Csillagjóga – márciusi időszak

2018. 03. 13. | Asztrológia

Szerző: Jógapont
 

A Halak jegyében járva ismét a belső utak ösvényére léphetünk. A külvilág hivalkodó forgataga helyett a lélek rezdülései felé fordíthatjuk figyelmünk, s ebben az időszakban támogatást kapunk a belső szemlélődéshez.

  „A bölcs nem indul el, mégis megérkezik”
Lao-ce

A Halak jegyében járva ismét a belső utak ösvényére léphetünk. A külvilág hivalkodó forgataga helyett a lélek rezdülései felé fordíthatjuk figyelmünk, s ebben az időszakban támogatást kapunk a belső szemlélődéshez. A farsang kavalkádja után, a böjt ideje érkezett el.

A Halak jegyének egyik szimbóluma az áldozatvállalás és lemondás. A tudatosan vállalt lemondások – mint pl. a böjt- a lelki és szellemi erőtartalékainkat töltik fel. Minél több energiát csoportosítunk át anyagi szintről a szellemi szint felé, annál valóságosabban leszünk jelen magasabb és kitágultabb tudatállapotokban.

Ebben az időszakban támogatást kapunk az elengedés és megbocsájtás lelki aktusaihoz. Itt lehetőségünk van feladni és átlépni értelmetlen harcainkon. Ebben az időszakban úgy fogadhatjuk el a vesztes helyzeteinket, hogy közben nyerhetünk… érzelmi könnyedséget és nagyobb gondolati szabadságot.

Ebben az időszakban lehetőségünk van beemelni lelkünk egységébe életünk azon eseményeit, helyzeteit, dolgait, személyeit, amelyet mindeddig elutasítottunk, vagy értelmetlenül harcoltunk ellenük. Itt az elfogadás és az integrálás lehetősége nyílik meg. A mostani időszakban végzett kontempláció, meditáció lehetőséget nyújt felszámolni a régi harcainkat, hárításankat. Itt a teljességet érhetjük el úgy, hogy az eddigi harcainkban meglátjuk magunkat, visszavesszük a kivetített energiánkat és nem harcolunk többé. Így lesz lehetőségünk tisztalappal belépni az új időszakba, a Kos havába, amely egy új ciklus kezdete. Az új ciklust megelőzi a szemlélődés időszaka, amikor rendezhetjük a lelki háborúságainkat és egységet teremthetünk magunkban.

A belső egység állapota azt jelenti, hogy nem csak a külső harcainkat függesztjük fel (legalább egy kis időre), hanem a belső küzdelmeinket is félretesszük. Ha magunk ellen küzdünk, akkor magunkat gyengítjük.
Ebben az időszakban megtapasztalhatjuk az önmagunkkal való kibékülés állapotát, mikor megértéssel fordulunk minden eddigi hibánk felé és a belső haragot, feszültséget bölcsességé és tapasztalattá tudjuk alakítani. Ennek az az átalakításnak az előfeltétele, hogy álljunk meg egy picit és nézzünk magunkra elfogadással és szeretettel. Nem kell semmit tennünk azért, hogy szerethetőek legyünk, legfeljebb azért tehetünk, hogy ne legyünk azok… 

Isten Legfelsőbb Személyisége gondolt ránk a teremtés pillanatában, a legfontosabbak vagyunk számára az egész Teremtésben. Ebben az időszakban lehetéségünk van, ha csak egy pillanatra, is megérezni ezt, s feladni belső harcainkat, hiszen, ha felismerjük a Legfelsőbb Teremtő szeretetét és kegyét, nincs már miért harcolnunk sem a külvilágban, sem a belső megéléseink színterén.

Minden Kedves Olvasónak elmélyült lelkigyakorlatokat kívánok!

Rafael Csaba
asztrológus
www.astroyoga.hu

Fotó forrása: 

http://amandaelise.co/custom_products/future-self-meditation/

p.p1 {margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px; text-align: right; text-indent: 7.1px; font: 12.0px ‘Trebuchet MS’}
p.p2 {margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px; text-align: right; text-indent: 7.1px; font: 12.0px ‘Trebuchet MS’; min-height: 14.0px}
p.p3 {margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px; text-indent: 7.1px; font: 12.0px ‘Trebuchet MS’}
p.p4 {margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px; text-indent: 7.1px; font: 12.0px ‘Trebuchet MS’; min-height: 14.0px}
p.p5 {margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px; font: 12.0px ‘Trebuchet MS’}
span.s1 {letter-spacing: 0.0px}