A védikus szentírások leírják, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége maga az Abszolút Igazság. Arjuna azt mondja Róla: „Te vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a végső hajlék, a legtisztább, az Abszolút Igazság. Te vagy az örök, transzcendentális és eredeti személy, a megszületetlen, a leghatalmasabb.” [1] Meghatározásából adódóan Ő mindig megfelelően alkalmazza az erőszakot, sokszor azonban, ha az ember nem rendelkezik megfelelő tudással akkor nem értheti az Ő cselekedeteinek jogosságát. A vallásosságot és Isten létét megkérdőjelezők körében a leggyakrabban feltett kérdés az, hogy ha van Isten, akkor miért van erőszak és annyi szörnyű dolog a világban. Még több kérdés vetődik fel akkor, amikor a szentírásokban több helyen azt lehet olvasni, hogy a Legfelsőbb saját maga alkalmaz erőszakot a démonok ellen. Ebből látható, hogy Istenben megvan a harcra való vágy, hiszen a harc is a kedvtelési részét képezi, viszont ebből nem szabad arra következtetni, hogy az anyagi világban történő szenvedés Őmiatta van és arra sem szabad még csak gondolni se, hogy ha Isten követhet el erőszakot, akkor az ember is ugyanúgy megteheti mindezt.

Ebben a korban a vezető személyiségek egymás ellen harcolnak és ezzel kockáztatják a többi élőlény életét. Mivel a vezetőket leginkább demokratikus úton választják meg, a népük is rákényszerül arra, hogy osztozzanak a választottjaik sorsában. Az olyan emberekre, akik nem követik a védikus előírásokat, azokra katasztrófák fognak lesújtani büntetésként s ezzel együtt a népre is. Ezt a büntetést Isten szabja ki. Bármit is szankcionál, az a dharma. Isten a kurukṣetrai csatát is elrendelte, mint dharma-yuddha. [2]

Abban az esetben, amikor Kṛṣṇa rendel el harcot, akkor Ő azt az igazságosság és tisztességesség érdekében teszi. Fontos megérteni, hogy az igazság nevében történő erőszak engedélyezett. Prabhupāda egyik leckéjében a következőképpen nyilatkozott az Úr Kṛṣṇa általi igazság, az erőszak és az erőszakmentesség kapcsán: Az anyagi világban sok ellentmondás van, de ez az ellentmondás az Abszolút Igazságban is jelen van. A harc nem jó dolog, de a harci szellem ott van az Abszolút Igazságban. Egyébként hogyan lehetne a harcot bemutatni? Az erőszakmentesség és erőszak is hozzátartozik az Abszolút Igazsághoz, de bármelyiket is alkalmazza, akár az erőszakmentességet vagy az erőszakot fontos érteni, hogy az igazsághoz tartozik. A legtöbb esetben az erőszaknak rossz hatásai vannak, de amikor az erőszakot az Legfelsőbb Úr hajtja végre, akkor annak jó hatása van. [3]Annak ellenére, hogy Kṛṣṇa a kedvtelései során szereti a magát a harcot, fontos kiemelni, hogy a Legfelsőbb Úr ugyanakkor túlságosan együttérzővé is tud válni az élőlények iránti szeretetéből adódóan. Amikor például látta, hogy az emberek szükségtelenül ölnek meg állatokat, megjelent Buddhaként. Az emberek többsége nem hitt ekkortájt Istenben ezért úgy jelent meg mint, aki maga is ateista azért, hogy csökkentse az állatok ellen elkövetett erőszakot és a vérontást. Ez csak egy példa volt az Ő mérhetetlen könyörületességére. Személyesen csak akkor jelenik meg Ő, amikor a vallástalanság fölényes túlsúlyba kerül. [4] Ekkor megöli a démonokat, a vallástalanokat és megszabadítja mindezek terhétől a Földet és visszaállítja a vallásosságot. A Śrīmad-Bhāgavatamban további példát találni arra, hogy bármily tettet is hajtson végre Isten, Ő mégis vonzó és igazságos marad, a 10. énekben ez olvasható: „Noha a világi emberek kedvelik az erőszaknélküliséget és a többi hasonló, nagyszerű tulajdonságot, Isten, az Abszolút Igazság amiatt, hogy mindig ugyanaz marad, minden tettében jó, még az úgynevezett erkölcstelen cselekedetekben is, amilyen a lopás, az ölés és az erőszak. […] Megtehet bármit, amit az anyagi életben elítélendőnek tartanak, s ennek ellenére mégis vonzó, s betartja a törvényeket.” [5]Az Úr Kṛṣṇa valójában csak azokkal szemben erőszakos, akik azt megérdemlik.

Amikor az Úr alászáll az anyagi világba a vallástalanság túlsúlyba kerülése miatt, akkor az Ő kegyéből, az Ő kezei által elpusztulnak a démonok, akik ezáltal lelki fejlődést is elérnek. Ennek könnyebb érthetőségére szolgál a következő idézet: „A Legfelsőbb Úr néha megöli az asurákat, ez azonban nagyon jó nekik, mert a védikus irodalom leírja, hogy akiket a Legfelsőbb Úr elpusztít, azok mind felszabadulnak. […] Ha tehát az asurák eléggé szerencsések, akkor számukra is megnyilvánul Isten kegye azáltal, hogy végez velük.” [6] Amikor Isten erőszakos tettekhez folyamodik, azt jórészt az anyagi világban rekedt lelkekért teszi. Megfigyelhető az is a védikus történetekben, hogy sok esetben Kṛṣṇa valakinek a védelmében alkalmaz erőszakot. „Śrī Kṛṣṇa cselekedetei két kategóriába sorolhatók: nitya (örök) és naimittika (alkalmi). Goloka Vṛṇdāvanában Kṛṣṇa nitya-līlāya, azaz örök kedvtelései nyolc napszakon keresztül folynak, s állandó mozgásban vannak. Bhauma Vrindāvanában (az anyagi világban) azonban ez az astakāliya-līlā [7] a naimittika līlākkal, az alkalmi kedvtelésekkel keveredik. Az alkalmi kedvtelések közé tartoznak azok az események, amikor Kṛṣṇa elhagyja Vṛṇdāvanát, és Mathurába vagy Dvārakába költözik, amikor visszatér Vrajába, amikor különböző démonokat öl meg stb.” [8] Itt olvasható, hogy amikor a Legfelsőbb démonokat öl, az az alkalmi kedvtelései közé tartozik és ebben az esetben az anyagi világba száll alá. Egy tudatlanságban lévő személy számára elég szélsőségesen hangzik, hogy a Legfelsőbb Úr minden további nélkül elpusztítja a vallástalan egyéneket, s nehéz megértenie mindezt annak, aki nem látja át az ok-okozati következményeket és látni, hogy ez valójában nem egy elítélendő tett. Továbbá a védikus szentírások tanulmányozása által megérthető, hogy akiket Ő elpusztít, azok haladéktalanul felszabadulnak kegyéből. Ily módon alkalmazza tehát Isten az erőszakot.

A fent leírtak által az Istenség Legfelsőbb Személyiségének tulajdonságai és kedvtelései, valamint a hivatkozott szentírásokból leírtak által alátámasztást nyert az tény, hogy az Úr Kṛṣṇa mindig helyesen cselekszik és mindig a jó érdekében alkalmazza az erőszakot.

Írta: Szabó Ivett vaisnava jógamester

[1] Bhg. 10.12-14.
[2] Dharma-yuddha: vallási harc.
[3] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Prabhupāda Comments on Prahlāda Mahārāja Slides. Montreal,
1968. 07.25.
[4] Bhg. 4.7.
[5] Bhāg. 10.8.31 magyarázat.
[6] Bhg. 16.20. magyarázat.
[7] Astakāliya-līlā: Isten örök kedvtelései, amelyek nyolc napszakon keresztül folynak.
[8] Tóth 2013: 13.