Jóga Világnap? IGEN!

2014. 12. 12. | Érdekesség

Szerző: Tóth Roland
 

Valóra vált az india miniszterelnök álma. Ünnepelünk június 21-én!

Kevesebb, mint három hónap alatt megvalósult Narendra Modi, India miniszterelnöke vágya, hogy legyen világnapja a jógának (erről itt olvashattok). 2014. december 11-én az ENSZ Közgyűlése június 21-ét a Jóga Nemzetközi Napjává nyilvánította.

Több szempontból rendkívüli az ENSZ jógát ünneplő határozata. A világszervezet történetében jelenleg ez a legtöbb nemzet által támogatott közgyűlési határozati javaslat; Indiát 175 nemzet támogatta az előterjesztésben. A Közgyűlés elsöprő többsége, beleértve az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagállamát igennel szavazott. Emellett ez az első olyan kezdeményezés, mely rekordidő alatt született meg: a javaslattétel és elfogadása között kevesebb, mint kilencven nap telt el.

A jóga világnapjával az ENSZ elismerte a jóga “holisztikus szemléletét az egészség és a jólét területén”, és egyben azt is, hogy a jóga gyakorlásának előnyeivel kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körben való terjesztése a világ népességének egészsége számára hasznos.

A határozatot az ENSZ Közgyűlésének indiai tagja, Asoke Mukerji hirdette ki. Beszédében megismételte Modinak a világ vezetőihez intézett szavait, miszerint „az életstílus megváltoztatása és a tudatosság fejlesztése a klímaváltozás kezelelésében is a világ segítségére lehet”. „A jóga megtestesíti a szellem és a test, a gondolkodás és cselekvés, az önmérséklet és kiteljesedés egységét, az ember és természet harmóniáját, az egészség és jóllét holisztikus megközelítését.”  –  idézte az indiai miniszterelnököt.

Június 21-ére szintén Modi tett javaslatot, nem véletlenül. A Nemzetközi Jóganap időpontjának különleges jelentősége van: egyrészt a két napforduló egyikeként a leghosszabb nap az északi féltekén, másrészt különleges jelentőséggel bír a világ számos területén.

Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára szerint a Nemzetközi Jóganap eszköz a jóga holisztikus előnyeinek hirdetésére. Közleményében a főtitkár hangsúlyozta, hogy a jóga hozzájárulhat a nem fertőző betegségek elleni ellenállóképesség feljesztéséhez, de emellett eszköz a kommunikációban: segíthet tiszteleten alapuló kapcsolatokat kialakítani a különböző közösségek között.

Narendra Modi így reagált a hírre:
Boldog vagyok! Nincsenek szavak örömem leírásához, amit  a június 21-ét Nemzetközi Jóganappá nyilvánító @UN határozata okozott! Szívemből üvözlöm a döntést!
— Narendra Modi (@narendramodi) December 11, 2014
 
Majd hozzátette: „Számtalan ember szerte a világbanélete szerves részeként gyakorolja a jógát. Gratulálok nekik! Ez az, ami inspirálni fog másokat is. A jógának megvan az ereje ahhoz, hogy az emberiséget összekovácsolja, hiszen gyönyörűen egyesíti a dzsányát (tudást), a karmát (cselekvést) és a bhaktit (odaadást).”

Szerkesztette és fordította: Diós Éva

Forrás:
in.reuters.com
http://timesofindia.indiatimes.com