írta: Medvegy Gergely
Lefekszem Savászanába, lábaim kis terpeszben, karjaim a törzsem mellett, tenyérrel felfelé.
Figyelmemet a légzésemre irányítom, mély hasi légzéssel szívom be a levegőt. Érzem, hogy belégzés közben nyugalmat és energiát lélegzem be, kilégzéskor pedig ez a nyugalom és energia lassan szétárad egész lényemben. Csak a légzésemre figyelek. Puhán, egyenletesen lélegzem.
Lassan elengedem a külvilágot, a külső zajok egyre lényegtelenebbé válnak számomra. Érzékeim lényem belseje felé fordulnak, minden jól és rendben van. Egyszerűen csak létezem, hagyom a külső világ folyását.
Figyelmemet a lábfejemre irányítom és anélkül, hogy végtagjaimat megmozdítanám, ellazítom lábfejemet, lábszáramat, combomat és farizmomat. Érzem a lábaimban szétáramló melegséget és könnyedséget.
Figyelmemet most a kezeimre irányítom és ellazítom kézfejemet, alkaromat, felkaromat és vállamat. Érzem a karjaimban szétáramló melegséget és bizsergést. Mindkét karom és mindkét lábam teljesen ellazult.
Ellazítom csípő és medence körüli izmaimat. Érzem, hogy medencém egyre jobban elnehezedik, szinte beleolvad a talajba.
Ellazítom has és mellkas izmaimat. Érzem, hogy törzsem elülső felszíne teljesen kisimul.
Ellazítom belső szerveimet: beleimet, gyomromat, májamat, lépemet és veséimet. Érzem, ahogyan belső szerveim süppednek lefelé a talaj irányába.
Ellazítom tüdőmet és szívemet. Orromon keresztül érzem a beáramló friss, tiszta levegőt. Szívem egyre nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban ver.
Ellazítom egész gerincoszlopomat: derekamat, hátamat és nyakamat. Érzem, hogy csigolyáim gyöngysorként pihennek a talajon.
Ellazítom nyakamat, érzem, hogy torkom puhává válik.
Ellazítom arcizmaimat: homlokomat, szemöldökömet, halántékomat, állkapocsizmaimat, ajkaimat, nyelvemet. Arcbőröm teljesen kisimul, ráncim eltünnek.
Egész testem tökéletesen ellazult. A gravitáció szinte a padló síkjába olvasztja testemet. Érzem, ahogyan sejtjeim milliárdjai megpihennek. Nyugalom és béke hatja át a mindenséget.
Gondolatban egy gyönyörű hegyi tó partjára képzelem magam. Ülök a vízparton és gyönyörködöm a tájban.
Egy lágy, esti fuvallat felborzolja a tó vizét, így a tó mélye láthatatlanná válik. A Nap izzó korongja lassan eltűnik a zöldellő hegycsúcsok mögött. Megpihen a szél és elsimul a víz felszíne. Végre, láthatóvá válik a mély.
Ehhez a vízfelszínhez hasonlít elmém is, gondolataim birodalma. Ahogy a felszínen gondolat-hullámaim lassan elcsitulnak, egyre jobban láthatóvá válik a mély.
Végre tükörsima elém felszíne, megszabadulok az általa diktált anyagi önazonosításaimtól, az e világban felvett szerepeimtől, kötöttségeimtől, s lassan elindulok lényem középpontja felé.
Minél közelebb kerülök valódi lényemhez, lelki önvalómhoz, annál tisztább és erősebb lelki fény vesz körül minden irányból.
Végre, elérkezem valódi énem középpontjába, sugárzó fényben meglátom eredeti önmagam. Más vagyok, mint mindennapjaimban, de tudom, érzem, hogy én vagyok az, s már értem, hogy én egy lélek vagyok, aki különbözik ettől az anyagi testtől.
„Ez a lélek, az önvalóm, nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.”
Érzem, hogy tökéletesen feltöltődtem energiával, teljesen kipihent vagyok, és tisztán látom helyzetemet és szerepemet ebben a világban.
Lassan, visszatérek fizikai testembe. Újra érzékelem a külvilágot, hallom a zajokat, érzem a ruhadarabokat magamon, érzem a talajt a testem alatt. Tudatos vagyok önmagamról és a külvilágról egyaránt. Finoman, lassan megmozgatom végtagjaimat, majd karjaimat a fejem fölé emelve nyújtózkodom egy jó nagyot, és felülök törökülésbe.
írta: Medvegy Gergely
Felhasznált irodalom:
Dr. Tóth-Soma László: Jóga tiszta forrásból. Lál Kiadó, Somogyvámos, 2005.
