak, ha képes eloszlatni kétségeidet, ha mentes a kapzsiságtól, haragtól, testi vágyaktól, ha önzetlen, szeretetteljes és feladta én-jét, elfogadhatod Mesterednek. Aki képes megszüntetni benned a kétkedést, aki figyelemmel kíséri a szádhanádat, aki nem zavar össze hitedben, hanem előre segít arról a pontról, ahol vagy, akinek puszta jelenlétében is emelkedettnek érzed magad – ő a te Mestered. Ha egyszer kiválasztottad a Mestered, fenntartás nélkül kövesd. A Guru személyén keresztül, Isten irányítását élvezed.” – Szvámí Sivánanda

Ha nem találunk ilyen élő bölcset, akkor érdemes egy olyan tanítót választanunk, aki már évek óta járja az ösvényt, együttérző, önzetlen és érdeklődést tanúsít jóléted és fejlődésed iránt.

EGY MESTERT KÖVESS

“Ha egy orvoshoz mész, felír neked gyógyszert. Ha két orvoshoz mész, konzultálni kezdenek. Ha három orvoshoz mész, hamarosan eltemetnek. Ehhez hasonlóan, ha sok Mestered van, összezavarodsz. Az egyik Guru ezt mondja „Ismételd a Szóham mantrát”. A másik ezt javasolja „Ismételd a Srí Rám mantrát”. A harmadik Guru ezt mondja „Figyelj az Ánahata hangokra”. Egy Gurut kövess, és csak az ő tanításaira figyelj. Hallgasd meg mindet, de kövess egyet. Tiszteld mindet, de szeress egyet. Gyűjtsd be a tudást mindtől, de egyetlen Mester tanításait kövesd. Ekkor gyors spirituális fejlődésben lesz részed.” – Szvámí Sivánanda

Sivánanda Jógatradíció Magyarországon
 
Szvámí Sivánanda tanításait Ómkára (Veres András) hozta el Magyarországra.
Néhány lelkes követővel 1996-ban megalapították a Sivánanda Jógaközpontot, mely közhasznú alapítványi keretek között működik.
 
A Sivánanda Jógaközpont célja megismertetni a jóga pozitív hatásait az érdeklődőkkel. Szolgálni a gyakorlókat, segíteni őket az önfejlődésben. Elmélyíteni az elméleti és gyakorlati ismereteket, melyek által lehetővé válik az önkiteljesedés, a jóga végső célja. Ehhez biztos elméleti alapot nyújtanak Sivánanda művei, melyek a jóga minden területét lefedik. A jógaközösségből külön fordító csapat nőtte ki magát, akik karma jógában (önzetlen felajánlásként) folyamatosan fordítják a Mester könyveit. Ennek köszönhetően a Jógaközpont több könyvet adott már ki.
 
Sivánanda mester tanításai a Jógaközpontban képzett oktatók révén sok helyre eljutnak, így jógaközösségük lefedi az ország szinte egész területét:
Sivánanda Jógaközpont (Budán), Sivánanda jóga PestenSivánanda jóga országszerte.

A Sivánanda Jógaközponttal egyidejűleg jött létre a Sivánanda Ásram (jógapihenőhely) a Dunakanyar hegyei között,  egy erdőszéli patak partján, azok számára, akik hétvégeken, nyári táborokban szeretik a csendes, elvonult gyakorlást és a természet közelségét.

Kívánom, hogy ezek a sorok felébresszék a vágyat minden kedves olvasóban, hogy a jóga segítségével megtalálják a legmagasabb rendű boldogságot, mely öröktől fogva ott szunnyad lényük belsejében.

Hari ÓM Tat Szat (AZ vagyok ÉN)

írta: Keserű Aranka

———————————————————————————–

 

1A négy jógafolyamat:

1.       karma-jóga– az elvárások nélküli, önzetlen cselekedetek jógája, mely sok negatív tulajdonság lebontásában segít pl. önzőség, irigység, mohóság. Amíg ezek jelen vannak az ember életében, addig a békétlenség, aggodalmak és félelem az úr. A karma-jóga megtisztítja a jógi szívét.
2.       dzsnyána-jóga – a lelki tudás jógája, ezt a jóga folyamatot gyakorló jógi a szentiratokat tanulmányozza és azokon meditál.
3.       rádzsa-jóga – az elme és érzékek feletti kontroll jógája. Ennek egy részét a hatha- vagy más néven kundalíni-jóga képezi, a meditációs technikák összefoglaló neve pedig a krija- jóga.
4.       bhakti-jóga – Isten odaadó szolgálata, lényegében minden vallás a bhakti jógát tanítja, de a jóga nem vallás, a jógát minden vallás követője gyakorolhatja.

2Risikés (Rishikesh)
Indiában a Himalája lábánál és a Gangesz partján elhelyezkedő szentváros, melyet a jóga fővárosaként is emlegetnek. Itt telepedett le Szvámí Sivánanda is és itt található a ma is működő ásramja. A 12 alapászanát azért nevezik 12 risikési ászanának, mert a Mester ott tanította ezeket.

3“A Kirtan Isten neveinek éneklése átéléssel (bhav), szeretettel (prém) és hittel (saradha). Kirtanozáskor az emberek összegyűlnek, és egy közös helyen együttesen éneklik Isten neveit.
A megvilágosodás csupán Kirtannal elérhető. Ez a legkönnyebb módszere a Legfelsőbb Tudat megtapasztalásának a mostani Kali Júgában, azaz a Vas Korszakban. Amikor az emberek egybegyűlve gyakorolják a Szankirtant, óriási Mahásaktí képződik. Ez megtisztítja a Kirtanban résztvevők szívét, és felemeli őket az Isten-tudatosság magasságaiba. Az erőteljes rezgések messzire eljutnak. Felemelő gondolatokat ébresztenek mások elméjében, vigaszt és erőt nyújtanak minden embernek, békét, harmóniát, egyetértést teremtenek. A negatív erőket gyorsan megsemmisítik, és boldogságot hoznak az egész világnak.” – Szvámí Sivánanda