A tudatosság nem veszett ugyan kárban, de kilépve a Delhi reptérről megtapasztaltam azonnal, hogy ami Indiában fogad, arra nem lehet felkészülni.
2016. október 23. volt az indulásunk napja. Fél évvel az út előtt már vastagon bekarikázott dátum volt ez a naptáramban.
Idén októberben először sikerült kijutnom Indiába, amire már hosszú ideje készültem érdeklődőjeként a jógának, az alternatív gyógymódoknak, önismeretnek, és Krisna tudatú gyakorlóként is a bakancs listám elejére került, hogy megtapasztalhassam autentikus környezetben azt, amit itthon próbálok élni. A barátaim mind arra kértek: jó sok képet csinálj!
Az út előtt hetekkel lelkiekben tudatosan igyekeztem felkészülni. Több lelki gyakorlatot végeztem, érdeklődtem azoktól, akik már korábban jártak ott, olvastam és kutattam a városok nevezetességei után – Delhi, Vrindavana, Agra és Jaipur. Az India Spirit Egyesület szervezését választottam ismerőseim javaslatára. Szerettem volna felkészülni előre, leginkább azért, hogy odaérkezve már tájékozott, nyitott és befogadó lehessek, amennyit persze a jelen tudatossági szintem enged.
Az előre vetített “tudatosság” nem veszett ugyan kárba, de kilépve a Delhi reptérről azonnal megtapasztaltam, hogy ami Indiában fogad, arra nem lehet felkészülni. Különös édes illat, hihetetlen forgalom és dugo, európai ember számára leírhatatlan kosz és zajok, ismeretlen nyelv és logika, kóbor állatok… A 2. nap után tértem végre magamhoz, mikor már Delhiből úton voltunk Vrindavana felé. Igazából innentől múlt el az ellenkezés az elmémből, kezdtem felfogni hol is vagyok és mi történik körülöttem.
Már Jaipurban voltunk, amikor az ismerőseimnek és a családtagoknak szerettem volna küldeni fényképet, visszanéztem hát az albumot és válogattam belőlük: meglepetésemre nagyon sok képet csináltam indiai nőkről, különösen sokat gyerekekről, nem voltam róla tudatos, hogy ilyen sokat fotózom őket.Elragadó volt a nők kisugárzása és szépsége, és a gyermekek tiszta lelke és szeme, ami az ottani kultúrában valahogy háborítatlanul van jelen.
Mégis mi az, ami ilyen erővel vonzotta a figyelmem? A gyerekek a világ minden táján csodálatosak, de itt különösen! – jegyeztem fel a naplómba – Azóta is próbálom megfejteni, megfigyelni a bennem zajló vonzódást…
Csillogó szempárok, érdeklődő -valójában nyílt!- tekintet, villanó, őszinte mosoly, lelkes kíváncsiság, kacagás, kacagás – így találkoztam a nőkkel és gyerekekkel.
Ezeket a természetes pillanatokat tudattalanul is magammal szerettem volna hozni, gyors fotózás követte a találkozásokat, megörökítve, hogy: azonosak, lelkek vagyunk, akik most találkoznak egymással. A nagyobb gyerekek odajöttek, körbe vettek minket, angolul köszöntek, a kisebbek pedig csodálkozva néztek minket. Ezek az emberek tudtak örülni (igazán) a velünk való találkozásnak, a felettünk elszálló madárrajnak, a jó időnek, az adománynak, és mi ezekre a pillanatokra a kirándulásuk részesei lettünk. Nem voltak falak.
Bárcsak itthon is tudnánk így hozzáállni az élethez! Ezeknek a személyeknek az elégedettségével és nyíltságával! Őszintén örülni annak, amink van, találkozásainkban áramoltatni a szeretetet (nem eltékozolni az erre való perceket), amely nem kötődik anyagi körülményekhez és javakhoz. Habár a gyerekek a világ minden pontján beragyogják életünket, az indiai gyermekek különösen tanítottak engem. Egyszerűségükkel, elégedettségükkel felébresztik bennünk azt a szunnyadó, lelkes, tiszta “én”részt, akik elfeledünk lenni, amikor befed és háborít az anyagias világ, pedig a lélekre való emlékezés újra élesztésével kapcsolódhatunk csak a Legfelsőbbhöz. Az utam hátralévő részében próbáltam olyan nyílt szivűen rácsodálkozni indiai élményeimre, mint azt a gyerekektől tanultam, már az elején. Elvárások nélkül, engedve a nyíltságomnak, és az ebből fakadó izgatottságnak. Magamba szívtam ezt a hangulatot, ami erősen ébresztgette a bennem is szunnyadó lelkes “gyermeki” lényt.
Hazaérkezve Magyarországra, igyekszem megtartani ezt a szellemiséget, de őszinten szólva nehéz. Hiányzik India. India élő példamutatása.
Merjünk szívvel, lélekként élni a világban, és csináljunk sok képet azért, hogy segíthessünk erre emlékezni másoknak is!
Szerző: Kovács Fruzsina
