Beszélgetés Bocskor Bíborkával jógáról, életmódról, életről
“Az ének a psziché jógája, a jóga a test éneke” – fogalmaz Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground zenekar énekesnője. Tömény, esszenciális megfogalmazás ez. Érdemes megállni, elidőzni rajta. Bíborka énekelve, erdélyi dallamokon cseperedett. Hamar ráérzett arra, hogyan adhat formát énekhangokkal lelki tartalmaknak. A “test éneke” vagyis a jóga viszont csak sokkal később jött szembe vele, és nem túlzás, ha azt mondom, egészen magával ragadta. Erről a találkozásról, kötelékről, jóga és éneklés átjárhatóságáról kérdeztem őt, megszólítva az embert, a nőt, jóga gyakorlót, és az énekesnőt.
Tehát Bíborka, kezdjük a legelején! Emlékszel, mikor találkoztál először a jógával?
Ha a jóga egy belső út, akkor biztos, hogy erre az útra már azelőtt ráléptem, hogy tudtam volna merre is megyek. Gyerek voltam, önfeledt, és szünet nélkül énekeltem. Így visszatekintve azt mondhatom, hogy a test-lélek-szellem egységét éltem, és ehhez az ének adott utat. Persze hozzá tartozik, hogy abban a közegben, ahol felnőttem, természetes volt a befelé figyelés, a lelki élet gyakorlása hozzá tartozott a mindennapokhoz. Egy erdélyi kis faluban Csíkszentmártonban nőttem fel, ahol az asszonyok összejártak, különböző lelki gyakorlatokat tartottak, és persze együtt énekeltek. Ezek a hatások tették lehetővé, hogy már korán kialakuljon egyfajta folyamatos és tudatos belső figyelem. Ezek adtak módot, hogy megtapasztaljam, az éneklés valójában meditáció. Vagy annak egy formája. Egyszerre önfeledtség, koncentráció, lelkiség és erő.
A jógával, mint testgyakorlással először a Bikram jóga révén találkoztam 1-2 évvel ezelőtt. Olvasgattam róla, és nagyon kíváncsivá tett. A belsőmmel mindig is sokat foglalkoztam, de tudtam, nem hanyagolhatom az anyagi valóm: test és lélek együtt kell, hogy fusson. Nem mellőzhetem az egyiket, mert az a másik kárára lesz. Mozgásra adtam hát a fejem, annak ellenére, hogy volt bennem egy őszinte, mélyről jövő lenézés a fizikai aktivitásokkal kapcsolatban. Nevettem azokon, akik reggelente futnak. Egy napon mégis arra eszméltem, hogy pirkadatkor kelek, és nap, mint nap futok. Futottam pályán, lépcsőn, cipőben, sőt cipő nélkül is, mezítlábasan… Kipróbáltam mindent. Szép korszaka volt ez az életemnek. Ezután jött a Bikram jóga.
Emlékszel az első alkalomra?
A Bikram jógáról egy barátom mesélt sokat, hogy mennyire szereti ő is, és az anyukája is. Ők vittek el az első órámra. Nagyon, nagyon nehéz volt. Igazi próbatétel! Megéreztem viszont, hogy van bennem erő, és mint minden kihívás az életben, ez is rendkívül lelkesített. Az órát végigcsináltam, azonban életemben soha nem tapasztaltam olyan izomlázat, ami utána következett. Szörnyű volt, mégis visszamentem másnap is. Meg azután is. A 10 napos próbabérlet alatt nyolcszor biztosan jógáztam. Volt egy nehéz periódus az elején, amíg hozzászokott a szervezetem, pszichém ehhez a típusú terheléshez, de aztán ez elmúlt, és elkezdett letisztulni, érthetővé válni, hogyan működik mindez.
És azóta sem untad meg. Mi az, amitől a magadénak érzed ezt a jóga típust? Mi fogott meg benne?
Erről most az jut eszembe, ami 2010-ben a szeánsz koncertünkön jött a számra. Akkor azt mondtam: “mi, akik itt vagyunk, mindannyian zarándok típusú emberek vagyunk”. Nehéz koncert volt az, nagyon kellett koncentrálni, és rengeteg minden nehezítette a körülményeket. Szörnyű volt a meleg a reflektorok miatt, vakítottak a fények a tükrök barikádjában, hogy csak a fontosabb dolgokat említsem. Kemény menet volt, de mégis élveztem. Talán pont ezért élveztem. És ezt szeretem a Bikram jógában is. Van egy alap hatha jóga gyakorlatsor, rengeteg nehezítő tényezővel. 40 fok, pára, tükrök, precizitást igénylő gyakorlatok, instrukciók tömény áradata… Lehetetlennek tűnik mindenre odafigyelni. Az én fogalomtáramban pontosan ez az, ami a “zarándok típusú embert” vonzza. A kihívás, küzdelem, erőltetett menet egyfajta belső megtisztulás érdekében. Közben pedig adózol egy hagyománynak, szellemiségnek. Minden Bikram óra számomra egy mini zarándoklat, ha úgy vesszük. Szeretem még benne, hogy mindig lehet hova fejlődni, tökéletesedni. A gyakorlatsort úgy kellett tanulnom, mint egy másik nyelvet. Mostanra viszont úgy érzem, sikerült összebarátkoznom a pozíciókkal. Mint a bábszínész a bábokkal: amikor beléjük bújok, már tudom, melyikkel mit fogok csinálni.
Nagyon szemléletesen fejezed ki magad! Mini zarándokutak bábszínháza, nem hangzik rosszul! És hogyan illeszkedik ez az életmódodhoz, életritmusodhoz?
Segít megtalálni az egyensúlyt. Vagyok, mint állandó, de körülöttem minden fut, zúg, változik. Tudatosan próbálom megállítani, lassítani a körülvevő forgatagot – néha már túlzottan is – de igyekszem meglelni a helyes arányokat. Bikram jógázni legalább heti négyszer szeretek eljárni, a koncertek sűrűségétől függ. Egyébként mióta jógázom az étkezési szokásaim is megváltoztak. Élesebb az (íz)érzékelés, sok ételt túl sósnak, túl fűszeresnek találok, amiket azelőtt nem. A jóga finomhangoltabbá teszi az embert. Ezen kívül jelentősen összeszedettebb vagyok – régebben voltak kisebb problémák a koncentrációval, összpontosítással. Érezhetően jobb a kondim, állóképességem is, ami persze jól jön a koncerteken, és könnyebben tolerálom a külső körülményeket. Szóval nem csak a jógát igazítom az életemhez, de az életem is igazodik a jógához. 90 perc gyakorlás pedig elegendő arra, hogy tisztába jöjj vele: ki is vagy, és hol a helyed. Nem enged túlzottan elszállni, vagy letörni. Tudatosság, egyensúly, figyelem, fegyelem.
Nem kis dolgok ezek! Nemrégiben belevágtál a 30 napos Bikram jóga kihívásba. Mi motivált? Mi vonzott benne?
Egyrészt szerettem volna fejlődni, másrészt nagyon tudatosan és primeren megtapasztalni azt, hogy milyen az, amikor valami mellett kitartok. Ez a része sikerült, de a kihívás csak részben. Az utolsó napokban vidéken zenéltünk a srácokkal, így nem tudtam eljutni jógázni.
Mire számítottál, és mi az amit valóban nyújtott számodra?
Egy tisztulási folyamatra számítottam, mind testi, mind lelki értelemben – ez be is következett. Emlékszem, olyan helyeken pattogzott ki a bőröm, ahol addig sosem. Az oktató azt mondta, ez a tisztulási folyamat része, ne aggódjak 1-2 nap alatt nyomuk sem lesz. Így is történt. Felszabadultabb, és könnyebb lettem utána. Amire nem számítottam, hogy az ember rugalmassága ilyen ugrásszerű változásra képes. Nagyon meglepett, mennyivel hajlékonyabb lettem, és jó volt megtapasztalni, hogy óráról órára jobban mennek a gyakorlatok. Ösztönző volt.
Emlékezetes holtpont/ csúcspont?
Lelki mélypont nem igazán volt, inkább csak fizikai. Ez izomfáradtságban nyilvánult meg, a hátsó combhajlítóm sokszor hihetetlenül fájt. Emlékszem, az egyik órán elhangzott, nem szabad kizsigerelni, megzsarolni a magad, de megalkudni sem jó. A kettő közti vékony sávban kell működtetni a testet. Erre próbáltam figyelni, ráérezni. A tetőpontot a kihívás végén tapasztaltam meg. A 90 perces órát egy céltudatos repülésnek éltem meg. Extatikus élmény volt!
Ez nagyon motiválóan hangzik! Üzennél azoknak, akik gondolkoznak, bele merjenek-e vágni?
Ez egy olyan dolog, amit mindenképpen ki kell próbálni! Érdemes! Megéri kitartani. Nem könnyű, néha nagyon nehéz, de utána leesnek a súlyok rólad!
Írta: Fehér Eszter
