Tavaszi Anaya női jóga

2016. 03. 17. | Ájurvéda, Életmód

Szerző: Tóth Roland
 

Tavasszal a női jógában a termékenységre való előkészület áll a fókuszban. Kornhoffer Tünde cikke.

Tavasszal eleven áramlás indul el a természetben. Ami pedig kint a természetben van, az bent, a női testben is megjelenik. A női jógában, ebben az időszakban a termékenységre való előkészület áll a fókuszban. A termékenység alatt azt értjük, hogy életünk végéig „világra hozunk” szellemi, alkotó törekvéseket, kapcsolatokat, otthont, táplálást, nem csak gyermekeket.
Attól lesz “női” a jóga, hogy ráhangolódunk az aktuális ciklusunk megfelelő szakaszának küldetésére és adottságaira. Másként gyakorolunk a menstruáció alatt, mint az ovuláció alatt, mert a testi-lelki-szellemi áramlások mások a különböző fázisokban. A tavasz jógája a menstruáció utáni napokat jeleníti meg.
  
 
Oktatói cél:
 
A méhtér tisztítása, a petefészek körüli terek felszabadítása. A petefészkekben tavasszal 20-25 petesejt készülődik arra, hogy a legkiválóbb, a kiválasztott “királynő” új életet adhasson a Földnek. A petesejtek körül burok növekszik, az ún. tüsző, s ennek a felszínén kezdenek sokasodni az ösztrogén hormonok. Joggal nevezhetjük őket ösztrogén barátnőknek is, mert ők segítenek felépíteni a méhszálloda falát, vagyis azt a nyálkahártyaréteget, ami lelökődött az előző menstruációval.

  • Mantra:„Tavaszi szél vizet áraszt” éneklése: A tüdő három lebenyének nyitása. Namaszkára tartásban 1. szívközpont előtt 2. fejtetőn, 3. fej felett kinyújtott karral.
  • Napüdvözlet: az agni ébresztése, mert az agni az átalakító. Emellett most különösen fontos a növekvő Fény tisztelete, a Prána tisztelete.
  • Bálászana: mag-esszenciális állapot meghívása.
  • Szukhászanában Asvini mudra: a növekedés a gyökerezéssel indul.
  • Vriksászana: amilyen erős a gyökér, olyan erős a lombkorona. 

 
Termékenység fokozó gyakorlatok:

  • Dzsánu-sírsászanapetefészek stimuláció.
  • Baddha-kónászanában előre nyújtott karokkal (székbe is lehet kapaszkodni) a külső talpélre emelkedünk. Haladó gyakorlat! A petefészek marmapontjait stimulálja, erős termékenységfokozó ászana.
  • Dandászana és Púrvottánászana váltogatása 7 körön át: petevezeték finom nyújtózása, hasi terek felszabadítása.  Négykézláb tartásban csípőkörzés: a petefészek körüli terek áramlásának segítése. A foganáshoz ellazított, ragyogó terek szükségesek, bőséges áramlással és tiszta szándékkal.
  • Mardzsari finom záróizom aktiválással a domborításnál: energia felemelése, záróizmok erősítse, hogy  a méhet és hasi szerveket tartó funkciók aktiválódjanak.
  • Adhó-mukha-svanászana és Úrdva-mukha-svanászana: polarizáció: a méh magasabbra kerül a fejnél, mert nem mindig a fej irányít. Lehetséges fókusz a női termékenység felajánlása a magasabb erők szolgálatára: „Legyen nekem a te igéd szerint.”
  • Szupta-pávana-muktászana: páros láb átölelése, mély hasi légzéssel alapos méhmasszázst végzünk.
  • Szupta-baddha-kónászana: a medence bőségét a szív terébe érkeztetjük.
  • Savászana alatt méhbarlangba engedődés. Figyelmünket a méhbe vezetve belelazulunk a méh terébe, mint kozmikus bölcsőbe, utat engedve bölcsességének. 

Ajánlott ilyenkor a frissen csírázó növények (aktív életerő) fogyasztása, továbbá héjas mandula, hogy finom összehúzó hatásával a menstruáció pici sebeit gyógyítsa.
Kerülendő minden túl sós, illetve túl édes étel, mert ekkor még nem tud maradéktalanul megemésztődni a nehéz táplálék, hiszen nem elég erős az agni. Ezért túl sós, túl édes ételekből az áma (salak), az emésztetlen táplálék a szövetekben felhalmozódik, és a menstruáció előtti napokban okoz duzzadást, puffadást.
Amit ilyenkor táplálékként fogyasztunk, meghatározza az egész ciklust. Akár a természetben: a tavaszi talajerő-utánpótlástól függ, milyen lesz a gyümölcs ősszel.
Amikor méregtelenítésre gondolunk, leginkább a súlyvesztés jut eszünkbe, de az ájurvéda méregtelenítése nem kizárólag erre korlátozódik. Az ájurvéda szemlélete nem a vesztésre, hanem a gyarapodásra helyezi a hangsúlyt, az energiával való feltöltődésre. A méregtelenítés értelme is ebben van: hogy könnyebben tölthessük fel a bennünk lévő elemeket energiával, vitalizáljuk őket, így  élettel teliek lesznek, magasabb energiaszintre kerülnek.
Az ájurvéda a radikális változások ellen van, legyen az szigorú méregtelenítés, vagy testedzés. Ezért az ájurvéda és a jóga kiegészítik egymást, hiszen mindkettő az ahimszá, a nem ártás elvét vallja.
Az öt elem az ételünkben is manifesztálódik hatféle íz formájában. Ebből a tudásból mindenki profitálhat anélkül is, hogy elköteleződne az ájurvéda vagy a jóga irányába. Hétköznapi szinten is tudjuk használni az ízek hatásait az öt elemre, ha figyelünk, hogy melyik íz mit jelent, melyik íz mire tud hatni, mely ízeknek kell hangsúlyosabbnak lenniük például a méregtelenítés időszakában. Hogyan is nézzen ki az étrendünk a tavaszi, illetve az őszi méregtelenítés során? Leginkább a következő három ízt szerepeltessünk ilyenkor az étkezéseinkben: a keserűt, a fanyart és csípőst.
 

 
Írta: Kornhoffer Tünde jógaterapeuta, Anaya női jóga oktató
Amennyiben tetszett Tünde írása, szavazhatsz rá: https://www.facebook.com/jogaradzsa/?ref=ts&fref=ts

Kép forrása: healthmusk.com