Az ego maradjon az öltözőszekrényben

2016. 04. 13. | Jógainterjúk

Szerző: Tóth Roland
 

Diós Éva Varga Judittal, a magyar jógaokatók elismerésére alapított Jógarádzsa Kiválósági Díj egyik jelöltjével készített interjút.

Varga Judit jógaoktató a vinyasa flow jógastílust képviseli a magyar jógaokatók elismerésére alapított Jógarádzsa Kiválósági Díj  egyik jelöltjeként. A jógás társadalomnak először 2015. november 11-étől 2016. január 31-ig volt lehetősége jógaoktatót ajánlania a frissen alapított évente átadandó Díjra. Idén 2016. május 4-ig lehet szavazni arra az öt jelöltre, akiket az ajánlott jógaoktatók közül választott ki és kért fel a szakmai bizottság. Ha rendszeres jógázóként még nem tetted le voksodat a Jógarádzsa Díj egyik jelöltje mellett sem, akkor ezt itt pótolhatod, ahol egyidejűleg megismerkedsz valamennyi jelölttel is. Szavazatoddal hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a kiváló szakmai hátterű jógaoktatók egyike 1000 eurós támogatásban részesüljön. Varga Judittal a jelöltségről, az oktatásról, a jógaoktatás magyar és külföldi sajátosságairól, valamint a jóga elveiről és megvalósításaikról beszélgettünk.
 

JP: A Díj alapítójának célja olyan hiteles jógaoktatóknak az erkölcsi és anyagi támogatása, akik nemcsak tanítják, hanem hétköznapjaikban is élik a jóga tanításait. Mi volt az első reakciód, mikor megtudtad, hogy a Díj egyik jelöltje lettél?
 
VJ: Nagy megtiszteltetésnek éreztem, illetve érzem még most is.  

 

 

JP: A vinyasa flow a Pattabhi Jois által tanított asthanga vinyásza hagyományra épülő új irányzat, ami köthető még Krishnamacharya fia, Desikachar jógahagyományához, a Vinijógához is. Hogyan ismerkedtél meg ezzel a viszonylag új stílussal?

 
VJ: Eredetileg a filmgyártásban dolgoztam producerként, s emellett kezdtem el jógázni. Körülbelül nyolc év után kezdett erősödni bennem az az érzés, hogy a szakmámban ugyan nagyon sokat tanulok önmagamról, az emberekről, az életről általában, de nem tudom már szívvel-lélekkel csinálni ezt a munkát. 2008-ban Mexikóba mentem, ahol találkoztam Ellen De Jonge jógaoktatóval és a számomra akkor új jógastílussal, a vinyasa flow-val.
 
JP: Mikor döntötted el, hogy jógaoktató leszel?
 
VJ: Még filmeztem, amikor ismerősök már kértek, hogy tanítsak nekik jógát. Azt hiszem, akkor még vak és süket voltam erre a hívásra, vagy egyszerűen nem voltam érett rá. A váltásra késztető, igazi “homlokra csapós” élmény később jött. Amikor meghallottam, hogy Ellen jógaoktató képzést indít, tudtam: “Ez az! Ezt szeretném csinálni! Hogyhogy eddig nem láttam, nem értettem meg, hogy ezt kell csinálnom?” Innentől kezdve nem is volt kérdés számomra, hogy ez az életutam.   
 
JP: Mi adta a végső lökést ahhoz, hogy főállásban foglalkozz jógával?
 
VJ: Pitta típus vagyok. :) Nekem ez azonnali döntés volt. Ahogy eldöntöttem, hogy elvégzem a jógaoktatói tanfolyamot, tudtam, hogy csak ezzel akarok foglalkozni. Az elhatározásom olyan erős volt, hogy fel sem merült bennem a korábbi munkámhoz való visszatérés gondolata, pedig többször hívtak a volt kollégák.  Mintha felégett volna mögöttem a múltba vezető híd. Nem is értettem, miért hívnak vissza, hiszen számomra a napnál is világosabb, hogy képtelenség visszamenni oda.  
 
JP: Miben látod a jógaoktatás nehézségét itthon, s ez mennyiben magyar sajátosság?

VJ: Sok helyen tanítottam külföldön, és azt látom, hogy ugyanazok a nehézségek vannak itthon is, mint mindenhol máshol. Ugyanazok a kérdések: milyen etikus reklám való a jógának; kell-e egyáltalán reklámozni a jógaoktatást; ki a hiteles jógaoktató; ki mondja meg, hogy ki mitől hiteles, és melyik tanítás hiteles; mennyi pénzt lehet kérni a jógaoktatásért; lehet-e/kell-e pénzt kérni érte egyáltalán, s folytathatnám. A jóga világa szerintem mindenhol ugyanezekkel a kérdésekkel küzd.
 
JP: Mi az, ami még nehezíti a helyzetet?
 
VJ: Azt is nagy nehézségnek látom, hogy sok jógázónak arra van szüksége, és el is várja a jógaoktatójától, hogy abszolút igazságokat nyilvánítson ki ahelyett, hogy az önálló, kritikus gondolkodást támogatná. Sok oktató pedig akarva/akaratlanul belecsúszik a “megmondó”, a mindenttudó szerepébe, azonban ez sem a tanár, sem a tanítvány fejlődését nem segíti. 
 
JP: Neked mi adja a legnagyobb kihívást az oktatás során?
 
VJ: Hogyha azt látom, hogy valaki nem figyel, nem összeszedett. Ezeket tudom a legnehezebben megbocsátani, s ilyenkor gyakran dühös is leszek az illetőre. Persze ez nem megfelelő a fejlődést támogató légkör fenntartásához, úgyhogy minden erőmmel azon vagyok, hogy ezen változtassak: magamnak és másoknak is meg tudjam bocsájtani az elkalandozást.
 
JP: Szerinted mi az, amit egy jógaoktatónak feltétlen át kell adnia a jógásainak?
 
VJ: Az önálló, kritikus gondolkodás képességét, az állandó igényt a kísérletezésre, változásra, önmagunk szeretetére és elfogadására, és arra, hogy a belső bölcsesség vezéreljen a döntésekben.
 
JP: Tapasztalatod szerint mire kell leginkább odafigyelnie egy oktatónak?
 
VJ: Fontos, hogy a jógázók fejlődését biztosító, támogató légkört hozzon létre. Emellett az is elengedhetetlen, hogy ne egy előre eltervezett monológot adjon elő, hanem valóban kommunikáljon. 
 
JP: Mi volt a legmeghatóbb élményed jógaoktatóként? 
 
VJ: Nehéz erre válaszolni, mert minden órámon képes vagyok meghatódni. Sokszor osztották meg velem a gyászt, traumát, vagy súlyos betegség diagnózisát. De legmeghatóbb élményként elsőként egy négy év körüli kislány jut eszembe, akinek az anyukája jár hozzám. Egyik óra után megfogta a kezem, és azt mondta, a legnagyobb komolysággal, ünnepélyesen: “Gyere, megtanítalak meditálni. Így leülsz, becsukod a szemed, és nem gondolsz semmire.” 
 
JP: Mi az, amit a legjobban szeretsz az oktatásban? Mi inspirál?
 
VJ: Azt szeretem, amikor a jógázás vagy a tanulás során a fizikai tapasztalhatóságnál mélyebb szinten kapcsolódunk egymáshoz. Amikor az egónkat bezárjuk odakint az öltözőszekrénybe, és ahogy egy kedves tanítványom fogalmazott, személytelenül személyes légkörben, egymást segítve tudunk fejlődni minden szinten.
 
JP: Melyik jáma követését tartod a legfontosabb? Hogy érdemes ezt az életünkbe bevezetni?

VJ: Az ahimszát. Ennek alkalmazásában szerintem az segít a legjobban, ha valóban megértjük, felfogjuk, hogy lényünk és a boldogságunk/boldogulásunk szorosan összefonódik a körülöttünk lévő világ boldogságával. Ha ez sikerül, akkor nem kell különféle cselekvéseket megfogalmazni: például, hogy nem támogatom az állatok szenvedését okozó iparágakat, vagy bojkottálom a pálmaolajat; vagy nem gondolok haraggal a szomszédomra még akkor sem, ha okot ad rá, stb. A kapcsolódás mélyebb megértése egyszerűen segíteni fog a mindennapi döntéseinkben.
 
JP: És melyik nijáma elv hangsúlyos a szádhanádban?
 
VJ: A szantósa és a tapasz egyensúlya. Magamon és másokon is látom, hogy nagy szükség van erre. Elégedettnek lenni egy-egy adott pillanatban azzal, amin nem tudok változtatni; nagyra értékelni a bőséget, ami körülvesz. Ugyanakkor szenvedélyesen és fegyelmezetten dolgozni azon, hogy megváltoztassam, amit meg tudok változtatni, koncentráljam az erőmet és fejlődjek.

 

 

JP: Milyen lenne az életed a jóga nélkül?
 
VJ: El sem tudom képzelni. Valószínűleg tanítanék, talán nyelvet, hiszen ez az eredeti szakmám (angol-olasz szakon diplomáztam). De lehet, hogy pszichológus lennék vagy gyerekekkel foglalkoznék, talán mozgásfejlesztőként vagy gyógytornászként.
 
JP: Hogy alakult ki a vegetáriánus életviteled?
 
VJ: Fokozatosan és egy bakugrással. Egyre tudatosabb lettem arra, hogy mit eszem és az honnan jön; mi történik vele, mielőtt a tányéromra kerül, függetlenül attól, hogy húsról vagy növényről vagy egy feldolgozott termékről van szó. Ki nyúlt hozzá? Mit csinált vele? Milyen folyamatokon ment keresztül? Először ritkán és jól megválogatott állati eredetű ételek kerültek az étrendembe. A teljes vegetáriánus étrendre való áttérés ugyanolyan éles váltás volt, mint ahogy jógaoktató lettem: egy vega blogok olvasásával töltött délután után értettem meg, hogy nem vagyok képes többé állatokat enni.
 
JP: Hogyan fogadta a környezeted?
 
VJ: A férjem ezt szerencsére azonnal elfogadta, mi együtt tértünk át a húsmentes étrendre. A tágabb családnak idő kellett, mire elfogadták ezt, sokáig kérdezgettek “Egy kis libasültet sem? De a töltött káposztából azért kérsz, nem?” Idővel megértették, hogy nincs ebben semmi önsanyargatás, hogy nekünk ez nem lemondás, hanem természetes dolog, és egyre több, egyre változatosabb zöldségféle került a családi étkezésekkor az asztalra. Egyre gyakoribb, hogy egy nagy családi ünnepen nem csak mi eszünk húsmentesen.
 
JP: Sokat dolgozol a közösségért is. Mi motivál arra, hogy mindezt ellenszolgáltatás nélkül végezd?  
 
VJ: Látom, hogyan segít a jóga embereknek. Többen fogalmaztak már úgy, hogy a jóga megmenti, vagy egy adott pillanatban megmentette az életüket. Ha csak egy kis esélyem is van arra, hogy segítsek valakinek jógaktatóként, ez a legnagyobb motiváció a számomra. 
 
JP: És végezetül: mi volt az a legfontosabb dolog, amit a jóga által megtanultál?

VJAmit egy jógaoktatónak feltétlen meg kell tanítania jógásainak, vagyis amit a korábbi kérdésedre válaszoltam. :)
 
JP: Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok a Díj elnyeréséhez! Juditról mint a Jógarádzsa Díj egyik jelöltjéről ide kattintva tudhattok meg többet.
 

 
Kérdezett: Diós Éva