A jógagyakorlás, a lelki fejlődés nélkülözhetetlen eleme az önmegvalósítás útján önként vállalt lemondás. Dr. Tóth-Soma László cikksorozatának 1. része
Jóga-szútra I.15 magyarázat 1-2.
dristánusravika-visaja-vitrisnaszja vasíkára-szamdzsnyá vairágjam
A lemondás az a tiszta és szabályozott tudatállapot, amelyben [az ember] legyőzi a „látott” [az érzékekkel közvetlenül tapasztalható evilági], és a „hallott” [a Védák által kinyilatkoztatott túlvilági, mennyei] érzéktárgyak iránti szomját. [I.15.]
A jógagyakorlásának fontos összetevője az önmegvalósítás útján önként vállalt lemondás (vairágja). Etimológiailag a vairágja szó vágy-, illetve ragaszkodás-nélküliséget jelent (vi=nélkül; rága=vágy, ragaszkodás), s néha a jógával ismerkedő embereket megzavarja e kifejezés. Felteszik a kérdést önmaguknak, hogyan lehet a lelki élet legelején ezt az elvet alkalmazni. Meg kell értenünk, hogy a vairágja egy olyan gyakorlat, amely az érzéktárgyaktól lelki elvek mentén történő szabályozott elkülönülést, illetve a róluk való lemondást jelenti, s amelynek az egyéb transzcendentális gyakorlatokkal együtt lesz majd a teljes anyagi vágynélküliség az eredménye.
A feltételekhez kötött lelkek, az e világban élő lények az érzékszerveiken keresztül állnak kapcsolatban a külvilággal. Érzékelik, tapasztalják azt, s boldogságot vagy fájdalmat merítenek belőle. Mindeközben az anyagot a sajátjukként, s az anyagi testet önmagukként értelmezik. Nem csoda, hogy szinte megszámlálhatatlan dolog iránt alakul ki a szívükben ragaszkodás, kötődés, melyeknek köszönhetően elveszítik a képességüket az anyagon túli dolgok megértésére.
A három kötőerő által változatossá tett világ ingerei a szabályozatlan, a tisztaság elveit figyelmen kívül hagyó érzéktapasztalásnak köszönhetően folyamatosan szennyezik a tudatukat, s egyre jobban erősítik az anyagi-testi énfelfogást. A lemondás gyakorlása ezt a köteléket lazítja, segítve a tökéletes szabadság elérését. A lelki életben való fejlődéshez mindez elengedhetetlen.
A védikus szentírások szerint lehetetlen komoly fejlődést elérni anélkül, hogy az ember ne végezné a transzcendentális tudás (dzsnyána) tanulmányozásának, a világi dolgokról történő lemondásnak (vairágja) és az Isten iránti odaadásnak (bhakti) a gyakorlatait.[1]
A vairágjával kapcsolatban Krisna a következőket tanítja Ardzsunának: „Az okos távol tartja magát a szenvedés forrásaitól, amelyek az anyagi érzékekkel való kapcsolatból származnak. Óh, Kuntí fia, az efféle élvezeteknek kezdetük és végük van, ezért a bölcs nem leli bennük örömét. Ha valaki még jelen teste elhagyása előtt eljut oda, hogy képes eltűrni az anyagi érzékek ösztönzéseit, s felül tud kerekedni a vágy és a harag hatalmán, az a megfelelő helyzetben van, s boldog ebben a világban. Aki bensőjében boldog, belül cselekszik, és belülről merít örömöt, s akinek a célja szintén belül van, az tökéletes misztikus. Ő felszabadult a Legfelsőbben, s végül el is éri a Legfelsőbbet.”[2]
Lemondás híján nemhogy lelki fejlődést, de semmilyen komolyabb anyagi eredményt sem tudunk elérni. Ha nem tanuljuk meg az elkülönülés és a lemondás művészetét, akkor az azonnali beteljesülést követelő boldogságvágyunk megakadályozza a boldogság eléréséhez szükséges erőfeszítéseket. Nem egyszer hallottam tanítványaimat, jógi barátaimat, különböző transzcendentalista irányzatokat követő gyakorlókat beszámolni arról, hogy hosszú évek szádhanával töltött napjai után sem tapasztaltak komolyabb lelki fejlődést. A lassú haladás vagy egy helyben topogás egyik legfőbb oka, ha valaki nem veszi komolyan a lemondás és az elkülönülés elvét. A minőségi lelki gyakorlatokhoz tiszta életre és tiszta gondolkodásra van szükség, s ezt többek között a vairágja biztosítja.
Szerző: Dr. Tóth-Soma László
Ez a cikk a Yoga-sūtra három kötetesre tervezett kiadásának első kötetéből származik. A könyv első kötete 2015 őszén jelenik meg a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola kiadásában, amely az info@gaurakrisna.hu mail-címen már megrendelhető.
Cikk internetes forrása: http://gaurakrisna.hu
Képek forrása: http://gaurakrisna.hu, http://www.dailymail.co.uk
