Jógainterjú Zimáné Krasznai Annával

2020. 03. 16. | Jógainterjúk

Szerző: Mezei Katalin
 

– Mikor és hogyan találkoztál először a jógával?

– Édesanyám betegsége kapcsán, szerettem volna segíteni a gyógyulásában, és ekkor kezdtük el a jógát az Apáczai Csere János Gimnáziumban, a ’90-es évek elején. 

– Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy jógaoktató leszel?

– Nagyon tetszettek a felfrissítő jógaórák a Sivánanda Jógaközpontban, ahova egy barátom vitt el; szerettem volna jobban megismerni  a jógát, a jógaoktatói egyéves kurzust ajánlották, beiratkoztam (és a barátnőm is, aki már több éve jógázott itt).

– Kit tekintesz mesterednek?

– Szvámi Sivánanda Mestert és természetesen a tanáraimat is, akiktől személyesen tanulhattam-tanulhatok.

– A jóga mely elemeit gyakorlod?

– Mind a négy jógaösvényt próbálom ötvözni, a bhakti-karma-rádzsa-dnyána jógát, a szintézist ajánlotta Sivánanda Mester. Érdekelnek a jógaírások, az ászanák hatásai az emberre. Szeretek adni, s szolgálni is, ez nagy erősségem. Szeretem a szatszangokat is.

– Hogyan tudod beépíteni a hétköznapjaidba a jógát?

– A jóga az élet minden területén jelen van, tudatosságra nevel… már az jóga, ahogy az emberekhez közeledünk, viszonyulunk. Indiában úgy tanították, hogy ott kezdődik a jóga, amikor lelépünk a matracunkról…

Általában reggel elcsendesedéssel, gyertyagyújtással indul a napom, mantrával vagy imával, aztán hatha jógával folytatom (a minimum 20-30 perces ászanázást tűztem ki célul napi szinten az óráimon felül).

Az óráim délután és este vannak, mindig nagy öröm számomra, hogy taníthatom a jógát, de például a házimunkám közben is szoktam dzsapázni, vidám és kiegyensúlyozott leszek tőle. Szeretek segíteni az embereken, például a gyerekek problémáin. Hetente többször is olvasok a tanításokból, vagy hallgatom a tanításokat.

– Mit ad neked a jóga?

– Nagyon sokat kaptam és kapok a jógától, önfejlesztés, elcsendesedni tudás, koncentráció, ászanázás, baráti kapcsolatok, jobban megismerhettem India kultúráját, járhattam Sivánanda Mester otthonában…

Sok gyerekkel kerültem kapcsolatba, rám köszönnek az utcán, a buszon, „XY vagyok, tudod, a gyerekjógáról” (közben megnőttek), vagy például a jógatáborok, ahogy ragyogva távozunk egy-egy hétvége vagy hét után.

Ami nagyon jó érzéssel tölt el, amikor a jógaórák után a gyerekek mosolyognak, elfelejtik a problémáikat, sokszor hallom tőlük, hogy várják a jógaórákat…

Nagyon szép mindez! Jó érzéssel tölt el, hogy a jóga szellemiséget követhetem. Hálás vagyok a sorsomért!

– Melyik a kedvenc ászanád? És miért?

– Sok van, de például a Szarvángászana (Gyertya állás) a kedvenceim egyike, áramlást, feloldódást élek át benne, de szeretem a Savászanát (Hulla póz) is, minden elcsendesedik, teljes egységet tudok megtapasztalni

– Van olyan ászana, ami nehézséget okoz?

– Az egyensúlyászanák közül például a Kakászana (Varjú állás), vagy a Vriksászana (Fa állás) nehezebben megy az egyensúlyérzékem miatt

– Mik a jövőbeni céljaid a jógaoktatással?

 – Minél több gyerekhez és fiatalhoz eljuttatni a jógát, hogy egy békésebb világban élhessenek, és a felnőtteket is szeretném segíteni a fejlődésükben

– A jóga mely területen szeretnél még fejlődni?

Szeretnék még behatóbban foglalkozni a rádzsa jógával, beiratkoztam a haladó rádzsa jóga modulra. A meditációban és a hatha jógában többet gyakorolni. A gyermekjóga-oktatói továbbképzést fejleszteni.

– Mit üzennél azoknak, akik még soha nem próbálták ki a jógát?

– „Gyere, ismerd meg a jógát! A jóga minden szinten, minden korosztálynak ajánlott, jó hatással van az ember testi, mentális, szellemi fejlődésére, egyensúlyt teremt, érdemes megtapasztalnod!”