Édesség és önteltség

2014. 10. 23. | Érdekesség

Szerző: Tóth Roland
 

Indiai édességfesztivál Somogyvámoson
2014. október 24.

Idén október 24-én rendezik meg az Édességfesztivált Krisna-völgyben, melynek során mintegy 2 tonna édességet készítenek és ajánlanak fel Krisna egy különleges formájának.
 
A Govardhana fesztivál Indiában – és vaisnava/Krisna-hívő közösségben hazánkban is – Krisna egyik gyermekkori kedvtelésének állít emléket. A hívők felelevenítik Krisna védelmező arcát, amikor is a történet szerint az Úr a pusztító monszuntól, a Govardhana-hegy felemelésével óvta meg híveit, és szülőfalujának, Vrindávanának lakóit. Az ítéletidőt a félistenek királya, az esők, viharok, villámok irányítója, Indra bocsátotta a Földre haragjában, amikor a lakók a félistenek helyett a Govardhana-hegynek mutattak be áldozatokat Krisna javaslatára. A történet három fontos tanulságot is rejt, amelyről e jeles alkalommal megemlékeznek:
Az egyik, az Úr védelmező ereje, amely bármilyen csodálatos módon megnyilvánulhat életünkben.
A második a büszkeség és önteltség felett aratott győzelem fontossága – Krisna, akit az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként mutatnak be a védikus szentírások, a pozíciója, hatalma által kevéllyé vált Indrát kívánta megleckéztetni ezen a napon, s rávilágít, hogy a dölyfösség egy olyan tulajdonság, amelytől mielőbb meg kell szabadulnunk.
A harmadik egy fontos teológiai tanítást tár fel. Bár az indiai kultúrkör számos félistent ismer, ezek a félistenek mégis a Legfelsőbb Irányító (Visnu vagy más néven Krisna) utasítására végzik irányító tevékenységüket. Valójában minden tudás, erő, jólét és öröm az Úrtól fakad, így a bőség is, amelyet méltán kifejez a 2 tonna édesség az ünnep során – vagyis annyi finomság, amelyből hegyet lehet rakni.
 
Apró érdekesség, a szanszkrit nyelv tökéletes kifejezőkészségére utal egyébként, hogy a szeretet/szerelem és az édesség szavak szanszkrit megfelelője egyaránt a mádhurja. Az istenszereteté pedig – amely sok hívő életében a legfontosabb – a bhakti, vagyis az odaadás.
 
A sok édesség a Govardhana Édességfesztiválon nem csak az érkező vendégek kedvére lesz. Hagyománnyá vált, hogy a sok finomsággal a környék lakóit is megvendégelik. A kiosztott édességek így éppen a gondoskodás és szeretetet kifejeződésévé válnak!
 
Ha Ön is kíváncsi erre a látványos, vidám ünnepségre, látogasson el a somogyvámosi Krisna-völgybe, ahol egész nap várják a látogatókat.

Ha pedig nincs lehetősége, készítsen indiai édességet a nap emlékére. Egy méltán híres édesség receptjét adjuk segítségül:

Börfi – indiai tejkaramella, avagy a tökéletes reggeli édesség

               

Hozzávalók:
    1,5 l zsíros tej
    5 dl tejszín
    25 dkg cukor
 
A hozzávalókat összekeverjük egy vastag falú (lehetőleg rozsdamentes acél) nagy lábasban, és felforraljuk. Olyan edényt válasszunk, amelyben nem szokott leégni az étel! Ekkor úgy állítjuk be a lángot, hogy a tej állandó forrásban maradjon, de ne fusson ki – a legalacsonyabb fokozatot válasszuk. A tej besűrítéséhez türelmesnek kell lennünk, hiszen akár egy óra hosszat is eltarthat és ez a lekvárfőzéshez hasonlóan a tűzhely mellett ácsorgást követeli tőlünk. Ahogy sűrűsödik, egyre gyorsabban kavargassuk. Addig főzzük, míg a börfi barna, egészen sűrű és ragacsos nem lesz. A börfi ízesítés nélkül is nagyon finom, de ha mégis ízesíteni akarjuk, akkor ezen a ponton belekeverhetünk darált olajos magvakat (diót, mandulát, pisztáciát stb.), citromhéjat és levet, pirított kókuszreszeléket vagy őrölt kardamomot. A masszát a munkalapra öntjük, műanyag spatulával jól átgyúrjuk, és egy tálcán 2,5 cm vastag téglalapot formálunk belőle. Teljesen kihűtjük, majd kockákra vágjuk. Dísztésként mrgszórhatjuk mandula, pisztácia forgácsokkal is. Gyermekek, ügyesebb lányok kerek labdákat készítenek belőle és egyesével díszítik marcipán elemekkel, természetes ételfestékkel.

Jó étvágyat kívánunk!

Program és recept: krisna.hu
Kép: awesomecuisine.com