Amíg ennek a világnak a feltételekhez kötött lelkei az idő fogságában élik relatív életüket, s tetteik minden aspektusa az idő által nyer értelmet, addig Isten felette áll az idő múlásának. Patañjali úgy fogalmazza ezt meg, hogy an-avaccheda…
sa eṣaḥ pūrveṣām api guruḥ kālenānavacchedāt
Mivel nem korlátozza az idő, Ő még az ősöknek [és a régi korok tanítóinak] is a tanítómestere. [I.26. Yoga-sūtra]
A Legfelsőbb Urat nem befolyásolja az idő. Amíg ennek a világnak a feltételekhez kötött lelkei az idő fogságában élik relatív életüket, s tetteik minden aspektusa az idő által nyer értelmet, addig Isten felette áll az idő múlásának. Patañjali úgy fogalmazza ezt meg, hogy an-avaccheda, Őt nem „vágja le”, nem korlátozza, nem pusztítja el az idő, létének nincs egyetlen olyan aspektusa sem, amelyre az idő csak egy kicsit is hatással lenne, amelyben az idő bármilyen változást előidézne. Az időt kígyónak is nevezik, s kāla-sarpaként utalnak rá, jelezve azt, hogy ha bármit „megmar”, annak el kell pusztulnia.[1] Az idő anyagi feltételek között működik. Ez a sūtra rámutat a Legfelsőbb Úr és a félistenek közötti alapvető különbségre. Brahmā és a félistenek mindegyike az idő hatása alatt állnak. Bár létük nagyon hosszú, s Brahmāé különösen,[2] mégis meg kell válniuk a testüktől, hogy a születés és halál körforgásában a következő lépést megtegyék. Isten felette áll e folyamatnak. Amikor e világban megjelenik, akkor eredeti transzcendentális minőségében jelenik meg, a lelki szférákból alászállóként (avatāra). Lelki szinten nem létezik a szó szoros értelmében vett idő. Ott nincsenek pillanatok, amelyek egymásutánisága adja az idő elvont fogalmát és jelenségét, hanem az örök jelen létezik, a múlttól és a jövőtől mentesen.[3]
Az előző korok ősi tanítói akár örökké szabad lelkek voltak, akár feltételekhez kötöttek, e fizikai korlátokkal bíró jelenségvilágban fizikai testet elfogadva tevékenykedtek, segítve az élőlényeket az önmegvalósításban. Ezért alkalmazható rájuk az „ősi” jelző. Az īśvaraesetében, ahogy említettük, az idő semmiféle feltételt nem teremt. Ezért lehet Ő nemcsak a mai világ tanult bölcseinek, hanem még az előző korok ősi tanítóinak a tanítója is (api). Ha valaki nem sajátítja el ezt a tudást és szemléletet, az ő nem képes elérni a jóga végső célját.[4]
Isten időtől való függetlensége Arjunának, a Bhagavad-gītā hősének is zavart okozott. Amikor Kṛṣṇa arról beszélt neki, hogy a jóga tudományát eredetileg Ő oktatta a Napistennek, akkor Arjuna nem értette, hogy volt ez lehetséges. Olvassuk el a párbeszédüket:[5]
„Az Istenség Személyisége, az Úr Śrī Kṛṣṇa így szólt: A jóga eme örök tudományát Én tanítottam a napistennek, Vivasvānnak, aki később Manut, az emberiség atyját, Manu pedig Ikṣvākut oktatta erről. E legfelsőbb tudomány ily módon, a tanítványi láncon keresztül szállt alá, s a szent királyok így értették meg azt. Idővel azonban megszakadt e lánc, ezért tűnik az eredeti tudomány elveszettnek[…]
Arjuna így szólt: A napisten, Vivasvān jóval Előtted élt. Hogyan értsem hát, hogy először őt oktattad erre a tudományra?
Az Istenség Személyisége így válaszolt: Sok-sok élet áll Énmögöttem és mögötted is. Én képes vagyok mindegyikre emlékezni, de te nem, ó, ellenség legyőzője! Noha megszületetlen vagyok, és transzcendentális testem sohasem pusztul el, s bár Én vagyok valamennyi élőlény Ura, mégis minden korszakban megjelenek eredeti, transzcendentális alakomban.”
Isten valamennyi élőlény szívében jelen van, s azok, akik képesek figyelmüket Felé fordítani, megvilágosító tudást kaphatnak Tőle, mint ahogyan a védikus irodalom tanításaiból is. Ez a tudás a lelki tökéletesség kulcsa. Mindezek a jellemzők valamennyi félisten fölé helyezik az īśvarát.
A végső békét és boldogságot senki sem képes elérni pusztán az anyagi tudat (citta) mechanikus szabályozásával, hiszen az teljes mértékben az anyagi természet része (prakṛti). A lélek legmagasabbrendű boldogságtermészete (ānanda) csak akkor érhető el, ha a jógi felülemelkedik az anyagi természeten azáltal, hogy teljesen meghódol a Legfelsőbb Úrnak. Így képes lesz túlszárnyalni az anyagon, s megérteni Isten transzcendentális természetét. Amikor ezt megteszi, akkor megérti azt is, hogy sohasem tartozott e fizikai világhoz, sohasem szennyeződött be, csupán illuzórikusan anyagként azonosította önmagát, az eredetileg tiszta lelket.
A hétköznapi életben eddig szoros kapcsolatunk (saṁyoga) volt az anyagvilággal, de most gyakorló transzcendentalistaként szoros kapcsolatot szeretnénk kialakítani Istennel. A Vele való eredeti kapcsolatunk felelevenítése a jóga maga. A fenti gondolatok fényében válik érthetővé a Védák vallásos tanításai és a jóga gyakorlata közötti kapcsolat. Minden – a nyugati világban divatos – híreszteléssel ellentétben nincs különbség a jóga és a klaszikus értelemben vett vallás között. A Legfelsőbbel történő odaadó hangulatú összekapcsolódás (jóga) a cél, az ehhez használt módszerek, aṅgák pedig az eszközök, amelyek segítenek a célunk elérésében.
Tekintettel arra, hogy ebben a bejegyzésben már a Yoga-sūtra előrehaladottabb elemzése olvasható, annak érdekében, hogy a kedves olvasó teljességében megérthesse, szükséges a korábbi aforizmák, illetve magyarázatok áttanulmányozása. Ez a bejegyzés a Yoga-sūtra három kötetesre tervezett kiadásának első kötetéből származik, amely 2015 novemberében jelent meg. A kötet a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola honlapján megrendelhető.
Jegyzetek:
[1] Bhāg.1.13.46.
[2] 100 x 360 x 2 000 x 4 320 000 év.
[3] na hi vrajati BS.5.56. Bhaktisiddhanta Sarasvati Goswami Thakura, 1985.
[4] Tudom, hogy nem mindenkinek tetszik majd ez a szókimondó magyarázat, s elsősorban azoknak nem, akik a védikus irodalmat korlátoltan magyarázva Istent mindössze valami személytelen, tulajdonságok és forma nélküli energiaként próbálják bemutatni csupán. A valóság azonban messze túlmutat ezen. Isten jóval több, mint személytelen energia, s részigasságokra önmegvalósítást alapozni dőreség lenne.
[5] Bhg. 4.1-2., 4-5
