A Ratha yátrá kifejezés szó szerint azt jelenti: szekér és fesztivál. És itt nem is annyira a szekér a lényeg, hanem aki rajta utazik, ez pedig Isten egy különlegesen ábrázolt formája, az Univerzum Ura, akit Dzsagannáthának hívnak. Dzsagannáth formája a boldogság és a szeretet legősibb szimbóluma: egy nagy, mosolygó arcot látható belőle, aki az ősi indiai történet szerint a lelkek, a teremtett élőlények iránti szeretetének eksztázisába merül.

A Szekérfesztivál egy gyönyörű szimbóluma annak, hogy bár mi, emberek a hétköznapok káoszában teljesen megfeledkezünk a szeretet forrásáról, Istenről, Ő valójában sohasem felejt el minket. A fesztiválon pedig egy szekéren ülve ki is jön az emberek közé. Ez az ünnep a találkozás pillanata, a felismerés és a gyökerekhez való visszatérés öröme. Mind együtt vagyunk, énekelünk, táncolunk, és nem hiányzik semmi.

Szekérfesztivál június 29-én, szombaton, 10 órakor a Vörösmarty térről indul, zenészek, táncosok, énekesek, mutatványosok kíséretében, és 13 órára érkezik a Városligetbe. Itt színpadi programok, koncertek, előadások, mennyei vegetáriánus ételek, hennafestés, gyerekprogramok, filozófiai beszélgetések és indiai kirakodóvásár várja az érdeklődőket egészen este 8 óráig.

Bővebben: http://krisna.hu/szekerfesztival/

Közösség: http://www.facebook.com/events/309438379931989/

Hamarosan jövünk a színpadi programmal. Az előző évekhez hasonlóan Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola sátrában is lesznek előadások, melyekről szintén részletes tájékoztatást adunk nemsokára.