Amit a legvonzóbbnak és a legérdekesebbnek tartok a vaisnavizmusban, az az, hogy nem akarja, hogy azonnal dobjak el minden mást, és kezdjek el hinni Krsnában, különben elvisz az ördög, aztán örökkön – örökké főhetek a nagy üstökben.

Továbbá érdekes vonás számomra a nagyfokú türelem, amit mások, más hitűek, másféle emberek irányában mutat.

Egy másik nagyon figyelemre méltó sajátossága, hogy vallásként mindenkitől csak annyit vár el, amit az adott pillanatban a rá érvényes állapotában adni tud az illető, de mégsem hagyja az embert további lehetőségek nélkül. (Vagyis, ha valaki „zárt ajtókat” talál maga előtt, az nem azért van, mert ennek, vagy annak született, zöld a szeme, fenn lakik a hegyen…, hanem azért, mert az illető maga zárta azokat be vagy csak még nem áll készen arra, hogy kinyissa azokat. Viszont, ha már úgy érzi, felkészült, akkor be tud menni rajtuk.)

Egyszerűen nem kell sietni az üdvözülésben, mindenki akkor érheti el, amikor felkészül rá. Ráadásul, ha most „nem jön össze”, még mindig visszajöhetünk majd máskor.

A katolikus tanok szerint élünk→meghalunk→mennyország/pokol a szokásos menetrend, itt viszont kerülhetünk jobb bolygókra vagy rosszabbakra, minden tőlünk függ, a tetteinktől és a választásainktól. Sőt a választásokhoz még egyféle útikalauzt is adnak a Védák és egyéb szentírások, tehát hacsak nem akarjuk, nem fogunk eltévedni a kiválasztott utunkon.

Egy újabb érdekes vonása a filozófiájának, hogy meghagyja a választási lehetőségét mindenkinek, de ugyanakkor arról is tájékoztat, mi lesz a különféle választások konkrét következménye.

Még egy érdekesség a karma. Úgy tűnik, az embernek mindenhol/mindenkor igénye van rá, hogy félhessen valamitől, a karmikus visszahatásoktól való félelem pedig egy olyan szabályozóerő, ami egy milliárdos nagyságrendű társadalmat képes viszonylag jól működtetni. Habár a jelenkorban úgy tűnik, hogy Indiában is kezd feloldódni az erkölcs, mégis ez a folyamat nekem lassabbnak tűnik, mint nálunk.

Számomra még érdekes a félistenek imádata, mely oly nagyon különbözik a keresztény kultúrkörben megszokottól. Ezek az istenek mind megjelenésükben, mind a hozzájuk való viszonyulások szabályaiban sokkal emberközelibbek, megvalósíthatóbbak pl. a katolikus egyház által kínáltaknál. Sokszor rácsodálkoztam már, amikor láttam pl. filmekben, milyen közvetlenül viszonyulnak az istenekhez az emberek,- gondolom, az itteniekre is ráférne olykor, talán nem lennénk ennyire görcsösek. Mi itt Európában a haláltól félünk és a szenvedéstől, a hinduizmusban viszont egész egyszerűen elfogadják, mint egy szükséges rosszat, aminek nem örülnek ugyan, de elfogadják, mert ez a rend. A félistenek valahogy az itteni világ részei, létezésük sok dolgot megmagyaráz, ugyanakkor létezésük ösztönöz a többi válasz keresésére, ez pedig talán végső soron elvezet magához Istenhez is.

Írta: Sándor Bernadett, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola hallgatója