Egy a természeti korlátok között kiteljesedő, eljövendő civilizáció fundamentuma – az Örök rend

2019. 05. 10. | Életmód

Szerző: Mezei Katalin
 

Tanulmányismertető

A védikus írások szerint hét anyánk van. Ezek közül a hetedik a Föld. Anyák napja alkalmából tehát Földanyáról ugyanúgy illik megemlékeznünk, mint az édesanyánkról. Feldmár András egy videójában azt mondja, hogy a szeretet minimálisan azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy tudjuk, hogy miként bánthatjuk a másik felet, mégsem tesszük: megvédjük Őt önmagunktól.[1] Az ismert pszichoterapeuta ezt a társas kapcsolatokra értette, nem a Földre, de attól még ez az állítás igaz kollektív szinten is. A társadalmunk is úgy tudja kifejezni a tiszteletét, szeretetét Gaiaval szemben, ha megvédjük magunktól.

Környezetjogászként, egyetemi kutatóként pont ilyen kollektív társadalmi lépésekre fogalmazok meg megoldási javaslatokat. Legutóbb László Ervin által szerkesztett World Futures című nemzetközi tudományos folyóiratban jelent meg egy tanulmányom, amiben arról írok, hogy az emberi társadalmunk akkor tud a Föld eltartó képességinek határain belül kiteljesedni, ha a jogrendszereinket azokhoz az univerzális, egyetemes törvényekhez igazítjuk, amelyek a valóságban irányítják az életünket.[2] A modern jogrendszereink ugyanis elvesztették a kapcsolatukat a természeti törvényszerűségekkel. Ezeket a törvényszerűségek mind a természettudományok, mind az isteni kinyilatkoztatások segítségével megismerhetjük. A megismerésnek e két útja ugyanis szükségszerűen ugyanoda kell, hogy vezessen. Bár lehetnek és vannak is eltérések abban, hogy ki miben ragadja meg az egyetemes igazságokat, azok közös jellemzője, hogy hely-időkörülménytől függetlenek. Vagyis ugyanúgy igaznak kell lenniük a Föld bármelyik pontján, bármelyik korban. A tanulmányban a magam részéről ilyen univerzális örök törvényként tekintem az általam Örök rendnek aposztrofált igazságot, amelyet a jogrendszereinknek figyelembe kellene venniük, ha valódi megoldást akarunk az emberi társadalom és ökoszisztéma konfliktusára. Az Örök rendet a tanulmányban az alábbi módon ragadom meg:

Az első legalapvetőbb törvény, hogy az ember és valamennyi élőlény tudata transzcendens természetű (atman, pneuma, lélek).[3]

A másik fundamentális törvény arra épül, hogy az individuális tudatok, függetlenül a megnyilvánulási formájuktól, részei egy mindent átható, univerzális, transzcendens Tudatnak (Paramatma, Pneuma, Szentlélek), így azok egymással is össze vannak kapcsolódva.[4] Az egyéni és univerzális Tudat között kölcsönös információáramlás van. Az univerzális Tudat több mint az egyéni tudatok összessége. Paramatma/Szentlélek mind a Bhagavad-Gíta, mind a Biblia szerint Istennek csupán az egyik aspektusa. 

A harmadik alapvető igazság az első két fundamentális valóság kapcsolatára vonatkozik. Ez úgy hangzik, hogy az egyéni tudat helyzeténél fogva alá van rendelve a mindent átható, univerzális Tudatnak.

A negyedik igazság pedig, hogy az anyag[5] természeténél fogva alá van rendelve a mindent átható, univerzális Tudatnak.[6]

A tanulmány elsősorban a környezetjogi képviselőinek íródott, ugyanakkor bárkinek ajánlom a figyelmébe, aki tudományos igénnyel akar olvasni napjaink környezeti problémáiról és annak megoldásáról.

Írta: Dr. Bányai Orsolya, környezetjogász, egyetemi adjunktus. Fotók: www.pixabay.com


[1] Feldmár András az erőszakról. https://www.youtube.com/watch?v=4VA7KchvJFg

[2] A tanulmány angol nyelven íródott, itt érhető el: https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02604027.2019.1591812. A cikk magyar változata a Pro Futuro c. jogtudományi lap 2018/3. számában jelenik meg. http://profuturo.lib.unideb.hu/ 

[3] Biblia 1Thesz 5:23; Bhagavad-Gíta (BG) 2.30.

[4] Lásd BG 13.17 és 13.28.

[5] Az anyag fogalmát a tanulmányban úgy használom, hogy mindaz, ami nem transzcendentális. Vagyis megkülönböztetek transzcendens tudatot és immanens anyagot. A Bhagavad-Gíta az anyagi természet (szanszkr. prakrti) kifejezést használja, amikor az általam anyagnak mondott valóságra utal, míg a tudatra, a megfigyelő illetve az élvező kifejezést is használja (szanszkr. purusa).

[6] Lásd. BG.13.15 és BG. 13.30.