Írta: Dr. Tóth-Soma László
Lepihenek a jógamatracra Savászanában. Lábaimat lazán a földön tartva, kis terpeszben nyitom szét, kezeimet a test két oldalán a törzstől pár centire helyezem el. Egész testem szimmetrikus, lazán, kényelmesen pihenek.
Figyelmemet lassan a légzésemre irányítom, mély-hasi légzéssel szívom be a levegőt. Érzem, hogy belégzés közben nyugalmat és energiát lélegzek be, kilégzéskor pedig ez a nyugalom és energia lassan szétárad egész lényemben. Csak a légzésemre figyelek.
Lassan elengedem a külvilágot. Pihenni szeretnék, s kinyitni szívem az új és lelkemet építő dolgok iránt. A külső zajok egyre lényegtelenebbé válnak számomra. Érzékeim lényem belseje felé fordulnak. Minden jól és rendben van, egyszerűen csak létezem, hagyom a külső világ folyását. Felkészülök belső utazásomra, amely a megismerés teljesen új dimenzióit tárja fel számomra.
Figyelmemet a jobb lábfejemre irányítom. Lazán jobbra és balra mozgatom, majd belégzéssel lefeszítem a lábujjaim irányába. Megemelem pár centire, majd elengedem, s hagyom visszapottyanni a földre.
Ezután bal lábfejem következik. Lazán ezt is jobbra és balra mozgatom, majd belégzéssel lefeszítem a lábujjaim irányába. Megemelem pár centire, majd elengedem, s hagyom visszapottyanni a földre.
Figyelmemet jobb kézfejemre irányítom. Belégzéssel jobb kezemet ökölbe szorítom, jól megfeszítem. Vállból megemelem pár centire és visszaejtem. Közben megtapasztalom a feszült és az oldott állapotok közötti különbséget.
Belégzéssel bal karomat is ökölbe szorítom. Vállból megemelem pár centire, majd visszaejtem.
Belégzéssel a farizmaimat és a csípőmet is megfeszítem. Egy kissé felemelem, majd ezt is visszaejtem a földre.
Belégzéssel a mellkasomat megemelem a földtől, majd visszaejtem.
Belégzéssel a vállaimat a földön tartva felhúzom a füleimhez és visszaengedem.
Fejemet lazán jobbra fordítom, majd átfordítom balra, s végül középen pihentetem.
Belégzéssel a nyelvemet hátrafordítom, nekifeszítem a szájpadlásomnak, majd ellazítom.
Belégzéssel arcom minden izmát orrközépponttal egy nagy fintorba feszítem, majd elengedem.
Ellazítom egész lényemet. Érzem, ahogy sejtjeim milliárdjai megpihennek. Nyugalom és a béke hatja át a mindenséget.
Ellazítom a lábfejeimet és a lábujjaimat. Érzem a lazulást, érzem az oldódást. Lábfejeim és lábujjaim tökéletesen ellazulnak.
Ellazítom az alsó lábszáraimat. Érzem, ahogyan izmaim, ínszalagjaim, szöveteim és sejtjeim egyre lazábbak és lazábbak. Alsó lábszáraim tökéletesen ellazultak.
Ellazítom a térdeimet, combjaimat és farizmaimat. Érzem a melegséget, a feszültségek oldódását. Térdeimet, combjaimat és farizmaimat tökéletesen ellazítottam.
Ellazítom kézfejemet és ujjaimat. Érzem a bizsergést, a feszültségek oldódását. Kézfejeimet és ujjaimat tökéletesen ellazítottam.
Ellazítom alkarjaimat. Érzem az izmok, a szövetek, a sejtek tökéletes lazulását. Alkarjaimat tökéletesen ellazítottam.
Ellazítom felkarjaimat és vállaimat. Érzem a lazulást, a melegséget, alkarjaim és vállaim tökéletesen ellazultak.
Figyelmemet a medencém területére összpontosítom. Ellazítom a nemi szervemet, húgyhólyagomat és beleimet. Érzem, hogy a bőrfelületem is ellazul e területen. Az oldódás és a nyugalom hatja át medencém legalsó részét. A medencém és az e területen lévő belső szerveim is tökéletesen ellazultak.
Ellazítom gyomromat, májamat, hasnyálmirigyemet és veséimet. Érzem, ahogyan a Napfonatból, szervezetem energia központjából friss, meleg, regeneráló energia sugárzik e szerveimbe. Érzem a feltöltődést, az életerő szabad áramlását. Gyomrom, májam, hasnyálmirigyem és veséim tökéletesen ellazultak.
Ellazítom szívemet és tájékát, e fontos energiaközpontomat. Érzem, hogy szívem egyre nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban ver. A szív önmagamnak, a léleknek és Istennek is lakhelye, Neki, aki minden szeretet forrása. Feltöltődve igyekszem minél több szeretetet nyújtani a külvilág felé. Minél több szeretetet adok, lényem annál tisztábbá és nemesebbé válik.
Ellazítom tüdőlebenyeimet. Érzem, ahogy friss, oxigénnel teli vért juttat el testem valamennyi sejtjéhez. Szívem és tüdőlebenyeim tökéletesen ellazulnak.
Ellazítom a nyakam tövében elhelyezkedő pajzsmirigyemet és mellékpajzsmirigyemet. Érzem a keresztüláramló melegséget. Pajzsmirigyem, mellékpajzsmirigyem tökéletesen ellazult.
Ellazítom arc- és állkapocs-izmaimat. Arcbőröm sima, ajkaim lazán záródnak egymáshoz.
Orromon keresztül érzem a beáramló friss, tiszta levegőt.
Ellazítom szemgolyóimat s a körülöttük elhelyezkedő szemmozgató izmaimat. Szemeim tökéletesen megpihennek.
Ellazítom agyféltekéimet, eltávolítok belőlük minden feszültséget és negatív gondolatot.
Gondolatban egy gyönyörű tó partjára képzelem magam. Ülök a vízparton és gyönyörködöm a tájban. Arcomon érzem a szitáló vízpára simogatását, a lenyugodni készülő nap sugarainak éltető energiáját.
Egy lágy, esti fuvallat felborzolja a tó vizét, így a tó mélye láthatatlanná válik. A Nap izzó korongja lassan eltűnik a zöldellő hegycsúcsok mögött. Megpihen a szél és elsimul a víz felszíne. Végre, láthatóvá válik a mély.
E tó víztükréhez hasonlít elmém is, gondolataim birodalma. Ahogy a felszínen gondolat-hullámaim lassan elcsitulnak, egyre jobban láthatóvá válik a mély. Végre tükör sima elém felszíne, így elindulhatok lényem középpontja felé. Az úton, ahogyan ruháit veti le az ember, megszabadulok az elmém által diktált anyagi önazonosításaimtól, az evilágban felvett szerepeimtől, kötöttségeimtől.
Minél közelebb kerülök eredeti lényemhez, annál tisztább és erősebb fény vesz körül minden irányból. Egyre nagyobb nyugalom, béke és boldogság hatja át egész lényemet.
Én egy lélek vagyok, aki különbözik mind a durva, mind pedig a finom fizikai testtől…
„A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.” Bhagavad-gítá, 2.19.
„Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz.” Bhagavad-gítá, 2.24.
„Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.” Bhagavad-gítá, 2.13.
„Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.” Bhagavad-gítá, 2.22.
Végre elérkeztem valódi énem középpontjába. A sugárzó fényben meglátom eredeti önmagam. Más vagyok, mint mindennapjaimban, de tudom, érzem, hogy én vagyok az.
Magam mellett látom minden élőlény jóakaróját, a Felsőlelket, a mindenkinél korábban létezőt, aki a szeretet, az intelligencia és az energia kiapadhatatlan forrása. Merítkezem Belőle, és szert teszek mindarra, amiben hiányt szenvedek. Lelki békét, szeretetet, odaadást nyerek.
E forrás, a Felsőlélek segítségével képes vagyok minden akadály elhárítására. Érzem, hogy valódi énem az örökkévaló lélek. Békésen, már megvilágosodva, néma tanúként szemléli az anyagi test és az elme birodalmának hullámzásait.
A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.
Érzem, hogy tökéletesen feltöltődtem energiával, tökéletesen kipihent vagyok, és tisztán látom helyzetemet és szerepemet ebben a világban.
Lassan, visszatérek fizikai testembe, finoman, lassan megmozgatom végtagjaimat, majd a fejem fölött nyújtózkodom egy jó nagyot és felülök keresztbe tett lábú ülésbe.
Forrás:
Dr. Tóth-Soma László: Jóga tiszta forrásból című könyve 261-266-ig oldal.
