Jógainterjú Hegedűs Zsolttal

2020. 03. 09. | Jógainterjúk

Szerző: Mezei Katalin
 

– Mikor és hogyan találkoztál először a jógával?

– Húszéves koromban egy súlyos emésztőrendszeri kibillenés kapcsán találkoztam a jógával, egy könyvet olvasva. Majd a Sport és Jóga című jógakönyvből kezdtem el különböző testhelyzeteket gyakorolni. A jógával tudtam meggyógyítani magam.

– Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy jógaoktató leszel?

– Amikor elkezdtem a jóga gyakorlást, és tapasztaltam durva- és finomfizikai hatásait, nem volt kérdés, hogy ezentúl életformámat fogja képezni a jóga útja. Beiratkoztam a BHF-re, hogy nagyobb tudásra tehessek szert a témában, és ott, a főiskolán egyértelművé vált számomra, hogy a jógával szeretnék segíteni az embereknek, hogy közelebb kerüljenek önmagukhoz és Istenhez.

– Kit tekintesz mesterednek?

– Minden élőlényt a mesteremnek tekintek. Mindenkitől lehet tanulni, csupán nyitva kell tartani a szemünket. Durvafizikai megnyilvánulásában még nem találkoztam a Gurummal, de ha itt lesz az ideje, biztos meg fog jelenni.

– A jóga mely elemeit gyakorlod?

– Mind a hét lépcsőfokot.

– Hogyan tudod beépíteni a hétköznapjaidba a jógát?

– A hétköznapjaimat a jóga köré szervezem, mivel ez a legmeghatározóbb pontja az életemnek. Szerencsésnek tekintem magam, hogy azzal foglalkozhatok, ami boldoggá tesz és pillanatról pillanatra tölt.

– Mit ad neked a jóga?

– Mindent. A jógafolyamat segít értelmezni önmagunkat és az anyagi világgal való kapcsolatunkat. 

– Melyik a kedvenc ászanád? És miért?

– A Majurászana az egyik kedvenc ászanám. Több szálon is meglehet közelíteni ennek okát. Először is a majura pávát jelent, és mint tudjuk, a pávatoll igencsak közel áll Krisnához. Másodrészt pedig, amit a Hatha jóga pradípika ír ennek az ászanának a kifejtett hatásairól. Ez a betegségem gyógyításában is meghatározó szerepet játszott.

– Van olyan ászana, ami nehézséget okoz?

– Természetesen, mint mindenkinek. A példa kedvéért legyen mondjuk a Hanumánászana.

– Mik a jövőbeni céljaid a jógaoktatással?

– Szeretném minél több –emberrel megismertetni a jógát és ennek a csodálatos rendszernek az esszenciáját. Segíteni az embereknek, hogy harmóniába tudjanak kerülni önmagukkal és hogy újra elkezdjenek beszélgetni Istennel.

– A jóga mely területen szeretnél még fejlődni?

– Az összes területén.

– Mit üzennél azoknak, akik még soha nem próbálták ki a jógát?

– Keressenek egy jógaoktatót, akinek szívesen járnának az órájára, és próbálják ki. A hatás nem fog elmaradni. Ahhoz, hogy elkezdjük a jógát, nincs semmire szükségünk. Még lazaságra sem. Hisz pont azért veszünk részt a jógaórán, hogy fejlődjön a durvafizikai testünk is.

És ahogy a Hatha jóga pradípika írja az első fejezet végén: „Akár fiatal, akár öreg, vagy nagyon öreg, akár beteg, vagy sovány, aki legyőzi a lustaságot, az sikeres lesz a jóga gyakorlásában.”