Iyengar – idézetek Gauranga Dász válogatásában 2.

2016. 12. 27. | Filozófia

Szerző: Tóth Roland
 

2. rész

 2. rész

 B.K.S. Iyengar “Yoga – the Path to Holistic Health” című könyvéből szeretnék idézni néhány gondolatot.
 
Egyre több szempontból tisztelem az öreget. Egyrészt a “Light on Yoga” című korszakalkotó művéért, amiben nagyon sokat rögzített Krishnamacharya hagyatékából, másrészt a 108 dropback miatt, valamint azért, mert kilencvenévesen is gyakorolt, ami bizonyíték arra, hogy a jóga nem csak fiatal és fitt embereknek való. Cikkünk első részét ITT olvashatod.
 
 
További idézetek Iyengartól, illetve az én kiegészítő gondolataim:

 
“Ha minden nap kitartóan gyakorlod a jógát, akkor képes leszel szilárdsággal és érettséggel fogadni az élet zűrzavarát.”
 
– A napi jóga-gyakorlás olyan, mint egy oázis, menedéket ad az élet zűrzavarát.
 
“Az ászanák gyakorlása megtisztítja a testet a szennyeződésektől, erőt, szilárdságot, nyugalmat és tiszta elmét ad.”
 
“Az ászanák mélyre hatolnak a test minden rétegébe, és végül magát a tudatot is átjárják.”
 
– A test hét szövetből épül fel, és utána jönnek a finom fizikai rétegek (pránamaja, manómaja, vigjánamaja és ánandamaja), és csak utána jön a lélek.
 
“Érezd, ahogy a belső elme megérinti az egész testedet – még a legtávolabbi pontot is, ahová általában nem ér el.”
 
– Minél mélyebbre megyünk a tudatosság élményében, annál inkább észrevesszük, hogy mennyire határtalan lényünk mélysége.
 
“Amikor az elme kontrollált és nyugodt, akkor ami marad, az a lélek”
 
– Patandzsali szerint, ha az elme hullámzásai megszűntek, akkor a tudat olyanná válik, mint egy áttetsző drágakő, és megpillanthatjuk benne a tényleges önvalónkat.


“A relaxáció a test külső rétegéből indul ki, és áthatja a létezésünk mély rétegeit.”
rától.

– A teljes relaxációban el lehet merülni, mint egy tóban vagy tengerben.
 
“Az intellektuális elme, amely nincs kapcsolatban a szívvel – kultiválatlan elme.”
 
– Az értelem és az érzések két különböző funkció, de akkor tudjuk a teljes tudatosság élményét megtapasztalni, ha e kettőt összhangba tudjuk hozni.
 
“Csak akkor tudunk a korlátaink fölé emelkedni, ha felismerjük őket.”
 
– Evidens.
 
“A jóga értékét nem lehet szavakban kifejezni – meg kell tapasztalni.”
 
“Az elme legyen nyugodt, a test pedig aktív”
 
– Az elme radzsaszikus princípium, ezért folyamatosan aktív, és le kell nyugtatni. A test tamaszikus princípium, ezért passzivitásra hajlamos. Éppen ezért aktivizálni kell. E kettő harmóniája elősegíti a lélek felragyogását.
 
“A jóga rendszeres, kitartó és éber gyakorlása a tudat stabilizálásának alapja.”
 
“Az ászana etikus fegyelme akkor nyilvánul meg, amikor helyesen, egyenletesen és maximálisan nyújtod a testedet.”
 
– A helyes technika mellett maximális erőfeszítést kell beletenni a gyakorlásba, ha maximális eredményt szeretnénk elérni.
 
“A jóga-ászanák gyakorlása közben tanulod meg az igazítás művészetét.”
 
– Iyengar két kifejezést használ, az “alignment” és az “adjustment” kifejezést. Az első az ízületek helyes elhelyezkedésére utal, a másodikat a jógában általában arra értjük, amikor a tanár beigazítja a gyakorlót az ászanába.
 
“Összpontosíts arra, hogy a gerinced egyenes maradjon. A gerinc feladata az agy ébren tartása.”
 
– Ha a gerinc egyenes, és képesek vagyunk végigáramoltatni a pránát rajta, akkor az agyban lévő csakrák felébrednek, és a tudatunk megnyílik.
 
“A teljes nyújtás teljes relaxációt eredményez”
 
– A relaxáció ellentéte a feszült állapot, amelyben az izmok összehúzódnak. A nyújtás során arra szoktatjuk magunkat, hogy engedjük el az izmok görcsös, összehúzott állapotát.
 
“A jóga az arany kulcs, amivel kinyithatjuk a békéhez, nyugalomhoz és örömhöz vezető utat.”
 
“Az egészség egy olyan érték, amelyért alkudozni kell. Verejtékkel kell megdolgozni érte.”
 
– Vagyis, ha nem izzadsz jóga közben, akkor tulajdonképpen csak pazarlod az idődet!
 
“Sohase végezd mechanikusan az ászanákat! Ha ezt teszed, a tested stagnálni fog.”
 
– Nagyon fontos a jógában a dinamikus fejlődés érzete. Néha lehetnek visszaesések, de összességében fejlődő tendenciát kell tapasztalnunk, máskülönben elveszítjük a lelkesedésünket. Ez ugyanakkor azt is jelzi, hogy valamit nem jól csinálunk.
 
“Ahogyan a levelek mozognak a szélben, ugyanúgy mozog az elméd a légzéssel együtt.”
 
– Tartsd a figyelmedet a légzésen gyakorlás közben, ez elősegíti a szilárd tudatállapot elérését. Az uddzsájínak mindig mélynek, az egész testre kiterjedőnek kell lennie.
 
“A félelem és a kimerültség leblokkolják az elmét. Kíméletlenül szállj szembe mindkettővel, és akkor el fog tölteni a bátorság és az önbizalom.”

 
– A félelem az egyik legnagyobb akadály, amit le kell győznünk, mert ha teret engedünk neki, akkor aláássa az eltökéltségünket.
 
“Amikor a szilárdság szokássá válik, az érettség és a tisztaság követni fogja.”
 
“A jógában az intenzív cselekvés intenzív intelligenciát eredményez.”
 
– Ez az elme egyhegyűségéből fakad, ami által keresztül tudjuk vágni a problémákat.
 
“A jóga egy tükör, amelyben belülről megpillanthatjuk önmagunkat.”
 
– Tisztítsuk ezt a tükröt, hogy megpillanthassuk a csodát!
 
“Az egész testnek szimmetrikusnak kell lennie. A jóga a szimmetriáról szól.”
 
– Az ászanák gyakorlása fokozatosan megszünteti a féloldalasságot, és az agyféltekék működését is kiegyensúlyozza.
 
“A jóga mindannyiunké. Ha a jógát nemzeti vagy kulturális korlátokhoz kötjük, akkor elutasítjuk az univerzális tudatot.”
 
” A valódi fegyelemmel társuló szabadság a valódi szabadság.”
 
“Tartsd az elmédet nyugalomban és csendben, a testedet pedig aktívan.”
 
– Hm. Nem is olyan könnyű elhallgattatni az elmét!
 
“A spirituális jóga a szív és a fej intellektusát is használja.”
 
“Ne hagyd abba a próbálkozást csak azért, mert még nem sikerült eléri a tökéletességet!”
 
“Az ászanák elősegítik a személyiség átalakulását, azáltal, hogy a tudatosságot a testről a lélek felé viszik.”
 
“A testünk az íj és az ászanák a nyilak, amellyel elérjük a célt – a lelket.”
 
Szerző: www.hotashtanga.com/