Április 22-e a Föld Napja, ennek apropóján Engyel Réka, a BHF jógamester szakos hallgatója teszi fel a kérdést: hogyan segít a lelki élet gyakorlása a környezetpusztítás megállításában?
Tavaly ünnepelte ötvenedik születésnapját a Föld világnapja. Az kezdeményezés Denis Hayes amerikai egyetemista nevéhez fűződik, aki fel akarta hívni az emberek figyelmét az ökológiai pusztítás veszélyeire. A világnap 1970. április 22-én indult az Egyesült Államokban, majd húsz év alatt világméretűre nőtte ki magát. Magyarország az elsők között, 1990-ben csatlakozott a Föld Napja mozgalomhoz.
Ez alatt az idő alatt a politikában és közbeszédben addig mellőzött környezetvédelem egyre nagyobb figyelmet kapott. Törvények születtek, amelyek a vizek és a levegő megóvását célozták meg, és egyre több ember próbál tenni valamit a környezetünkért, legalább ezen a napon. 1992-ben a Riói Egyezményt 178 ország kormánya írta alá, ez volt az első nagyobb konferencia, ahol a fenntartható fejlődés kulcskérdéseit vitatták meg.
Sajnos a globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá válnak a természeti katasztrófák, és emellett már senki sem mehet el szó nélkül. A Föld folyamatosan küldi a jeleket, hogy meg kellene változtatnunk az életvitelünket. Szerencsére úgy vettem észre, hogy egyre több fiatal kezdi el a vegán életmódot, egyre népszerűbbek az újrahasznosított alapanyagok is. A hulladékok kezelésében van némi előrelépés, de azért Magyarország még gyermekcipőben jár ebben a kérdésben. Ami nagyon fontos lenne, hogy az egyszerhasználatos nylon zacskókat teljesen ki tudjuk vonni a forgalomból. A gépjárművek káros anyag kibocsátását meg kellene szüntetni. Az állati eredetű táplálékokat a minimálisra kellene csökkenteni. Ezek olyan témák, amikkel már mindenki tisztában van, de hogyan lehetne valódi változást elérni?
A legfontosabb az lenne, hogy a fogyasztói társadalom alapvető változáson menjen keresztül.
Ha globálisan az emberek elkezdenék tanulmányozni és alkalmazni a Védák, az indiai szentírások által előírt alapelveket, akkor véleményem szerint esély lenne egy olyan változásra, ami a környezetünket megvédené a további pusztulástól. Amíg az emberek csak a saját ösztöneik által diktált érzékkielégítéssel vannak elfoglalva, amíg csak az anyagi javak felhalmozása a cél, addig minden kezdeményezés kudarcra lesz ítélve.
Az esztelen gyűjtögetéssel és a mértéktelen táplálkozással csak még jobban kizsigereljük a természet kincseit. Az emberek többsége meg van győződve róla, hogy alanyi jogon jár neki minden használható erőforrás, amely valamilyen szinten jobbá, könnyebbé teszi az életét. A változást pedig az alapoknál kellene kezdeni.
Ha már az iskolában többet foglalkoznának a gyerekek a lelki élettel, akkor teljesen más lenne a világképük is.
Olyan alapvető dolgok megismerését tartanám fontosnak, amit a Bhagavad Gítában a Legfelsőbb Úrtól megtudhatunk, vagy az ashtánga jóga erkölcsi fegyelemmel kapcsolatos irányelvei. Az első természetesen ezek közül az ahimszá, vagyis az erőszakmentesség. Ez azt jelenti, hogy senkinek sem szabad rosszat akarni, vagy szánt szándékkal ártani. Természetesen a húsevés mellőzése is ide tartozik, ahogy Sríla Prabhupáda írja a Bhagavad-gíta úgy, ahogy van című könyvében a 16. fejezet 1-3. verséhez fűzött magyarázatában. Nem szabad azt hinnünk, hogy az állatok pusztán élvezetből történő megölése nem bűn. Az állati lelkek fejlődését sem szabad megakadályoznunk azzal, hogy erőszakkal elvesszük az életét.
A másik nagyon hasznos elv szerintem a szatja, vagyis az igazmondás elve. Ahogy Patanjali írja a Jóga-szútrában: aki az igazsághoz hű, annak tettei eredményesek lesznek. Az igazmondás azt jelenti Sríla Prabhupáda szerint, hogy a tényeket nem szabad megváltoztatnunk, a valósághoz hűen kell közölnünk azokat. A mai társadalom ezt az elvet egyáltalán nem tartja fontosnak sajnos. Minden a megtévesztésről szól. Hamis énképet közölnek a reklámok, a filmek, a közösségi média, és ezzel próbálják a fogyasztói társadalmat arra ösztönözni, hogy valótlan szükségletek illúziójában tartsa az embereket.
Ezzel el is jutunk a következő követendő szabályhoz, ami az aparigraha, vagyis a birtoklásvágytól való mentesség. Ennek természetesen nyilvánvaló a jelentősége, hiszen a modern társadalom másról sem szól, csak az anyagi dolgokhoz való ragaszkodásról, a tárgyak felhalmozásáról.
Ezzel szoros kapcsolatban van a szantósa, vagyis a megelégedettség, amikor az ember nem törekszik egyre több anyagi dolog felhalmozására, ahogy Gaura Krisna Dásza írja a Jóga tiszta forrásból című művében. A lemondás, azaz a tapasz is egy olyan eszköz, amellyel nem csak a jóga útján leszünk képesek fejlődni, hanem a környezetünkért is rengeteget tehetünk. Ahogy Prabhupáda is mondja a Bhagavad-gíta úgy, ahogy van 13. fejezet 12. versének magyarázatában, a valódi lemondás, amikor a mindig sóvárgó érzékszerveinknek csak annyi élvezetet biztosítunk, ami feltétlenül szükséges az egészséges működéshez.
A transzcendentális világban való fejlődés ⹂melléktermékeként” tehát az anyagi világot is jobbá lehetne tenni.
Remélem, hogy egyre több ember fog a jövőben megismerkedni a védikus tanokkal, és fogja elkötelezetten követni legalább ezt a néhány elvet. Hosszú távon az garantálna változást, ha nemcsak a Föld napján foglalkoznánk a környezet védelmével, hanem ugyanúgy része lenne a mindennapi életnek, mint ahogyan lelki életben való fejlődés is.
Források:
- A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda: A Bhagavad-gíta úgy, ahogy van
- Gaura Krisna Dása: Jóga tiszta forrásból
- Patanjali: Yoga-sútra
- https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_fold_napja
- https://www.un.org/en/observances/earth-day/background
