Az önmegvalósítást akadályozó tudatszínezetekről dr. Tóth-Soma László.
A klésák, vagy más néven „szenvedést okozó tudatszínezetek” az élőlény önmaga eredeti lelki természetéről szóló tudatlanságának különböző fokozatai, melyek akadályozzák az embert valódi önmaga megismerésében. Ezek bár e világi szinten közvetlenül fizikai boldogságot és boldogtalanságot is eredményezhetnek, ezzel egy időben minden esetben az e világhoz való kötöttséget és a lélek önmagáról alkotott hamis énképét konzerválják. Ezek a klésák:
- a tudatlanság (vagyis a lelki tudás hiánya),
- az énközpontúság (egoizmus),
- az anyagvilághoz fűződő ragaszkodás,
- a vele szemben kialakult irtózás és
- a folyamatos létezésre való vágy, melynek a leginkább szembeötlő megjelenése a haláltól való félelem.
Patanydzsali, a jóga-szútra szerzője a védikus irodalommal összhangban kijelenti, hogy minden ilyen illúziót okozó tudatszínezetnek a transzcendentális létünkről szóló tudatlanság (avidjá) az eredete. A tudatlanságot úgy definiálja, hogy az a tudatállapot, „amikor öröknek véljük azt, ami ideiglenes, tisztának azt, ami tisztátalan, élvezetet (boldogságot) találunk abban, ami szenvedéssel teli, s amikor önmagunkként (a lelki önvalóként) tekintünk arra, ami valójában nem az.”
E lelki tudatlanságból közvetlenül jelenik meg az énközpontúság (aszmitá), vagy más néven az egoizmus, amely nem más, mint úgy élni és gondolkodni, mintha a lélek és az anyagi teste azonos természetűek, egylényegűek lennének. Ennek eredményeként tekintjük a durvafizikai és a finomfizikai testünk érdekeit elsődlegesnek, s ennek köszönhetően leszünk képesek gyakran mindent – sokszor nem etikus dolgokat is – megtenni önmagunk anyagi céljainak eléréséért.
Az énközpontú élet boldogságkeresése során az anyagi tudat (csitta) az ezt szolgáló, ezzel az attitűddel összhangban lévő érzéktárgyak iránt ragaszkodást (rága) fejleszt ki. E ragaszkodás természete az élvezni, újra tapasztalni és birtokolni akarás hangulata. Abban a pillanatban, amikor ez a ragaszkodás az anyagi tudatban kialakul, a tudat már képtelen a szabad cselekedetek forrása lenni. Szabad akaratunk tulajdonképpen már az alapvető önazonosítási tévedésünk első pillanatában korlátozottá vált a lelki tudatlanságunknak köszönhetően, tetteinket azonban a közben kialakult ragaszkodásaink korlátozzák elsősorban.
Ahogy a ragaszkodás (rága) az anyagi tudat „erős kötődése” a kellemeshez, úgy az irtózás (dvésa) a csitta „erős kötődése” a kellemetlenhez. A boldogságot kutató anyagi tudat képtelen elszakadni az őt érő negatív élményektől. Azt hiszi, hogy a boldogsága érdekében ezekkel az
akadályozó tényezőkkel kell valamit csinálnia, s ezért nem tud tőlük elszakadni. Mindeközben az irtózás szenvedésében kell elmerülnie.
Mind a ragaszkodás, mind pedig az irtózás erőteljesen az anyagi dimenzióra fókuszálja az ember tudatát, lehetetlenné téve számára a lelki minőség megértését. Ennek köszönhető az, hogy a létét is kizárólag az anyagi síkon tudja elképzelni. A lélek természete szerinti örökléte (szat) természetesen eredményezi még a feltételekhez kötött állapotában is a megszakítatlan létezésre való vágyát (abhinivésa).Amikor ez az öröklétre való vágy találkozik az anyag dimenziójának (amellyel közben az ember azonosult) ideiglenes természetével, akkor az az anyagi feltételeinek, tulajdonának és lehetőségeinek elveszítésétől való félelemben, illetve ennek legkiteljesedettebb formájában a haláltól való rettegésben nyilvánul meg.
E klésákként ismert tudatszínezetek azok, amelyek a korábban említett anyagi tudatfolyamatokat (vrittik) lekötő, s az önvalót elfátyolozó jellegűvé teszik, s amelyek anyagi tettekre ösztönöznek, megnövelve azon visszahatások mennyiségét (karma), amelyek az ismétlődő születés és halál körforgásában tartják az élőlényt. A vrittik és a klésák egymással végtelen módon kombinálódva anyagi tettekre (karma) ösztönöznek, azért, hogy abból az élőlény egy speciális ízt (rasza), örömet meríthessen. A cselekedetek úgynevezett szamszkárák, az átélt ízek, illetve élmények pedig ún. vászanák formájában lenyomatot képeznek a csittában. Ezek ”talajba elvetett magokként” befolyásolják, meghatározzák a további tudati tevékenységeinket.
A vrittik és a klésák által zaklatott anyagi tudat természete az, hogy sohasem nyugodt, mindig izgatott a fizikai világ felé irányuló vágyainak, elvárásainak köszönhetően.Tekintettel arra, hogy amit keres, azt a legritkábban találja meg abban a formában, ahogyan szeretné, a csitta folyamatosan vándorol érzéktárgyról érzéktárgyra, sokszor egyszerre többre is fókuszálva. Így szétszórttá (ksipta), zavarttá (viksipta),számos tárgyra összpontosítóvá (szarvártha) válik. Az önmegvalósítás útján elinduló ember számára a csitta először irányíthatatlanul csapongó (csanycsala), izgatott (pramáthi), hihetetlenül erős (bala-vat) és csökönyös (dridha), „ajtónállóként” jelenik meg, akit nagyon nehéz meggyőzni (nigraham szu-duskaram) arról, hogy továbbengedjen a spiritualitás ösvényén. Ahogy azonban a legjobb ajtónállót, úgy a csittát is meg lehet győzni alapos érvekkel (transzcendentális tudással), kitartással (lemondás) és egy magasabbrendű érték szerint élés (az Úr odaadó szolgálata és a róla szóló szeretetteljes meditáció) transzcendentális érveivel.
Ahogyan a klésák teljes megszüntetésének módszere a transzcendentális tudás tanulmányozása és annak aktív gyakorlati alkalmazása, úgy az általuk létrehozott fizikai világhoz kötő anyagi tudatfolyamatok a meditáció folyamatával küszöbölhetők ki. A transzcendentális tudás gyakorlása nem engedi, hogy a csittában újabb lekötő tudatfolyamatok jelenjenek meg, a meditáció pedig (ideális esetben) transzcendentális jellegénél fogva megtisztítja a csittát a már kialakult anyagi természetű tudatfolyamatoktól.
Szerző: Dr. Tóth-Soma László
Felhasznált irodalom:
Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Śrīmad-Bhāgavatam (1–10. ének), The Bhaktivedanta Book Trust, Stockholm, 1993–1995.
Rāma, Prasāda: Patanjali’s Yoga Sutras – with the commentaries of Vyasa and gloss of Vacaspati Misra. Motilal Banarsidass, Delhi, 1998.
Tóth-Soma László: Fordítások és magyarázatok Patanjali Yoga-sutrájához. Előadássorozat a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán. Budapest, 2012. október-december.
Forrás:
Dr. Tóth-Soma László: Az önmegvalósítás dimenziói és a meditáció. In: Tattva, XVII. évfolyam, 2. szám, Meditáció, 2014. október, 15-30.
Képek: pixabay.com
