A napi tisztálkodás

2013. 05. 17. | Ájurvéda, Életmód

Szerző: Mezei Katalin
 

a test tisztántartásának tudománya

A jógikus élet tiszta élet

A jógikus életvitelhez hozzátartozik testünk tisztán tartása, amelyről bővebb leírást az ájurvéda (ősi indiai orvostudomány) tartalmaz, így a következőkben ezen tudomány szemszögéből vizsgáljuk meg ezt a témát. A tisztaság testi, szellemi és lelki síkon egyaránt segítséget nyújt a harmónia fenntartásában. Testi szinten egészségesen tartja szervezetünket, megalapozza az összes szervrendszer kiegyensúlyozott működését, megelőzi a fertőzések kialakulását, a méreganyagok felhalmozódását, a felesleges túlsúly létrejöttét és biztosítja a megfelelő anyagcserét. Mentális szinten kiegyensúlyozottságot és letisztult gondolatokat ad, míg lelki szempontból teret biztosít a jóga- és más lelki gyakorlatok végzéséhez.
Dinácsárja
A napi rutin (dinácsárja) során kétszer ajánlatos alaposabb tisztálkodást, zuhanyzást végezni: reggel a felkelést követően, illetve délután a munka és a mozgás után. Reggel az alvás következtében keletkezett tisztátalanságoktól szabadítjuk meg testünket, késő délután pedig a nap során ránk rakódott piszoktól és izzadságtól tisztítjuk meg önmagunkat.
Mala és Ama
Az ájurvéda elvei szerint az emésztő-szervrendszer irányításával az alvás alatt történik szervezetünkben a másodlagos emésztés, vagyis a sejt szintű anyagcsere, amely során keletkeznek anyagcseretermékek (mala, pl.: széklet, vizelet, izzadtság). Másrészt ilyenkor zajlik a kiválasztó-szervrendszer felügyelete alatt a méregtelenítés is, amely folyamán kiválasztódnak a méreganyagok (ama, pl.: nehézfémek, ételízesítők, nem megfelelően megemésztett tápanyagok).
Tisztálkodás = méregtelenítés 
Az éjszaka során az anyagcseretermékek és a méreganyagok a test nyílásaiba, hólyagjaiba és bőrére választódnak ki: a széklet a végbélbe, a vizelet a húgyhólyagba, az izzadság a bőrre, a csipa a szembe, az orrváladék az orrba, a fülzsír a fülbe, a lepedék a szájba és fogakra. A reggeli tisztálkodás fontossága a malától és az amától való megszabadulás, vagyis az előbb felsorolt szervek ürítése és tisztítása a cél.
A következőkben olyan elveket és módszereket ismerünk meg, amelyek elősegítik a test és a tudat higiéniáját.

Tisztálkodási rutinok


Felkelés

Mivel a mala és az ama egy része a bőrre választódik ki, a fekvőhely és az ágynemű is piszkossá válik, ezért felkelés után első dolgunk az legyen, hogy elpakoljuk magunk után az ágyneműt. Ezután, egyelőre ne végezzünk semmilyen élettevékenységet (ivás, evés, torna), mert a kiválasztott anyagok még leterhelik szervezetünket.

Széklet- és vizeletürítés

A szervezet számára a legnagyobb teher a széklet és a vizelet benntartása, így a hálószobából első utunk a toalettre vezessen, ahol elvégezzük az ürítést. Azon túl, hogy a székelés során eltávozik a végbél tartalma, még a szájba és a bőr pórusaira kiülnek további méreganyagok, valamint a széklet szaga (levegőben szétterjedő apró részecskéi) is tovább szennyezik testünket.

Szájápolás

Ezután a fürdőszobába menjük, ahol elvégezhetjük testünk megtisztítását. A méreganyagok egy másik része a szájba kerül kiürítésre lepedék formájában. Természetes jelenség, hogy folyamatosan nyelünk, még akkor is, ha nincs étel a szánkban, de a szájápolás előtti nyelés nem szerencsés, mert a kiválasztott anyagokat lenyelhetjük és visszajuttatjuk azokat a szervezetünkben. Ezért az első terület, amit megtisztítunk az a száj, azon belül is a garat, a fogak és a nyelv.

Olajos szájöblögetés és gargalizálás

Ezt szezámolajjal vagy olívaolajjal lehet végezni. Érdemes egy kortynyi olajat pár percig öblögetni a szájban, jól átmozgatva a fogak és az íny között, majd a garat tájékon gargalizálni vele. Kioldja a lepedéket, masszírozza a fogínyt, erősíti a fogakat, javítja a hangképzést és az ízérzékelést.

Fogmosás

Az öblögetés után a fogmosás következzen. Hagyományosan ehhez a folyamathoz különböző növények gyökerét, szárát használják, amelyek fanyar, csípős és keserű ízűek, pl. a neem. Ezek az ízek jó tisztító hatással rendelkeznek. Segítik az éjszaka folyamán felgyűlt lepedék eltávolítását és elmulasztják a rossz leheletet. A mai nyugati ember számára elérhető számtalan ájurvédikus fogkrém, amely gyógynövényekből készült, remek tisztító hatással bírnak és megelőzik a fogszuvasodást.

Nyelvkaparás

A szájöblögetés és a fogmosás kellőképpen fellazítja a nyelv felszínére lerakódott váladékot is, amelyet nyelvkaparó segítségével eltávolíthatunk. A nyelvkaparót többször húzzuk végig nyelvünkön a nyelvtőtől indulva egész a nyelvcsúcsig. Olyan mélyre kell lenyomni, ami még elviselhető, ahol még nem jön ránk az öklendezés, de az ingere finoman jelentkezik már. A rendszeres nyelvkaparás elmulasztja a rossz leheletet, javítja az ízérzékelést és az emésztést.

Az orr átmosása

A száj ápolása, ingerlése reflexológiás úton beindítja az orrváladék fellazulását, így következő lépésben az orrjáratok tisztítása történhet langyos, enyhén sós vízzel. Az orrmosást egy csőrős edény (néti kancsó) segítségével végezhetjük úgy, hogy kissé oldalra hajtjuk a fejünket és a felfelé néző orrnyíláson keresztül lassan beöntjük a vizet az edényből, miközben a másik orrnyíláson kifolyik a víz. Ez a módszer azon túl, hogy megtisztítja az orrunkat, jelentősen csökkenti a nátha, a légúti allergia, az asztma, a fejfájás, a homlok- és arcüreggyulladás kialakulását.

Az orr olajozása

Ha napi rendszerességgel átmossuk az orrjáratokat, akkor heti egyszer érdemes orrolajozást (nászját) is végezni szezám vagy kókuszolajjal. Háton fekve egyenlően kell 3-4-et csepegtetni mindkét orrlyukba, majd 1-2 percig ebben a pozícióban pihenni és hagyni, hogy az olaj szétfolyjon az orrüregben és a garatban. A kivárt idő után orrunkból fújjuk ki, és a garatból köpjük ki az összegyűlt váladékot. Az olajozás nedvesíti az orrnyálkahártyát, javítja a szaglást, megelőzi a légzőrendszer betegségeit.

A fül tisztítása

Napi rutinként a fül tisztítása sima szappanos vízzel történjen, amelyet aztán vékony törülközővel (gamsával) töröljünk szárazra. Heti egyszer a fül olajozása is megtörténhet szezám vagy mustár olajjal. Feküdjünk oldalra, csepegtessünk 2-3 csepp olajat a fülbe, maradjunk így 2-3 percig, majd ugyanezt végezzük el a másik fülnél is. Természetesen az olajozást fülmosás kövesse sima szappanos vízzel. Az olaj oldja a felesleges fülzsírt, de nem sérti a dobhártya természetes védőrétegét. Az olajozás javítja a hallást, megelőzi a fülbetegségek kialakulását.

A szem átmosása

A szemek tisztításánál figyeljünk oda, hogy a szemzugban és a szemszélben lévő csipát és sűrű könnyváladékot is mossuk ki tiszta vízzel. A szemfelszín átmosására a legkiválóbb tisztító folyadék a rózsavíz. A rózsavizet csepegtessük (vagy folyassuk) bele a szemzugba és hagyjuk, hogy az végigfolyjon a szemen, majd a szemszélen távozzék. A rózsavizes szemátmosás eltávolítja a szennyeződéseket, csökkenti a szem szárasságot, égést, viszketését, valamint mérsékli a könnyezést és javítja a látást.

Arcmosás

A fej nyílásainak megtisztítása után következhet az arcmosás, amely hideg vízzel javasolt. A hűvös víz megőrzi az arc szépségét és felfrissíti a tudatot, élénkíti az idegrendszert. Egy ősi recept szerint az Aamla, Haritaki és Bhibitaki nevű növényekből készült főzet kiváltja a szappant az arc tisztításában, megelőzi a bőr zsírosodását, erősíti a bőr szövetét. Használhatunk ájurvédikus arclemosókat is, amelyek válogatott gyógynövényekből készülnek.

Bőrápolás

Bőrápolásra a legelőnyösebb heti egyszer a test olajozása (abhjanga) és dörzsölése (udvartan). Szezámolajjal finoman masszírozzuk végig egész testünket, majd az olajat hagyjuk magunkon 15-20 percig. Az olaj táplálja a bőrt, rugalmassá és széppé teszi, valamint lassítja az öregedési folyamatot. Ezután langyos vízzel öblítsük át testünket, majd az olajos-nedves bőrfelületet dörzsöljük végig csicseriborsó lisztes kezünkkel. A liszt egyrészről eltávolítja a felesleges olajat és az elhalt hámsejteket, másrészről táplálja a bőrt. A lisztes dörzsölés után langyos vízzel öblítsük le a visszamaradt masszát testünkről.

Zuhanyzás

A forró vizes kádban való hosszas ázás nem tesz jót a bőrnek, valamint nem higiénikus. Ehelyett inkább a rövid ideig tartó zuhanyzást részesítsük előnybe. Egy lendülettel nedvesítsük be testünket langyos vízzel, finoman szappanozzuk át, majd egy újabb zuhannyal folyassuk le magunkról a szappant. Ez a módszer nem károsítja a bőr felszínét, de a felesleges olajat, zsírt, izzadságot és méreganyagot eltávolítja.

Napi tevékenységek

A reggeli tisztálkodást követően indítsuk el a napunkat pránájámával, mantra-meditációval és ászanázással. Jógázás után reggelizzünk, majd indulhat a munka és az egyéb napi teendőink. A megfelelő napirendről ide kattintva olvashatsz. A reggeli tisztálkodás az alaposabb, az esti tisztálkodásnak mindössze a zuhanyzás és a fogmosás a része.

Esti tisztálkodás

A napi második zuhanyzás a munka és az esetleges délutáni mozgás, jógázás után történjen, hogy megszabadulhassunk a nap során ránk rakódott piszoktól és izzadságtól. Emiatt is fontos, hogy minden zuhanyzás után friss, tiszta törülközőt használjunk. Este, közvetlen lefekvés előtt nem kedvező zuhanyozni, mert élénkítő hatással bír, és nem támogatja az elalvást, viszont a fogmosás ilyenkor történjen meg. Fogmosással kezdjük a napot és azzal zárjuk. Az étkezések után nem szükségszerű a fogmosás, de a szájöblítés mindenképp, és természetesen a kézmosás. Minden étkezés után tiszta vízzel öblögessük át többször, jó alaposan a szánkat, mindaddig, amíg minden ételmaradékot és sűrű (étkezésből visszamaradt) nyálat ki nem öblítettünk. Ez a folyamat visszaállítja a száj PH értékét és megelőzi a fogbetegségek kialakulását.

„Tisztaság – fél egészség”

Az ájurvéda elmondása alapján, ha betartjuk a higiéniás előírásokat, akkor nem fogunk megbetegedni. Testünket nem fogják a méreganyagok leterhelni, a szervezetünk el tudja látni feladatát, egész lényünk életerőssé és makulátlanná válik. A tudatunkat pedig nem fogják befedni a tisztátalan dolgok, éles eszűvé, lelkesekké és szeplőtlenné válunk.

„Ép testben, ép lélek”

Testünk Isten és a lélek temploma, így kötelességünk azt tisztán tartani, hogy egészséges maradjon, amely által teljes mértékben le tudjuk foglalni a jóga folyamatában és Isten szolgálatában.

írta: Medvegy Gergely