Yogafest szubjektív

2017. 05. 04. | Érdekesség

 

Ilyen hosszú várakozás és tervezgetés, mint idén, sosem előzte meg a Tradicionális Jógaiskolák Fesztiválját.

Belegondolva tavaly nyáron elkezdtük tervezgetni, formálgatni azt a – remek ötlettől vezérelt – kiadványt, ami végül minden látogató kezében landolt a belépőjegy mellé. Sem könnyű, sem gyors nem volt a feladat, de minél több éjszakámat öltem bele, annál inkább a sajátomnak éreztem az egész ügyet. Érdekes a színfalak mögé nézni, hogyan futnak össze a szálak, főként látni micsoda súly nehezedik azokra, akik összefogják a különböző iskolák képviselőit. Akik nem csak a saját dolgaikért felelnek, hanem átlátják és kezelik az információhalmazt, a tradicionális üzeneteket, a szervezést bonyolítják. Minden irányzat képviselői valamiben különlegesek, máshogy gondolják, gyakorolják, mint a többiek, mégis van közös pont, ami sajátos atmoszférával látja el ezt a rendezvényt.

Yogafest aqvárium

Apropó a helyszín, visszamenőleg is gratuláció érte, aki előállt az ötlettel, hogy az Akváriumban legyen biztosítva. Talán csak az én fantáziám kedveli ennyire a vízen keresztülszűrődő fényt, de bármennyi időt el tudnék tölteni vele, hogy fekszem a medence alatt a padlón és bámulom a plafonon a vizet. Ezt persze egy másik időpontban leszek kénytelen megtenni, mivel a fesztiválon a kiállítók és árusok sora kapott ihelyet. Ők nem a hagyományos értelmében vett árusok voltak, akik csak a termékről tudnak információval szolgálni, legtöbbjük az irányzatuk jeles képviselője volt, gyakorló, tapasztalt jógi.

Emiatt is töltöttem a délelőttöt beszélgetéssel, ismerkedéssel.
A kiadvány szerkesztése közben alkalmam elolvasni melyik tradíció gondolkodása,milyen filozófiai alapokon nyugszik, melyik istenséget tekinti Legfelsőbbnek.

E tudás birtokában már átTradicionális Jógaiskolák Magyarországonugorhattuk a bemutatkozás hosszadalmas folyamatát, rögtön rátérhettünk a lényegre: hogy miben különbözünk és egyezünk. Szivélyes hangulatban beszélgettünk erről, pl. a Jóga a mindennapi életben tradíció képviselőjével megegyeztünk abban, hogy ezeknek a különbségeknek az elfogadása egymásban adja az egyedülállóságát a hindu kultúrának. Az Iyengar metódus gyakorlói segítségével a speciális jógaeszközökkel ismerkedhettem meg, olyanokkal is, amikről korábban ötletem sem volt, hogyan kell használni.

Egyszer csak arra lettem figyelmes a nagy eszmecserék közepette, hogy a gyomrom ebédidőt jelez, és én még bent sem voltam egy jógaórán sem. Gyorsan kifutottam egy szendvicsért – mi mást is tenne az ember egy várhatóan többórás jógagyakorlás előtt – majd rövid jógaszőnyegvadászat után beestem a Satyananda tradíció oktató által vezetett meditatív (emésztésbarát) órára, aztkövetően, felvillanyozott a kundalini-jóga, hogy lelkesen bhajanozzak azokkal a polihisztorokkal, akik létrehozták ezt az egészet. És még zenélni is tudnak.

Mantraéneklés

A tradíciók közös mantrameditációját ITT meghallgathatjátok:

Szerző: Kocsis Kata
Gyakorló jógaoktató, kiadványszerkesztő