Védák: A csinos hölgy és a kilenckapus város

2014. 07. 27. | Filozófia

Szerző: Tóth Roland
 

A lélek, a test és tudat kapcsolatának védikus felfogása.

Előző cikkünkben a tudatról, az elméről, a testről és a lélekről vallott legismertebb ókori és újkori filozófiai elképzeléseket, valamint a modern kor néhány kognitív pszichológiai és funkcionalista megközelítését tekintettük át. A témát a védikus nézőpont ismertetésével folytatjuk.
 
A megismerés nyugati attitűdjével szemben az India időtlen bölcsességét őrző szanszkrit szövegek, a Védák, egyértelmű meghatározását adják nemcsak a tudat, de a test és lélek fogalmának, valamint kettejük kapcsolatának is. Erről legalaposabban a Védák lényegét összefoglaló Vedánta-szútrából, illetve ennek az aformizmaszerű kinyilatkoztatások gyűjteményének magyará-zatából, a Srímad-Bhágavatamból, vagy más néven a Bhágavata Puránából tájékozódhatunk. Ha a tudat, az elme és a test kapcsolatáról szeretnénk többet megtudni, akkor érdemes segítségül hívnunk még a Bhagavad-gítát, mely eredetileg az ősi szanszkrit történelmi eposz, a Mahábhárata egyik fejezete.
 
A lélek mint ruha és a lélek mint élőlény
 
A Bhagavad-gítá szerint a test és a lélek egymástól elkülönülő minőségek, egymástól nagyon eltérő természettel.[1] Az anyagi test hatféle változáson megy keresztül: megszületik, fennmarad egy ideig, növekszik, utódokat hoz létre, fokozatosan elsorvad, majd végül elpusztul. Ezzel szemben a lélek nem születik és nem is öregszik meg, sőt utódokat sem hoz létre, és nem is hatnak rá az anyagi test változásai. Mivel a léleknek nincs születése, így nincs sem múltja, sem jelene, sem jövője, tehát örökkévaló, mindig létező, sohasem pusztul el.[2] Amit mi megszületésnek vélünk, az valójában csak az anyagi test megszületése.
 
A védikus irodalom egyértelműen a test és a lélek különbözőségét, tehát a karteziánus meghatározáshoz hasonlóan a test és a lélek dualizmusát hirdeti (erről itt olvashatsz bővebben). Nézőpontja szerint minden élőlény egy egyéni lélek, aki úgy viseli magán az anyagi testet, ahogyan az emberek a ruhájukat.
 
A védikus bölcselet, azaz a sruti kijelentéseinek alapján fontos különbséget tenni a Legfelsőbb Lélek és a tőle függetlenül létező egyéni lélek között.[3] Az egyéni lelkek a Legfelsőbb Lélek örökké elkülönült részei, vagyis minőségileg nem különböznek tőle, azonosságukat tekintve azonban különállóak. Éppen ezért, mivel az egyéni lelkek elkülönült részek, könnyen kerülhetnek az anyagi energia hatása alá, akiket a természet törvényei irányítanak, és így távol kerülhetnek a Legfelsőbb Lélektől.

Az egyik ősi védikus szentírás, a Mundaka-upanisad verse[8] szerint a lélek hatása az egész testre kiterjed, s ezt érzékeljük tudatként.[9] Mivel a lélek tiszta, ezért eredetileg a tudat is tiszta, mint a víz.[4] Ha azonban a tudat kapcsolatba kerül az anyaggal, akkor az anyagi mentalitás beszennyezi az élőlény tudatát, amely meg fogja határozni azt is, hogy a lélek és vele együtt a tudat a lélekvándorlás során milyen anyagi testet fog elfogadni következő életében. Erről, egész pontosan test és lélek kapcsolatáról a későbbiekben még részletesebben is lesz szó.
 
A védikus szentírásokból az is kiderül, hogy míg a Legfelsőbb Lélek kiterjedését tekintve határtalan, addig az egyéni lélek végtelenül  parányi.[5] Éppen ezért, bár az egyéni élőlény tudatának természete megegyezik a legfelsőbb tudattal, mégsem mondhatjuk azt, hogy ez a legfelsőbb tudat, hiszen ez a tudat nem terjed ki egyetlen más testre sem. Az élőlény esetében a tudat kiterjedésének határa maga az egyéni test: minden élőlény tudatában van a saját testében érzékelhető fájdalomnak vagy örömnek, de senki sem tud egy másik test fájdalmáról vagy boldogságáról. Vagyis ez az a gondolat, amit jóval később a nyugati filozófiában Descartes a tudatosság személyes természeteként fogalmazott meg. Ez a pont rámutat az egyéni tudat és a legfelsőbb tudat közti különbségre is:[6] a minden testben jelen lévő Felsőlélek[7] ugyanis, aki az egyéni lélek barátja, minden testről tud mindent, míg ugyanez a parányi lélekről nem mondható el.
 
A tudat mint tünet
 
A Bhagavad-gítá egyik versének magyarázatában Bhaktivédanta Szvámi részletesen leírja, hogyan hatja át a testet a tudat: a testben lévő lélek jelenlétének tünete az egyéni tudat, vagyis a tudat jelenléteként érzékelhetjük a lélek szétoszlását szerte a testben.[10] A test tudat nélkül halott, s a tudatot semmilyen anyagi módszerrel nem lehet felébreszteni a testben. Ezen a ponton szintén Descartes gondolata juthat eszünkbe, aki szerint ez épp fordítva történik: a lélek azért kényszerül elhagyni a testet, mert az már halott.[11]
 
A tudat mint a lélek tünetének szemléltetésére Bhaktivédanta Szvámi a nap és a napfény példáját említi.[12] A nap egy helyben állva bevilágítja az egész univerzumot – ehhez hasonlóan ragyogja be tudatával a szívben élő parányi lélek az egész testet. A lélek jelenlétét tehát a tudat bizonyítja, mint ahogyan a napsugár és a fény a nap létét.[13] Ha a lélek távozik a testből, a tudat is megszűnik. A tudat az élőlény tünete, nem pedig az anyagi elemek kombinációjának terméke, mint ahogyan azt a nyugati pszichológia történetében a behaviorizmus korábban már említett radikális nézete, az epifenomenalizmus megfogalmazta, és amely szerint a tudat az agy működésének csupán „lényegtelen és funkcionálisan meddő” mellékterméke.[14]
 
A védikus írásokban a tudat nemcsak a lélek tünete, hanem egyúttal az anyag és a lélek közötti különbözőséget is jelenti: az anyagnak nincs tudata – a tudat tehát felsőbbrendű és örökkévaló, melyet az anyag nem hozhat létre.[15] Ezzel a kijelentéssel a védikus bölcselet szintén a tudat vagy lélek elsődlegességét hangsúlyozza, amellyel összhangban van Platón idealista dualizmusa. A tudat természetének leírásából az is egyértelművé válik, hogy az állandó aktivitás nem az anyagi test jellemzője, hanem a lélek, a tudat természete.[16] A test egy halott jármű, melyet az egy pillanatra sem nyugvó, mindig tevékeny lélek működtet. Amint a tudat elhagyja a testet, az anyagi test többé már nem aktív. Ebből is megfigyelhető, hogy a tudat létét a cselekedetek révén érzékelhetjük.
 
A Srímad-Bhágavatam az anyagi életfelfogás három különböző tudatszint-működését írja le: a tudat másképp működik, amikor ébren vagyunk, máshogyan, amikor alszunk, és ismét máshogyan, amikor mély álomba merülünk.[17] Másként fogalmazva: a tudat három állapota az ébrenlét, az alvás és az öntudatlan állapot.[18] Mivel az elme a tudat mindhárom állapotában képes a működésre, előfordulhat, hogy az élőlény álmában lát valóságosnak dolgokat, míg ugyanazokat éberen valótlannak látja. Hasonló tudatállapotok megismerésére és leírására a nyugati pszichológia is komoly figyelmet fordított.[19] Az olyan megváltozott mentális állapotok vizsgálata, mint például az alvás és az álom, a hipnózis, a meditáció vagy a pszichotikus szerek okozta tudatmódosulások napjaink pszichológiai kutatásainak kiapadhatatlan tárháza. A tudat különböző működési szintjeiről vallott nyugati és védikus elméletek összevetését azonban ennek az írásnak a keretein belül nincs lehetőség most tárgyalunk.
 
A tudat és a lélek helye a kilenc kapus város
 

Bár a racionalizmus jeles képviselője, Descartes szerint a test és a lélek egymástól elkülönülő minőségek, mégis interakcióban állnak egymással. Az a fizikai tér a testben, ahol a test-lélek kölcsönhatások lejátszódnak, nem más, mint a tobozmirigy. Egész pontosan Descartes a lélek helyét nem köti a tobozmirigyhez, hanem csupán a tobozmirigy működését kapcsolja az élethez.[20] Mivel Descartes szerint az emberi lélekre és az általa létrehozott élményekre, a személyiségre, az egóra az oszthatatlan egység a jellemző, kézenfekvőnek tűnt, hogy a lelki és testi folyamatok kölcsönhatásának olyan testen belüli színteret válasszon, amely nem páros szerv, tehát amelyből csak egy van, és így szintén egységesnek tekinthető.[21]
 
A Mundaka-upanisad verse[22] szerint igazi önvalónk, a parányi lélek a szívben lakozik. A lélek és vele a tudat sohasem pusztul el a testtel: csupán mint elnyűtt ruhát vetjük le, ha eljön az ideje, hogy egy újat fogadjunk el helyette.[23]
 
Kampis György tudományfilozófus az elme és vele a tudat anyagi természetét vizsgálva az élőlényt, az embert magával a testtel azonosítja, és úgy véli, az elme ott nyilvánul meg, ott fejti ki hatását, ahol mi is vagyunk.[24] Elménk szorosan hozzánk tapad, és mindig velünk van, vagyis ott található, ahol a testünk. Kampis összefoglalóan úgy jellemez bennünket, mint sétáló elméket, s ezáltal egységet, azonosságot feltételez a test és a lélek között, olyan azonosságot, amely önmagában megkérdőjelezi a dualista világképet – vagyis, érvelése szerint, ha a testnek és az elmének nem lenne köze egymáshoz, akkor nem is lehetnének egyszerre egy helyen.
 
A test felépítéséről, valamint a lélek és a tudat testen belüli helyének védikus felfogásáról szól a Srímad-Bhágavatam egyik gyönyörű története: a főhős, Puranydzsana király sokat bolyong a világ minden táján, de sehol sem érzi jól magát. Végül egy csodálatos kilenc kapus városba érkezik, ahol egy tó partján megpillant egy gyönyörű lányt, akit testőrök, csodás hölgyek és egy ötfejű kígyó kísér. A történet valójában egy allegória, amelynek előrehaladtával megismerjük a test különböző részeit és működését.
 
A király az egyéni élőlényt jelképezi, a város pedig magát a kilenc testnyílással (szemek, fülek, orrlyukak, száj, nemi szerv és végbélnyílás) rendelkező fizikai testet, ahol az élőlény lakik. A fiatal lány, akivel a király találkozik, jelképezi az intelligenciát. Az, hogy a leány a történet szerint férjet keres magának, azt jelenti, hogy az intelligencia nem működhet tudat nélkül. Vagyis az intelligencia megadja a kellő útmutatást ahhoz, hogy az élőlény az érzékeit a legtökéletesebben kielégítse. A lányt kísérő tizenegy testőr az öt cselekvő érzékszerv (a kéz, a láb, a nyelv, a nemi szerv és a végbélnyílás), valamint az öt tudásszerző érzékszerv (a szem, az orr, a fül, a bőr és a nyelv), valamint vezetőjük, az elme. A fiatal lány társaságában lévő nők pedig az elme különféle vágyait testesítik meg. Az allegóriában a kígyó jelképezi az életerőt, melynek öt feje az ötféle anyagi életlevegőre –  prána, apána, vjána, szamána és udána – utal,[25] amelyen keresztül a tudat működik.[26]  Bhaktivédanta Szvámi úgy ír az életlevegőről, mint az élőlény életerejéről, amely akkor is éber állapotban van, amikor a test és az érzékek elfáradtak és nem működnek. Tehát az életerő öntudatlan állapotban, például alvás közben is sértetlen és éber, amit az álmok jelenléte is alátámaszt. Az életerő akkor is sértetlen marad, amikor a lélek elhagyja az anyagi testet, és egy másikba költözik, éppen ezért sem létezik halál, hiszen a lélek mellett mindig jelen van az életerő.

Összefoglalva: láthatjuk, hogy a védikus megközelítés egyértelmű és logikus, mely a testet, a lelket és tudatot egymással kölcsönhatásban lévő, meghatározott funkciókkal összhangban működő, egymás alá rendelt rendszernek tekinti. A nyugati megközelítés fejlődéséről szóló áttekintésünket itt olvashatja.
 

A cikk Halmai Zsuzsa: A tudat és a test kapcsolatának meghatározása a nyugati pszichológiában és a védikus szentírásokban. In: Tattva,  XVII. évfolyam, 1. szám, Jóga 3., 2014. március, 107-120. old. feldolgozásával készült.
 


[1] Bhagavad-gítá(továbbiakban  Bhg.) 2.20. magyarázat.
[2] Bhg. 2.20. és 2.24.
[3] Bhg.2.23. magyarázat és  SB. 1.2.31. magyarázat.
[4]Bhg. 15.9. magyarázat.
[5]Például: Bhg.2.25. magyarázat.
[6] Bhg.13.34. magyarázat.
[7]Paramátmá, a Legfelsőbb Úr helyhez kötött aspektusa, aki minden élőlényben jelen van szemtanúként és irányítóként. (Bhg. Szójegyzék).
[8] Mundaka-upanisad 3.1.9., idézi Bhg. 2.17.
[9] Bhg.2.17. magyarázat.
[10] Bhg. 2.17.
[11] Filozófai kisenciklopédia 1993: 80.
[12] Bhg.13.34.
[13]Bhg.2.20. magyarázat.
[14] Mandler 1986: 7-8.
[15] Bhg.10.22. magyarázat és 13.34. magyarázat
[16] Bhg.3.5. magyarázat.
[17] Srímad-Bhágavatam(továbiakben: SB.) 3.27.10. magyarázat.
[18] Bhaktivédanta  Szvámi 2004: 391.
[19] Például: Atkinson és Hilgard, 2005: 217-256.
[20] Pléh 2008: 65.
[21] Pléh, 2000: 68-70.
[22] Mundaka-upanisad 3.1.9., idézi Bhg. 2.17.
[23] Bhg.2.22.
[24] Kampis 2002: 107-8.
[25]A Mundaka-upanisad 3.1.9. verse szerint az egyéni lélek ebben az ötféle életlevegőben lebeg.
[26]SB. 3.6.7. magyarázat.
 
Bhaktivedanta Swami, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 2008.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad- Bhāgavatam, I. ének: Teremtés. Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 1993, xxiii-xxv.
Bhaktivedanta Swami, A. C.: Śrīmad- Bhāgavatam, IV. ének, 2. kötet: A negyedik rend teremtése. Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 1994, 341-472.
Filozófiai kisenciklopédia. A Nyugat filozófiája és filozófusai.Kossuth Könyvkiadó, 1993.
Kampis György:  Közelíthető-e egymáshoz a test és a tudat? In: Vizi E. Sz. – Altrichter F. – Nyíri K. – Pléh Cs. (szerk.): Agy és tudat. Kognitív szeminárium, BIP, Budapest, 2002, 106-118.
Mandler, George: A tudat funkciója és felépítése. In: Séra L. – Barkóczi I. (szerk.): A tudat pszichológiai kérdései.Szöveggyűjtemény II.Budapest, Tankönyvkiadó, 1986, 7-33.
Pléh Csaba: A lélektan története. Osiris, Budapest, 2000.
Pléh Csaba: A pszichológia örök témái: történeti bevezetés a pszichológiába.Typotex, Budapest, 2008.

Képek:
1. kép: Bhaktivedanta Swami, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 2008. illusztrációja
2. kép: http://bhagavatham.blogspot.hu/2012/11/15-prachinabarhishad-and-story-of.html