írta: Szederjesi Zselyke
Az önmegvalósítás, mint fogalom majdnem hogy ismeretlen a mai ember számára. Legtöbbünk úgy éli le az életét, hogy még csak nem is hallott róla. Akik meg elérkeznek életük azon szerencsés pontjához, hogy felismerjék ennek létezését, hamarosan keresztúthoz vagy a tanácstalanság kapujához érnek, ugyanis nem biztos, hogy az érdeklődő kap megfelelő útmutatást, segítséget, magyarázatot erről a témáról. Hiszen az életvitel szabályozását nem tanítják az iskolában, de legtöbb esetben még családi körben sem. Viszont a tudatlanság nem ment föl a karma törvénye alól, így marad az állandó körforgás. Pedig az emberi létforma legkiemelkedőbb feladata, az emberi élet célja az önmegvalósítás.
A mai ember nagyon zaklatott, nyugtalan és állandó stressznek van kitéve. Ez mind megviseli nemcsak fizikai, de mentális és lelki állapotát is. Ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet élhessünk, valamilyen módon le kell csendesítenünk magunkat, meg kell nyugtatni az állandóan zakatoló elmét, hogy megtalálhassuk belső békénket, és találkozhassunk valódi önmagunkkal.
Nem könnyű ez az út, és sokszor kell újra nekiindulni, vagy a botlások után újra továbbmenni. Nagy elszántság, akarat és egy biztos cél kitűzése szükséges ahhoz, hogy kitartóan, rendszeresen és lelkesen gyakoroljuk a szabályozó elveket, amelyek az önmegvalósítás útját segítik.
Isten tökéletes művészi pontossággal hozta létre ezt a világot, benne a mi parányi, anyagi szövődményes közegünket is, ahol minden lehetőség adott a megváltásra. Nagy kiváltság már maga a tény, hogy az egyéni lélek végre emberi testet ölthetett, hisz ezt megelőzően több millió életen át alacsonyabb rendű fajokban létezett, és szép fokozatosan, megérett/elérkezett az emberi létformához. Örülnünk kell, hogy ezáltal megkaptuk a legnagyobb kegyet: végre visszatérhetünk a Legfelsőbb Úrhoz, ugyanis ez, csak emberi létformából lehetséges.
Ha már itt állunk a végső beteljesülés küszöbén, nagy felelősség, hogy méltóképpen legyünk jelen a folyamatban, és minden pillanatot a fejlődésnek szenteljünk. Az ötezer évvel ezelőtt íródott védikus tanok segítségünkre vannak abban, hogy megfelelő módon készítsük elő magunkat a felemelkedésre. Az egész emberi létforma ezt kell, hogy szolgálja. Már itt a lelki világ küszöbén meg kell tanulnunk megfelelően viselkedni, beszélni, étkezni, gondolkodni, tisztálkodni, öltözködni, társulni, annak érdekében, hogy egyrészt bebocsátást nyerjünk Isten hajlékára, valamint, hogy ne legyen idegen tőlünk az ottani szabályrendszer.
A vaisnava etikett mindenre kiterjedő pontos követése is erről szól. Mindez része az önmegvalósításnak.
Az önfelismerési folyamat többnyire úgy indul, hogy az ember elkezd azon elmélkedni, hogy ki is ő valójában, mi az élete célja, értelme. Ha nekilát vizsgálni önmagát, szokásait, viselkedését, fizikai testét, másokhoz való viszonyulását, rájön, hogy valami mindig hiányzik. Hiába van jó állása, szép otthona, egészséges családja, mégsem érzi boldognak magát. Jó esetben, ezt követően elkezdi kutatni, hogy hol gyökerezhet a probléma, mitől érzi a legboldogabb pillanatban is azt, hogy nem teljes az élete. Az is felmerül egy idő után, hogy vajon az-e akinek addig hitte magát, és hogy vágyai, álmai valóban az övéi-e, vagy csak a környezete által ráragadt téves vágyakozások csupán.
Majd egy idő után azt is felismeri, hogy az érzékszervek rabja, és tulajdonképpen nem is ő az élete vezetője, hanem maguk az érzékek. Ekkor kezdődik el az érzékek kontrollálása, szabályozása.
Az érzékek szabályozása
Tizenegy érzékszervünk van, ebből öt tudásszerző érzékszerv: a szem, fül, orr, nyelv, bőr, és öt cselekvő érzékszerv: a száj, kéz, láb, végbél, és nemi szerv. Belső érzékünk pedig az elme. Érzékszerveink állandó kísértésnek vannak kitéve, a mi feladatunk, hogy megfelelő módon használjuk, vagy szabályozzuk őket.
A védikus filozófia szerint az érzékek fegyelmezése azt jelenti, hogy lefoglalom őket transzcendentális szolgálattal. De a szabályozó elvek követése akkor is fontos kell, hogy legyen számunkra, ha még nem vagyunk azon a szinten, hogy a Legfelsőbb Urat szolgáljuk.
„Az a józan személy, aki képes eltűrni a beszéd késztetését, az elme ösztönzését, a düh tetteit, valamint a nyelv, a gyomor és a nemi szervek késztetését, alkalmas arra, hogy tanítványokat fogadjon el az egész világon.” (Sríla Rúpa Gószvámi: A Tanítások Nektárja. 1990.)
• A fenti idézet szerint az első, amit kontrollálni kell: a beszéd. Azt jelenti, hogy törekedni kell az igaz, kedves beszédre. Nagyon nehéz uralkodni a beszéd késztetésén, ugyanis hajlamosak vagyunk többet beszélni a kelleténél. Az emberek állandó késztetést éreznek a beszédre, ezért nehezebben is tudják meghallgatni, meghallani embertársaikat. Fontos tudnunk, hogy a fölösleges beszéddel sok energiát használunk el. Lehetőleg úgy kommunikáljunk, hogy ne ártsunk szavainkkal. Akkor tudjuk fegyelmezni a beszédünket, ha tudatosak vagyunk arról, hogy mit, mikor, kinek, és hogyan szólunk. Talán a legfontosabb a „hogyan”, mert ha őszinték, és igazságosak szeretnénk lenni, vannak esetek, helyzetek, amikor nem feltétlenül pozitív módon nyilvánulunk meg. Ez elengedhetetlenül nagy fájdalmakat is tud okozni, de ha a szándékunk pozitív, célunk pedig a jóakarat, nem követünk el sértést. Még ha meg is sértődik a célzott személy, idővel megérti szándékunk valódiságát, és meg fog békélni. Ráadásul megkapta tőlünk azt a fontos információt, amivel lényeges segítséget nyújtottunk az élete megfelelő formálásában. Tehát mindig a szándék az elsődleges. Ezért is mondja a Srímad-Bhágavatam, hogy a beszéd a tűzpróba, hiszen ez a fajta megnyilvánulásunk leközvetíti tudatállapotunkat, elménk, és intelligenciánk milyenségét. A védikus filozófia szerint az a megfelelő, ha beszédünk Isten dicsőítését szolgálja.
„ A valódi ékesszólás nem mást, mint a lényegi igazságot tömören szavakba önteni.” (Krisnadásza Kavirája Gószvámi:Csaitanja-csaritámrita, Adi-lila 1.106,1996,)
• Az elme kontrollálásán, gondolataink, elménk a transzcendensre való fókuszálását értjük. Az elme, csapongó, nyugtalan. Egyik fő tulajdonsága, hogy elfogad és elutasít, és a szerint dönt, amilyen az irányultságunk. Döntésében legnagyobb szerepet az intelligencia szintje határozza meg. Az elme egyik fő tulajdonsága, hogy nagyon ragaszkodik mindenhez, ez pedig illúziót szül. Ragaszkodunk személyekhez, tárgyakhoz, eszmékhez, és végül ezek rabjaivá válunk. Onnan lehet tudni, látni, hogy valaki elérte az önmegvalósítást, hogy elméje kiegyensúlyozott. Tudjuk, hogy az elménk, barátunk és ellenségünk is lehet, erről ír a Bhagavad-gítá 6.5, 6.6 verseiben. Tőlünk függ, hogy melyik oldalra állítjuk. Fontos a pozitív mentalitás, és a dolgok helyes felismerése. Igazából a cselekvéseink elménk, értelmünk következményei. A védikus filozófia szerint ha elménk Istenre fókuszált, tetteink is Őt szolgálják. Ha elménk kontrollált, az érzékeink is azok lesznek.
• A düh, a ragaszkodás tárgyaiból származó csalódottság következménye. Ha anyagi célunk, vágyunk nem teljesül be, nagy csalódást érzünk, ennek folyománya pedig a düh megjelenése. Nehéz a dühöt teljesen megszüntetni, de lehet szabályozni, fékezni, finomítani, alakítani. Számtalan szituációban érezhetünk dühöt, ezt nehéz elkerülni. Nem megoldás sem a fejvesztett dühöngés, sem annak elfojtása. Ha fel akarnak dühíteni, törekednünk kell a higgadtságra, ugyanis a düh érzése teljesen átjárja és beszennyezi a testet. Lelki vonatkozásban lehetünk dühösek, de nem anyagi, egoista módon. Ha minket ér bántás, azt tűrnünk kell, a védikus filozófia szerint viszont, ha Krisnát vagy szolgáját bántják, védelmükre kell szállnunk. Az ebben az esetben érzett haragunk jogos és megengedett. Fontos tudnunk, hogy a düh, harag, és más hasonló tulajdonságok a lelki világban is léteznek, csak itt az anyagi világban átértékelődnek, és az ego harcává válnak. Elfogadható viszont, ha lelki vonatkozásban, megfelelő módon használjuk őket. Bizonyos esetekben fel kell ismernünk a düh szükségességét, fontosságát. Egy vezető, vagy harcos düh nélkül nem tud harcolni, márpedig kötelessége végzésének hangulatához ez hozzátartozik.
• A legnehezebb a nyelv féken tartása. A nyelv mindig finom ízeket szeretne ízlelni, nehéz kontrollálni. Ha ez sikerül, az összes többi érzékszerven is tudunk majd uralkodni. Nagyon könnyű az ízek hatása alá kerülni. A lelki úton komolyan gyakorló személy csak akkor eszik, ha éhes, és mindig figyel arra, hogy lehetőleg tiszta minőségű ételt fogyasszon, nyugodt, tiszta környezetben, jó társaságban, és megfelelő időpontban. Tartózkodni kell a stimuláló szerektől, a túl forró, túl hideg, a túl csípős ételektől, a nem frissen készült ételektől. A védikus filozófia szerint a nyelvet szabályozni praszádammal, Istennek felajánlott étellel lehet.
• A gyomor késztetését a bevitt étel mennyiségének kontrollálásával tudjuk szabályozni. Az ajánlott mennyiség, a saját két ökölnyi, alaposan megrágott szilárd táplálék, majd a gyomor további tartamának egynegyed része folyadék, egynegyed része pedig levegő kell legyen. Nagyon fontos, hogy megfelelő mentalitással, és hozzáállással étkezzünk, mind az öt érzékszerv bevonásával. Nézni, csodálni az ételt, annak színét, formáját, érezni az illatát, tapintani a textúráját, ízlelni, és hálásnak lenni a Legfelsőbb Úrnak, hogy kegyéből elfogyaszthatjuk az ízletes étket. Az Ajurvéda szerint mindenkinek egyéni testalkata van, egyéni jellemzőkkel, és igényekkel. Ennek figyelembevételével kell táplálkoznunk.
• A nemi szervek késztetése nagyban összefügg az előző kettőével, hiszen a nyelv-gyomor és nemi szervek ugyanazon hosszanti vonalban helyezkednek el a testben, és kölcsönösen hatnak egymásra. Aki nehezen tudja fékezni a nyelvét, annak biztosan nehéz lesz uralni szexuális vágyát is. A nemi szervek késztetésének megfékezésével rengeteg erőt, energiát kapunk cserébe.Az önmegvalósítás első lépcsőfoka az, hogy megértjük: nem ez a test vagyunk. A fizikai test rejt magában egy örökké létező magot: a lelket, mely öröktől fogva létezik, és soha nem pusztul el. Ha megfelelően kordában tartjuk, ez a fizikai test segítségünkre van a lélek végső felismerésében, és a Legfelsőbb eléréséhez nélkülözhetetlen odaadó szolgálatban. A fizikai test csupán egy eszköz, melyet jól kell tudni használni, ugyanakkor nem azonosulni szerves részeivel. Felismerni, hogy nem ez a test vagyok, azaz nem a gondolataim, vágyaim, kezem, lábam, szerveim vagyok, hanem egy mindig létező lélek. A nemi késztetést Isten-tudatos gyerekek nemzésére kell használni.
Ha a fenti védikus szabályokat betartjuk a szív és a tudat el kezd tisztulni, így a gyakorló egyre közelebb kerül eredeti természetéhez, igazi önvalójához. Minden emberi élet legnagyobb célja, az önmegvalósítás, Isten szeretete és szolgálata. Ehhez az első lépés lehet, hogy az érzékeinket kontrolláljuk. A legtöbb energiát arra kell fordítanunk, hogy a bennünk lévő becsület, tisztesség, tisztaság és emberség megmaradjon, és megvédjük magunkat a személytelen, felszínesen működő világtól. Nagyon fontos, hogy legyen egy értékrend, amihez tartani tudjuk magunkat. Ebben nyújtanak segítséget az erkölcsi-, és viselkedési szabályok.
Bár a szabályok betartása nem egyszerű, egy jógi szembenéz a félelmeivel, felismeri az ebben rejlő erőt. Nem menekül el a gyakorlástól, a szabályozó elvek nehézségei elől. Egy idő után könnyűvé válik a gyakorlás, és minden pillanatát értékeli, élvezi. Lényéből áthat az ezekből merített tisztaság, bölcsesség, és tovább tudja adni a lángot, ami egyébként már kötelességévé is válik. Hitelessége csábítani fogja környezetét is a hasonló életvitelre. És ez egy szintén nagyon fontos dolog az önmaga felszabadítását, megvalósítását követően. Nem vágyódik már sehová, megéli itt, magában azt a gyönyörűséget, amit eddig máshol keresett. Nem mástól várja már el, hogy boldoggá tegye őt. Legyőzve félelmét, őszintétlenségét, önzőségét, birtoklásait, tisztátalanságát, elégedetlenségét, felemeli lelkét Istenhez, és megtelik az Ő jelenlétével. Visszatér Hozzá, és maradni is szeretne.
Forrás:
Szederjesi Zselyke: A jamák és nijamák szerepe az önmegvalósítás útján c. szakdolgozat
